Febr. 27. Mazo Pride Day

Ennél szebben nem is várhatott volna vissza Tamilfalva. Fesztivál van, igazi function, Amman istennő tiszteletére, aki ugyanaz, mint Parvati, Síva felesége. Ennek örömére néhány önkéntes hívő egészen extrém mazochista menetet produkál: sokan ötven-hatvan citromot varrtak csupasz felsőtestükre, és ehhez gólyalábakba fáslizták a lábukat, mások a pofájukból kiálló közel kétméteres lándzsával egyensúlyoznak, megint mások a nyelvükön szúrtak át kisebb lándzsát, aztán vannak olyanok, akik egy kosarat cipelnek, a kosarat a bőrükbe implantált hosszú kötőtűk tartják, jön egy ember a fején egy cserépedénnyel, amiből fél méteres lángok lógnak ki, egy másik szöges talpú cipőben, aztán vannak fiatalok is, akik egy döglött kakast kötöztek magukra, a torkát elvágták és a vérét egybe nyersen megitták, aztán jön Amman istennő szobra, egy traktorra erősítve, és mögötte jönnek az igazi ínyencek: nyolc-tíz igen lelkes Fekete László, akik egy taxit, vagy egy traktort húznak maguk után, csak a kampó a pucér hátukba van akasztva. A sort egy three-in-one igazi fanatikus tag zárja, szájában lándzsával, fején kosárral, hátában traktorral. Az a szép ebben a hindu vallásban, hogy a nagyon mély és ősi bölcsesség mellett minden ótvaros nagy faszságnak is van helye benne (elnézést kérek mindenkitől, akinek esetleg beletapostam volna a lelki világába, tiszteletben tartom mindenkinek a hitét, de van azért saját véleményem is).
A háttér: az isteneknek között is van kasztrendszer, aminek a tetején van Vishnu, alatta Siva, alatta szép sorban mindenki más, minél lejjebb megyünk, annál többet szabad, ez itt nem az elit réteg bulija, elsőre látszik. Amman a környéken egy faluban az ünnepet megelőző éjszakán megölt egy óriást, és megitta a vérét. A hívek erre emlékeznek a vérivással meg a gólyalábbal, a menet kb. két kilométeren át halad, Karunguzhi egyik templomából a temetőbe viszik ki az Amman szobrot, hogy ott kiengeszteljék. A környékről kb. ötven faluból sereglenek ide minden évben, ez egy abszolút lokál népszokás. A mazochisták előző évben ugyanekkor imádkoztak Ammanhoz: pl. ha jövőre ilyenkorra lesz autóm, ígérem, végighúzom majd a hátammal, vagy: ha jövőre ilyenkorra megházasodom, a pofámban egy lándzsával végigmegyek én is. Van aki nyer, van aki veszít, Döglégy teli pénztárcával távozik, akinek meg bejött, amit akart, az bizony be kell tartsa az ígéretét, hogy ne vegye el az istene, amit kapott.
Központi szerepe van a citromnak: ha egy felvonuló által elhullajtott citromot fel bír szedni a pórnép, elfogyasztása nagy egészséget jelent. A felvonulók jelentős része teljesen transzban van, még nagyobb része kutyául szenved, ezt a közöttük járkáló papok azzal segítik meg, hogy citromokat nyomnak szét a fejükön, és citromlét meg festéket locsolnak a testükre, így aztán teljesen elgyötört képű, tetőtől talpig lucskos-mocskos emberek menetelnek a bőrükből kiálló kampókkal és tűkkel az őket fogdosó és letaposó tömegben. Lehet kapni vattacukrot is. Szép ünnep ez.

Chennai & Bangalore

Talan ma este lesz idom megirni
(Frocsi igazad volt :)))

Febr. 22.

Megszoktam

Kaptam egy levelet, ami nagyon jól esett, és a válasz kapcsán döbbentem rá arra: egészen megszoktam ezt a káoszt, ami itt van, nem is vettem észre. Sőt, bizonyos részeit ennek az egésznek (és kétszer aláhúzva: bizonyos részeit) meg is szerettem.

