Búcsú

Búcsú a buszoktól

Utolsó chennai utam során az expressz járat egyszer csak megáll egy kihalt buszmegállóban, még egy bokor sincs egy kilométeres körzetben, mindenki nézi, hogy ezt így hogy, és akkor leszáll a sofőr, komótosan odasétál a buszmegállóhoz, és a gyerekekkel és asszonyokkal tömött busz előtt kb. százötven kíváncsi szempár kereszttüzében előkapja a lompost. A kalauz csatlakozik hozzá, sőt egy öreg tata is kedvet kap, átverekszi magát a tömegen, de ő csak a busz mellé az árokba.

Búcsú a tamil mozitól

Viszek haza két filmet: egy Rajinigantosat meg egy Vijayosat.

Búcsú a nyelvtől

Beszélgetek az egyik szocmunkással, aki a cunamiban vezet poszttraumatikus csoportokat. Megkérdem, mégis milyen módszereket használ, felsorol néhányat, az utolsó a coconut method.
Az meg mi?
Megnézünk egy kiadványt, és hát bizony az a cognitive method.

Búcsú a paráktól

Az a srác, akivel az online házastárskeresést csináltuk, meghív egy teára a munkahelyén, Chennaiban dolgozik a kormányzat agrikulturális részlegében. Ennek köszönhetően betekintést nyerhetek az errefelé eléggé retteget államapparátusba, ez az épületkomplexum kb. úgy néz ki, mint a Csepel Művek, ezen belül képzeljünk el egy óriási pajtát, amiben az amerikai válaszfalas módszerrel többszáz ember dolgozik, mindenkinek az asztalán alatta mellette hatalmas papírkötegek, többezer mázsa papír látszólag teljesen rendszertelenül mindenfelé. Ha valóban küldött a konzulidióta az érkezésemről faxot, akkor jó érzéssel tölt el, hogy valahol, valamelyik hasonló irodában egy gigantikus papírhalom közepén ott a nevem, az idők végezetéig.

Búcsú Chennaitól

A tea után elkísér vásárolni, vagy sokkal inkább elvisz a motorján, így többes szám első személyből van lehetőségem megtapasztalni, milyen a chennai motoros szlalom buszok teherautók riksák motorok biciklik gyalogosok között, ahol pontosan egyszer lehet hibázni.

Búcsú a politikusoktól

Majdnem minden második nap erre jár most valami pártvezér kampányolni, négy órával előtte már üvölt felváltva a zene meg a hangulatfelelős, a legutóbb annyi ember gyűlt össze, hogy néhány százan ráfolytak az autópálya egyik sávjára is, és hajszál híjján szemtanúja voltam egy tömeges gázolásnak, amikor az egyik intelligens kamionos nem értette, miért fékez előtte a másik, és erős dudálás közepette kivágott oldalra, hogy megelőzze. Szerencsére fékje is volt a duda mellé.

Búcsú az ételektől

Majdnem mindent meg tudtam enni, de a sambar és a rasam mellé pont az utolsó napon sorakozott fel harmadiknak egy édesség: nagy pohár langyos-meleg sűrű cukros folyadék, amiben tészta- és zöldségcafatok úszkálnak, és a legnagyobb koncentrálás mellett sem lehet nem arra gondolni, hogy friss hányást kortyolgatsz.

Búcsú a családtól

Hiányozni fognak. Azért néhány apró dologban itthagytam az ujjlenyomatomat. Például, már a nők is az asztalhoz ülnek néha, sőt még a nagymama is. Meg abban is eléggé biztos vagyok, hogy ez a négy gyerek maga fogja megválasztani, kivel házasodik.

Búcsú a szervezettől

Ők is hiányozni fognak. Néhány apró dolog itt is történt, pl. a honlap, meg egy másfél millió rúpiás nyertes pályázat, meg egy komplett stratégiai terv a nullapontról, hogy csak a legfontosabbakat.
De a legbüszkébb arra vagyok, hogy ma a búcsúzásnál mindenki széken ült, körben.

Búcsú a blogtól

Az biztos, hogy az otthoni hétköznapjaimról nem fogok ide irkálni, de ha megint megyek valami érdekes helyre, vagy csinálok valami érdekeset, akkor talán újra.
Mindenkinek, aki olvasta, ezer köszönet.
Lesz majd képnézegetős délután, meg talán rakok még fel ide is néhány képet, ezért érdemes lesz néha-néha visszanézni.

Búcsú a falutól

A falusiak közül senki nem tudta, honnan jöttem, de ez érthető is egy olyan miliőben, ahol néhányan úgy tudják, Franciaország Amerikában van.
Az az ember, akitől három hónapja veszem a vizet, egyszerű lungis-atlétatrikós negyvenes falusi boltos, megkérdezte, hova valósi vagyok.
Mire én: Hungary.
Mire ő: Hungary? Budapest?