Hétköznapok

Kaptam sok kérdést a hétköznapokról, aminek nagyon örülök, mert magamtól tényleg nem gondoltam volna, hogy erről is lehet írni, annyira hozzászoktam már.
Igen, a vidéki tamil (és asszem miden indiai) valóban csak a vizes kezével törli a seggét, és azzal fújja az orrát is, a bal kezével, a jobbal eszik. (A papír luxuscikk, csak nagyobb városok elegáns üzleteiben kapható és drága. Nekem a fővárosba, Chennaiba kell mennem papírzsepiért, még Kanchepuramban sincs, pedig az megyeszékhely.) Bal kézzel megérinteni valakit éppen ezért bunkóság, bal kézzel bármit átnyújtani szintúgy, bal kézzel a fejemhez (különösen a szememhez vagy a számhoz) érni gusztustalan, ezt még mindig elfelejtem néha. Ugyanúgy tisztátalan az ember talpa, más ember felé tartani a lábamat nagyon udvariatlan, máshoz lábbal hozzáérni sértés, lábbal felvenni vagy akár csak közelebb húzni valamit, vagy bekapcsolni a gépet szentségtörés, a keresztbe tett láb pedig a másik megalázása (főként hivatalnokok alkalmazzák).
A vidéki tamil nem ismeri a sorban állás fogalmát, a boltban, a pénztárnál az evolúció szabályai uralkodnak, a legdurvább jelenség, amikor befut a busz az állomásra, ilyenkor mindenki megfeledkezik mind emberi mivoltáról, mind kasztbeli hovatartozásáról, gyerekek és öregek, férfiak és nők egymást tapossák le és könyöklik oldalba szembe szájba, nem igazán törődve azokkal, akik le akarnak szállni. Ahol fontos a sor megtartása, ott erre a célra egy bottal felszerelt embert alkalmaznak.
A vidéki tamil alumíniumedényekben főz, és azokból is eszik. Kivétel: a feleség a férjének egy ezüsttálcán tálalja fel az ételt, ami a hozomány kötelező része (és elenyészően kicsi darabja), valamint az utcai árus, aki banánlevélre adja az ételt, ami használat után eldobható (a tehenek, kecskék örömmel el is fogyasztják). Kést és kanalat csak a főzéshez használnak, villát sehol nem láttam, kanállal csak a fehér ember eszik éttermekben. Az ételt kézzel porciózzák ki, az első napokban még kicsit viszolyogtam tőle, aztán rájöttem: amíg elkészül, ugyanezek a kezek fogdossák össze. Naponta háromszor esznek, reggel 8, délben 13 és este 21 körül, eléggé pontos napi rutin szerint.
A vidéki tamilnak egy darab könyve sincsen. Ha kisebb faluban él, általában nem is tud olvasni szegény. Ha műveltebb, van talán néhány könyve, és naponta újságot vesz. Játékot, különösen társasjátékot sehol nem láttam, játékboltot sem Chennai plázáján kívül, meg gyerekeket sem, akik bármilyen gyári játékkal játszottak volna. Szinte minden fiú krikettezik, a picik egészen találékonyak abban, hogy az egyszerű szemetet játékká alakítsák, egyre több kislányt látok, aki kipukkadt biciklibelsőt hajt bottal.
Tévé még a legkisebb faluban is szokott lenni a helyi viszonylatban gazdagabb családoknál. Kábel már nem, antennával a helyi adók olyan minőségben jönnek, mint a nyolcvanas években a csehszlovák kettes. Rengeteg csatorna van, a két főbb politikai erőnek saját csatornái (Viktor álma), mindenki a maga médiabirodalmán keresztül igyekszik terelgetni népét. Az ellenzék ebben ügyesebb: a Sun Tv vagy tízféle különböző csatornát működtet a hírtévétől a régi filmekig. Több zenecsatorna is van, ahol kizárólag a mozik slágerei mennek (más nincs), más államokban úgy tudom létezik a mozifüggetlen könnyűzene, Tamil Naduban nem. Vannak szappanoperák is, amelyek a tamil háziasszony hétköznapját ábrázolják, vagyis nem szólnak semmiről.
A tehetősebbek, mint amilyen a kis családom is, VCD playerrel rendelkeznek, ez a DVD lejátszó mínusz egyes verziója, avi fájlokat játszik le CD-ről. Ez egész tévéképernyőre vetítve a filmet darabossá és szaggatottá teszi, ezt tetézi az, hogy ezek többszörösen másolt kalózverziók, a szélesvásznú filmeknél összenyomják a képet a felére, szegény Vijaynak csúnya tojásfeje lesz. Kis családom VCD playerének köszönhetem, hogy már közel harminc különböző tamil filmből láttam kb. fél órás részleteket (esténként, vacsora közben, a szolgalelkű fakker mindig gondoskodik arról, hogy a gyerekek úgy üljenek, hogy lássam a tévét, bár én ezt soha nem kértem tőle).
A vidéki tamil férfi nem fordít túl sok pénzt ruházkodásra, a hölgyek igen, neki negyven-ötven szárijuk van, szemben az uraknak négy-öt ingük és lungi-juk (a sarong tamil neve, ez egy asztalterítő, amit a derekuk köré csavarnak, hidegben a bokájukig ér, melegben feltűrik combközépig, ezt szoktam én herekötőnek nevezni, mert nincs alatta semmi). Az igénytelenebb nők egy hálóing szerű egyberuhát hordanak. A legszegényebbeknek összesen egy vagy két váltás ruhájuk van, abban is alszanak. Az oligofrén kislányon és a nagymamán összesen két váltás ruhát láttam az elmúlt másfél hónapban (oligofrén: tessék kiguglizni :))). Szinte mindenki visel a homlokán valamilyen festést, ennek rengeteg változata van.
Tamil Nadu vidéki részén az alkoholfogyasztás erkölcsileg elítélendő, ezzel együtt a szegény rétegben jelen van. A kulturált ivás, valamint a minőségi italok fogalma nem ismert, a „Wine Shop”-ok a tiszamenti italboltok hangulatát idézik szorozva kettővel, kívülről. (Belülről nem én leszek az, aki megnézi.)
A vidéki tamil falvakban és kisvárosokban nagyon szembetűnik az egyenlőtlenség, egyetlen utcán belül is. Amíg a nyugati városoknak gettóik vannak, itt mindenki oda építkezik, ahol van hely meg ahova eszébe jut, elég gyakori látvány, hogy egy három emeletes csilivili ház mellett egy pici sárkunyhó van, és soha senki nem gondol bele abba, hogy ez másképp is lehetne.

Jesus never fails

Ez volt egy kamion hátára írva. Azért ez üt.

Guggli

Rengeteg férfi guggol az út szélén, azt hittem pihennek, míg aztán az egyikhez túl közel nem mentem: kiakasztják a lompost a herekötőből, és az árokba brunyálnak, egészen ügyes megoldás, hölgyekkel teli úton is alkalmazható.

Coming soon

Ez itt nem látszik, de mostanában egészen termékeny vagyok, a jövő héten majd megnézhetitek életem első saját készítésű webpage-ét, várom majd az építő jellegű kritikákat a nálam sokkal gyakorlottabb kollégáktól :)Meg a közeljövőben egészen sok izgi helyre lesz egy kis időm elmenni, mint pl. Bangalore meg egy egyhetes keralai körút, nem merek semmit elkiabálni, drukkoljatok, hogy tudjak vonatjegyet foglalni :) (Update: tudtam :))

Chennaibol jelentjuk

Sikerult jegyet foglalni Bangaloreba meg a keralai korutra is.
USB-s internet cafet talalni nem sikerult (igaz, olyan nagyon nem is probalkoztam, bementem az elsoe a lodge-al szemben :))
Uh elmentem Bangaloreba, hetfon jovok

Febr. 20.

Three wheeler

Újabb elemmel gazdagodik a kipróbált járművek repertoárja: a háromkerekű teherautóval. Ilyen hülyeség is csak itt juthat az emberek eszébe, hogy egy 2000 kg teher szállítására alkalmas platóra csak három kereket hegesszenek. A jármű lassú, büdös, zajos és végtelenül instabil, de szerencsére keveset kell szervizelni, ugyanis nincs benne lengéscsillapító, így ezeken az utakon két év alatt alkatrészeire esik szét. Elől az utastérnek ajtaja nincs, az autón kívül nem láttam még olyan járművet, aminek lenne ajtaja (biztonsági öv a bukósisak kategória, nem tudják mi az), egy nagyobb kanyarnál vagy bukkanónál igencsak meg kell kapaszkodnia az anyósnak, hogy ki ne essen az első kerékkel együtt.

Családregény

According to latest observations, módosítom korábbi megállapításaimat, más a sorrend. Egyrészt: a gyerekek tizennégy éves korig úgy tűnik, a rendszeren kívül vannak, megvan ugyan a saját belső hierarchiájuk, de mindenki előtt esznek, és mindent szabad nekik, pl. székre, asztalra ülni is. A felnőtteknél a helyes sorrend: egyes a háziúr (magamat igyexem szándékosan kívül tartani, így mindenki visszaugrik az eredeti számára), kettes az öccse, ők esznek velem együtt az asztalnál, bármilyen későn is jövök meg. Hármas a háziúr felesége, négyes az öccs felesége, ötös az oligofrén kislány férje, ők hárman a földön esznek a férfiak után. Hatos a nagymama, hetes az oligofrén kislány, nekik jut a maradék, ugyancsak a földön.
Ahogyan a Száz év magányban a megvakult Ursula rájött arra, hogy a család minden tagjának van egy saját útvonala a házban, úgy az én családomnak is van egy kb. tíz percre pontos rutinja, reggel és este mindenki a szokott helyén teszi a dolgát, pl. edényeket sikál vagy tévét néz, és nagyon nem értik, ha bármit máskor, máshogy csinálok, mint ahogyan megszokták.

Hihi

Cikkancs, hogy mostanában a legrosszabb pillanatokban jön rám a röhögőgörcs. Pl. amikor egy hivatalos kiadványban, az épületszerkezet létrehozását úgy sikerül leírni: „construction cum erection”. Vagy bármikor, amikor eszembe jut Kushpu temploma. Vagy vacsoránál, amikor négyeske azt mondta „She is like the chicken.” (Ő szereti a csirkét, akarta volna mondani.)

Tanglish

Vannak szavak, amiket angolul mondanak, mert nincs tamil megfelelőjük. Ilyenek a nagy számok (pl. five thousand), a napok (pl. Monday), a technikai eszközök (pl. fan, lamp, computer), néhány étel (pl. biscuit, toast) a szakkifejezések (pl. training, self help group), és ilyen szó a future.

Eltűntem

Bocs gyerekek, csak ami mostanában történik velem, az nem annyira érdekes, ti. a grafomániámat különféle application-ok és proposal-ok megfogalmazásába fordítom át, nem tudok kibújni a bőrömből, „Ebihalból nem lesz más csak béka, még ha bálnává válni volna is szándéka”, ahogyan az örök érvényű Romhányi idézet szól. Arról sincs nagyon mit írni, hogy újra elmentem madarakat nézni, meg visszamentünk néhány régi helyszínre gyerekeket fotózni. Majd lesz még izgi, megyek még Chennaiba meg Bangalore-ba, meg egy hétre Keralába is, addig ne kapcsoljanak el.

Febr. 15. mozi

Csula

Néhányan a buszok ablakából tisztességet parancsolóan méretes, kb. tíz centi hosszú, toccsanós vörös köpeteket eregetnek, figyeltem hogy ezt így hogy, amíg megmondták: bételt vagy dohányt rágnak.

Import

Na vajon mit importálnak Indiába? Élelmiszert. Hiába termőföld az ország 60 %-a, a középkori megművelés és az esőzések éppen arra jók, hogy a falu közösségét eltartsák, elég hamar elfogynak a városi tartalékok.

Válás

Törvény szerint öt esetben engedélyezett: ha a férfi megcsalja, bántalmazza, elhagyja a nőt, vagy ha impotens, vagy ha krónikus beteg. Korrekt, nem?

Sztárparádé

Ma újra moziba mentem, B. el is kezdett aggódni, hogy addikttá válok a tamil filmektől, egészen alaptalanul, ugyanis ugyanaz a sztori csak más karakterekkel másodszorra már elég unalmas. El is jöttem a vége előtt, mire lelkes családom berakott otthon egy Vijay VCD-t, hogy akkor ezt nézzem meg, így aztán viszonylag kevés mintavétellel asszem sikerült leszűrnöm a tamil muvi kvintesszenciáját. (Persze simán lehet, hogy tévedek, a mintavétel elemszáma elég alacsony.)
Egy: a főhős nagyon jól verekszik. Teljesen sebezhetetlen, hátba vághatják karddal, fejbe dobhatják egy nagy kosár hallal, leugorhat húsz méter magasból, semmi baja nem lesz. Egyszerre elbánik harminc-negyven gonosszal is.
Kettő: a főhős szerelmes, meg kell küzdenie a lányért, de megkapja.
Három: a főhős jól énekel és jól táncol, egy film alatt négy-öt betétdal van, hasonló tematikával: a film első öt percében jön egy dal arról, hogy mennyire vidámak és szabadok vagyunk, fiúkórus és lánykórus külön, aztán szerelmes dalból három féle van: csak a főhős énekel egyedül és a lány körberajongja, mindketten énekelnek, mindketten énekelnek és kórus is van, ez már akkor, amikor együtt vannak.
Négy: a főhős kurva gazdag és nagyon fiatal, pl. egyszerre ingatlankereskedő, hoteligazgató és egyetemista.
Öt: a főhősnek van egy vicces barátja vagy rokona, a Harlequin.
A tamil mozi abszolút karakterszínészekre épít: Hős, Nő, Gonosz, Vicces, Apa. Ezek között nincs átjárás, aki egyszer bekerült a Gonosz szerepbe, az ott is marad élete végéig, és csak sötétített ablakú autóban mehet bárhova, mert az emberek meg fogják dobálni.
És persze ott a politika a filmvásznon: mindig megjelenik vagy Jayalalithaa, vagy az ellenzék jelöltjének egy régebbi filmje, amint a főhős/nő nézi, a stúdió hovatartozásától függően.
Az új Vijay bemutató előtt, az első vetítéskor a helyi fanok petárdákat gyújtanak, Vijay transzparensekkel és Vijay pólóban vannak. Néhány házasság is köttetik Vijay fotója alatt, a meghívón Vijay képével. (Mondjuk, nekünk sem kell a szomszédba menni, nem is volt olyan régen, amikor gyűjtést rendeztek Izaura felszabadítására.)
Az magától értetődő, hogy a buszok, kamionok, autoriksák tele vannak Vijay matricával, meg a fiatalok úgy fognak öltözni, és olyan hajuk, szakálluk lesz, mint Vijaynak, ha dohányzik, ők is, ha kólát iszik, ők is. Ami miatt picit aggódom, hogy mi lesz, ha elkezdenek ugyanúgy verekedni, abban az államban, ahol nyolcvanezer emberre jut egy rendőr.
Azért a kedvencem az, ahogyan a vallást ebbe a végtelenül kommersz takonyba is sikerül belekeverni, néhány fan szent lángot gyújt a premieren a moziban, és pooját hajt végre, de a legeslegjobb az, hogy az egyik (élő) művésznőnek, Kushpunak templomot építettek Trichyben.

Febr. 14. Kanchepuram

Kanchepuram Temple City, India hét szent városának egyike, a selyem városa, öt hatalmas templomkerttel, közöttük az egyik legrégebbi dravida templommal. Egyben az utolsó látványosság a környéken.

Riksa

Javaslat a Lonely Planet használatához: nézzük meg a fényképét annak, aki a fejezetet írta, és ez alapján szűrjük az információkat. Tamil Naduról sajnos egy bézbólsapkás amerikai ír, szegényt mindenhol úgy vágták át a riksások, mint annak rendje, itt például azt írja, hogy 150 rúpiára le lehet alkudni egy fél napos körfuvart a templomokba, de lesz benne egy selyembolt látogatás. Nos, nekem az első ember egész napra kapásból 100 rúpiáért ajánlkozott selyembolt nélkül, ebből még lehetett volna alkudni, de mivel ez annyira pofátlanul alacsony ár, ennyiben maradtunk.
Pláne mióta megtudtam, ezek a szerencsétlenek 90 rúpiát fizetnek naponta a riksa bérléséért, akár működik, akár nem. (Megvenni újonnan 100.000, használtan 30-40.000, baromi sok pénz, namost ez egy kisebb méretű sárga sittes konténer, amire három kereket, egy kormányt, meg egy Otto-motort szereltek.) És mivel csak ebből tudnak megélni, az ő érdekük, hogy minél hamarabb megjavíttassák, ha elromlik, saját költségen. Ezen felül fizetik a benzint és az emberfogó hiénának a százalékot (ha van). Kemény kenyér ez, a többség számára hasonló napi szintű túléléssel, mint a mező. Sz’al ma az én szegény batárom jól járt, mert nekem köszönthetően délután fél ötre már nullán volt, sőt, ebédszünetben elengedtem két órára hogy csináljon meg néhány fuvart. (A délutáni találkozóra ennek örömére a wine shopból érkezett. Az cinkesebb, amikor egy tömött buszt vezet egy enyhén spicces ember.)

Templomok

Kanchepuramban a déli templomépítészet annyira masszívan van jelen, hogy hasonló élmény ahhoz, amit az ember az Uffizi meglátogatása után érez az olasz festészet iránt. Továbbra is nagyon lenyűgözőek ezek a templomok, és egészen hihetetlen, ahogyan a köznapiság és a profán beléjük keveredik. Az összes templom itt vagy Síva, vagy Vishnu tiszteletére épült, a hinduk kb. 70 %-a visnuita, 15 %-a sivaita, vagyis a Trimutriból (három szentség, Brahmnan a teremtés, Vishnu a fenntartás, Síva a pusztítás istene) Vishnut vagy Sívát tartják fő istennek. A maradék 15 % osztozik mindenki máson, többek között a négyfejű Brahmanon. Nagyon hasonlóan ábrázolják a fő alakokat, így többet már én is megtanultam felismerni. Tamil Nadu északi része alapvetően sívaita (rá is nyomja a bélyegét a kultúrára és az emberek mentalitására), az összes templomban rengeteg szentély van a négy kezű táncoló istennek, valamint fiának, Ganésának (elefántfejű) és feleségének, Parvatinak. És minden templom központi szentélyének közepén van egy hatalmas, több méteres fasz kőből vagy kristályból (szépen úgy mondjuk: lingam), mert Síva nagyon fallikus, csak ide a nem hindukat sehol sem engedik be.

Diszkrimináció

És a vallási diszkrimináció mellett ott van a faji is: mint ahogyan otthon is az igazán művelt emberek nem ülnek le néger vagy cigány mellé a buszon, úgy én is rendre megtapasztalom itt, hogy leül mellém, jobban megnéz, majd odébb ül.
Egyébként, engem már kétszer meg kell nézniük. B. már aggódik, hogy így nem leszek elég reprezentatív, vegyek fel minél hülyébb ruhákat (pl. rövidgatyát) meg ne borotválkozzak, mert egyébként a falusiak északinak néznek. Mondjuk, az autóriksások már jó ideje csak picivel kezdenek a helyieknek szánt tarifa felett mindenhol. (Csekkolom mindig a helyiekkel, onnan tudom.)

Köszönöm, jól vagyok

Csak ennyi – túl vagyok a sokkon meg a mélyponton, és próbálom magamat minél hasznosabbá tenni. Van már néhány ötletem, de még nem kiabálom el.

Febr. 12.

Mozi

Megnéztem végre, honnan növi ki magát az a sok miniszterelnök. Kezdéskor alig van félig tele a terem, az első fél óra alatt szállingózik be az emberek nagy többsége, és így végül teltház lesz. Mondjuk, nem maradnak le túl sok mindenről, a film három óra hosszú egy szünettel, és igen, van Alsószentmárton-hatás, tapsolnak, füttyögnek, bekiabálnak és énekelnek, nem mondható a közönség csendesnek, simán telefonálnak, beszélgetnek, ki-be járkálnak, de a film is dupla hangerővel üvölt az otthon megszokottnál.
Chennai az indiai filmgyártás harmadik fellegvára (Bollywood - Bombay és Kalkutta után), vészesen hasonlítanak a tamil filmek a bollywoodi termésre, de azért van egy kis csehszlovák beütés, kicsit olyan, mint az Ötvös Csöpi Egyiptomban.
A cselekmény vonalvezetése igen egyszerű, apróbb nyelvi akadályoztatásom ellenére egészen tisztán bírom követni az eseményeket, a főhős, magas indián (a családom gyermekei szerint valami VJ Ravi), az utcán motorjával véletlenül nekimegy egy helyi banda vezérének, miközben az száll ki Tata autójából, ezek után a banda mintegy nyolc-tíz sikertelen kísérletet tesz meggyilkolására. Persze a főhős apja helyi önjelölt igazságtevő, azon felül kurva gazdag és mintegy kétszáz fős magánhadserege van, akikkel szemben a kb. tíz főből álló szedett-vedett gonosz banda elég szánalmas látvány. Puszta kézzel, valamint egy nagyobb méretű korcsolya élére hasonlító jatagánnal küzdenek. A verekedős jelenetek a Piedone tematikát követik, a főhős teljesen sebezhetetlen, egyszer tömegben hátulról bikából telibe kúrják egy jatagánnal, rosszallóan megfordul, az inge sem szakadt el. A magánhadseregben a kedvenc figurám egy kopasz, ősz szakállas-bajuszos 160 cm magas bácsika, aki mindig az apa oldalán küzd fehér rövid szoknyában, több pocakos, negyvenes, kopaszodó-bajuszos fehér rövid szoknyás családapával együtt. Van szerelmi szál is, és hát persze, a film végére sikerül megkérni a kiválasztott ifjú hölgy kezét, bár ez veszélybe kerül, amikor a hős egy oszlop mögött tiltottan megsimogatja a kiválasztott lány arcát, és az apa ezt észreveszi. Az akció és a szerelem mellé van még némi humor (valami helyi Bajor Imrét is beleraktak, akinek megjelenését a közönség ovációval fogadta), meg van hat betétdal (a film meglepően realista a tamil mocsok és tömeg ábrázolásában, viszont a betétdaloknál karibi tengerparton vagyunk és a hölgyeken sem szári van, sztem erre recskáznak a helyi fiatalok) és vannak trükkfelvételek is, a kedvencem amikor az egyik rosszfiút menekülés közben elcsapja a gyorsvonat, és húsz métert repül, de az utolsó nagy összecsapás is elég jó, mátrix stílusban, egy kukoricaföld közepén, a levegőben szálló kukoricacsuhék között.

Febr. 11. Vedantangal Bird Sanctuary

Az utolsó előtti látványosság, ami egy napi járóföldnél közelebb van ide. Ez egy tó, amibe többezer vízimadarat telepítettek be, tényleg elég jól néz ki a sok madár egymás hegyén-hátán. A parkot a chennai-i középosztály, valamint magániskolák csoportjai látogatják, egészen kultúráltan ki van építve, vannak madárlesek, kövezett út, padok, szemetesek, vécék. (Note: India x %-a biztosan rendben van, csak én nem azt látom. Amerre szoktam járni, vidéki koszos kisvárosokban, világtól elzárt falvakban és pici halászfalvakban, arra nem csak fehérek járnak ritkán, hanem az a bizonyos x % is.)
Csak egy csapat gyerek jön oda a táskámat rángatni hogy my pen my pen, de itt inkább a középosztályra jellemző, valamelyest kellemesebb harrassmentben van részem. Az egy dolog, hogy mindenki hangosan köszön, hogy „Hi!” (hülye amerikaiak, mért szoktattátok rá ezeket az embereket erre a hülyeségre), de egészen sokan felteszik a három standard kérdést (Which country you come from, What is your name, Do you like India), aztán odébb állnak. No meg egy csapat vihogós egyetemista lány, aztán a legbátrabb odajön megkérdezni, hogy lefényképezkedhetnek-e velem. Hát persze.
Azt azért picit sajnálom, hogy a csenáji középosztály nem szeret sétálni. Nagyon szívesen körbesétáltam volna a tavat, ha lehetne – a bejárattól néhány száz méterre először a tömeg szűnik meg, száz méterrel odébb a kövezett út is átalakul egy kis ösvénnyé, ami még száz méterrel odébb egy kanyar után egy öntözéses földművelésbe torkollik, amin újabb száz méter múlva két paraszt jön szembe, no no no mondják, gonoszmanó hangulatban vagyok és jegyszedőnek nézem őket, szegényeknek nagyon meg kell küzdeniük, hogy közöljék, ami elég egyértelmű, itt ugyan sehova nem lehet menni, csak a rizsesbe. Persze eszembe jut egy régi szép emlék is, amikor egy másik tavat akartam megkerülni a kukoricáson keresztül, és a drága barátaim azt a mai napig emlegetik, úgyhogy inkább visszafordulok.
Végre néhány óráig madarakat hallgatok, és nem kamionokat.

Tamil

Ebbe a nyelvbe bele van kódolva az egyenlőtlenség. Külön igeragozás van, ha nőről/höz vagy férfiról/hoz beszélünk, és külön igeragozás van, ha alárendeltről/höz és ha fölérendeltről/höz beszélünk. Vagyis, összesen négyféle igeragozás van, erősorrendben: alárendelt nő, alárendelt férfi, fölérendelt nő, fölérendelt férfi. Hogy mikor használjuk az alá- és fölérendelt módot, nem hasonlít a mi tegezésünkre és magázásunkra. Egyedül a családban függ az életkortól: generációk között és testvérek között is elég egyértelmű. Munkahelyen viszont a hierarchiától függ: egy fiatal női főnök is alárendelt módban fog beszélni hatvan éves férfi beosztottjával, az viszont fölérendeltben kell, hogy válaszoljon. Barátok általában alárendeltben beszélnek egymással. Boltban az eladó mindenkivel fölérendeltben beszél, a vevő csak akkor beszél fölérendeltben, ha tisztelettudó, egyébként egy gyerek is alárendeltben beszélhet a nagypapával, ha épp egy kiló cukrot vesz tőle. A buszsofőr és a kalauz mindenkivel alárendeltben beszél, cserébe velük is úgy beszélnek. Kb. egy szinten lévő idegeneknél a kölcsönös tisztelet fokától függ, hogyan fognak beszélni egymással. A Dalitokkal (érinthetetlenek, kaszton kívüliek) mindenki alárendeltben beszél.

Tamil English

Van néhány elég vicces, széles körben elterjedt helyi fordulat. Az összes ünnep (fesztivál, házasság, megnyitó), a „function” megjelölést kapja (Did you go to that function?), gyakori a „cum” szócska használata, ha valami tartalmaz valamit (Training cum counselling), és a tűzijátékot „crackers”-nek hívják.

Babona

Holdtölte előtti napok szerencsések, holdtölte utáni napok szerencsétlenek. Hétfő, szombat és vasárnap jó nap, szerda nagyon jó nap, kedd viszont szerencsétlen nap. Hétfőn 7.30 és 8.30 között munkába indulni az egész hétre szerencsétlenséget hoz. (Noná, azt jelenti, van munkánk, dolgozni kell.) Ezt az egészet úgy tudtam meg, hogy megpróbáltam kideríteni, miért voltak szerdán annyira agyontömve a buszok. Holdtölte előtti utolsó szerda volt, mindenki ilyenkor házasodik. Legközelebb holdtölte után kedden megyek bárhova, akkor állítólag minden busz üres.

Kalendárium

Az indiai naptár szerint március 21-én van az új év, és i.sz. 78-tól számítják az időt. Azért minden naptárra rá van nyomtatva a nemzetközi naptár is.

Képek

Hétfőn megy haza Zsuzsinak egy CD az első hónap fotóival. Onnantól az indiai postára van bízva, mikor kapjátok meg a kért képeket :)

Febr. 10. harmadpont

Asszem sikerült az itteni nyomor legmélyére hatolnom. Eddig bírta a szervezetem, most viszont sikeresen összeszedtem valami enyhe ételmérgezést, vagyis a mai nap leginkább lábadozással telik. (Anyukám ne aggódj, amikor ezt írom, már teljesen jól vagyok.)
Pontosan két hónap múlva megyek haza, ez most már egészen biztos. (Utánamentem a vízumhosszabbításnak, és két lehetőség lenne: vagy a Belügyminisztériumtól kellene engedélyt kérni, akik egészen különleges esetben adják csak meg, nos ez esélytelen, vagy át kellene menni minimum egy hétre Sri Lankára vagy Bangladesbe, és ott kérvényezni a visszautazáshoz a vízumot, amit vagy megadnak, vagy nem, ha nem, akkor ott ragadtam. Ennyire azért nem vagyok bevállalós.) Két hónap, hogy legalább valami apró dolgon változtassunk. (Macsi, csak a gyerekek szemében csillogó izé miatt. :)) Aztán, vissza a józsefvárosi kicsi lakásba, innen nézve hihetetlen luxus, „I’m not taking the same risks” ahogyan Adrian Jackson mondta, aki Londonban csinál hajléktalanokkal színházat.

Február 9. T3

Muthuval újabb látogatás Perunthuravuba, ez az a falu, ahol a Medical Check-up volt, és aminek az elején félbehagyott házak sorakoznak, amik soha nem épülnek fel. (A táblát itt felejtették – az elmúlt napokban sok ottfelejtett „Tsunami Relief Work” táblát fotóztam sárkunyhók oldalán, szemétdombok tövében, szétrohadt játszóterek előtt.)
Még Perunthuravu előtt első állomás egy kollégium, ahol hatvan gyerek lakik, nem csak napközben, egész évben, összesen három helyiség van: egy előszoba, egy lakószoba és egy konyha, a lakószoba kb. akkora, mint egy nagyobb pesti lakásban a nagyszoba, itt alszanak hatvanan a földön, sem ágy, sem matrac, sem pokróc, a szoba távolabbi falán polc, minden gyereknek egy váltás ruhája és azon felül egy-két tárgya lehet. A konyha a szabad ég alatt, a honfoglaló magyarokról szóló kiállításon lehetett hasonlót látni, a staff összesen két fő, egy szakács és egy kukta. Az állam az épületet adja, és napi egy kaját fizet, szevasz. Az ASSCOD szerelte be a villanyt, ventillátort, víztisztítót az udvarba, vett néhány alapvető bútort és konyhai felszerelést, pl. edényeket. Vécé és fürdőszoba az út túlsó oldalán a bokor.
Következő állomásunk egy hasonló adottságokkal rendelkező iskola, szünet van így nem tudunk bemenni, az udvaron gyerekek játszanak (szünetben nincs hova menniük, otthon nincs mit csinálni, a családom gyerekei és csak lézengtek a házban), és ebben a faluban vette valaki a fáradtságot, hogy megtanítsa a gyerekeket arra: ha fehér embert látunk, tartjuk a markunkat, és rángatjuk az ingét.
Perunthuravu, Day Care Center, az egyik legjobban szervezett. Ezeknek a gyerekeknek a szemében mindenütt csillog valami nagyon nagyon, a legnagyobb nyomorban is. Aztán kicsit megnőnek, és a fiúk szemében gyanakvás, a lányokéban szégyenlősség, felnőttkorukra a férfiakéban szikárság, a nőkében szomorúság, végül öregkorukra mindkét nemnél ugyanaz: totális közöny, beletörődés és apátia, ahogyan mozdulatlanul ülnek a kapualjban vagy az út szélén.
Találkozó a falu vezetőjével, jókedélyű pocakos bajuszos férfi, a jobbszándékú fajtából. Ebéd a Day Care Center óvónénijénél, majd beszélgetés a tengerparton a halászokkal.
Ami a tegnapi és a mai beszélgetésekből kiderült: mind falun, mind a tengernél egy ember naponta 20-30 rúpiát bír megkeresni a mezőgazdasági munkával, a tehénfejéssel, vagy azzal, hogy hajnalban kimegy a tengerre. Az óvónéni egy hónapban 400 rúpiát keres, igaz csak napi négy órát dolgozik, és vasárnap szabad. Compare: én naponta kb. 40 rúpiát költök csak tiszta vízre (2 db 2 literes palackozott víz ára). Minden faluban automatikusan hozták nekünk a soft drinks-t, most megkérdem, mégis mennyi az a két dekás kóla, 10 rúpia, vagyis mindenhol a napi keresetüket ittuk meg 2 x 2 dl Coke vagy Fanta formájában („Contains no fruit”, nagy betűvel, becsülettel rá van írva). Hirtelen nagyon rosszul esik az a kóla. Napról napra meg kell küzdeni az életben maradásért, fizetni kell a tartozásokat, és fizetni kellene a gyerekek neveltetését. Hogy hogy nem, a gyerek inkább hajót sikál, vagy a földeken dolgozik.

Február 8. Értelmetlenség Napja

Indiai tartózkodásom alatt az értelmetlenség a mai napon hágott a tetőfokon. Kemény lecke ez, elviselni folyamatosan olyan dolgokat, aminek egyáltalán semmi értelme, nem perceken, hanem napokon át.
Hajnali öt órakor a szemközti házasságkötő terem előtt egy oszlopra felerősített hangszóróból megszólal az első Jaylalitha szám, mint egy müezzin. Ezt követi még egy, majd a teljes Jaylalitha diszkográfia, három órán keresztül, reggel nyolcig, az esküvő kezdetéig. Jaylalitha kb. ötven filmben játszott, mindegyikben volt kb. három betétdal, mindet végighallgattuk. Namost Jaylalithát lejátszani már önmagában a genfi egyezmény megsértése, de ez egy nyúlós kazettáról, recsegős megafonokban hajnalban három órán át, nos, az minimum az emberiség kiirtására irányuló bűncselekmény. Nagyon örülök annak, hogy Sir Fontos ma reggel házasodik, meg annak is, hogy a miniszterelnök asszony korábban dalos pacsirta volt, de azért ettől még lehetne aludni hagyni az embereket. (Azt ugye nem kell mondanom, hogy Jaylalitha nem volt jelen, csak a fényképe. És a napnál is világosabb, hogy tíz év múlva Tamil Nadu miniszterelnöke egy bizonyos Vijay lesz, akinek a képével Jaylalitha mellett tele van az ország. Ezt az államot a mozivásznon keresztül irányítják. Birkanép, bottal terelnek benneteket, és még bégettek is hozzá boldogan.)
Ezután Mr. Annamalival irány az egyik field office, szegény Mr. Annamali az a kolléga, akit legkevésbé tudok tolerálni, mert nem csak lúzer és lassú, hanem idegesítően is kommunikál, rám néz és azt mondja: two wheeler, mire én: what is with a two wheeler? mire ő: it is a bike, mire én: I know what is a two wheeler, but what you want with it?, mire ő: Sundaran’s two wheeler, és így tovább, hosszú perceken át. Mr. Annamalinak általában fogalma sincs arról amit csinál, most sincs ez másképp, összesen négyféle busszal utazunk négy órán át, ez arra jó, hogy újra megtapasztaljam, mindig van lejjebb, mindig van kopottabb, koszosabb, rozogább és tömöttebb busz, mindig van szürkébb, kaotikusabb és büdösebb pályaudvar, ahol a férfiak és a gyerekek mellett az öregasszonyok is gátlástalanul az útra pisálnak többszáz ember szeme láttára, és igen, a legeldugottabb, legtömöttebb buszon van újra egy önjelölt kalauz, aki elég agresszív eszközökkel rendezi át az utasteret, a gyerekeket fejbe bassza, a nőket odébb taszajtja, a férfiakkal csak lökdösődik és üvöltözik. (Azért, valahol nagyon jól esik ilyenkor nekem is egy tömött buszon hangosan, szaftosan káromkodni.)
A hosszú utazás végén igazán értelmes program vár ránk. Ebéd után egy tamil nyelvű tréninget látogatunk meg, amit egy szakállas bácsi tart kilenc nőnek a vállalkozásról, ne gondoljunk tréning címszó alatt semmi interaktivitásra, a didaktika alapvető eszköztára áll rendelkezésünkre. Mostanra már nem is kellene leírnom, hogy a négy férfi ül fröccsöntött székeken, velünk szemben a kilenc nő a földön, és a vérszagra nagyon hamar megjelenik a fotós is. Mivel a tamil előadásból nem sokat értek, az oktatófüzetben a képeket nézegetem, a kedvenceim: tévészerelő nő, autószerelő nő és autóriksás nő, gondoljuk végig, hogy a hajszálnyit liberálisabb Budapesten hány nő van ezekben a szakmákban.
Fotósunk csak két felvételt bír készíteni, valóban nem túl érdekes anyag, ezért tovább állunk, meglátogatunk egy nőt, aki gipszből Gandhi szobrokat önt ki, ezek után pedig egy self help group meetinget, csak a self help groupnak elfelejtettek idejében szólni, hogy meetingelnie kell, a helyi field office vezetője körbeszalad a faluban és odarángat minden nőt, aki épp nincs a mezőn, mutogatják a párttagkönyveiket meg az SHG betétszámlakönyvét, igen értelmes. A fotós közben beleszeret a digitális kamerámba, meg is venné azonnal, mondjuk annyi hasznom van ebből, hogy rengeteget fényképez a kamerámmal, így nálam is van most már néhány spontán felvétel.
A kiváló program után buszra szállunk. Mr. Kumar felvilágosította Mr. Annamalit, hogy egyetlen átszállással is meg lehet oldani az utat két és fél óra alatt, olyan buszokon, ahol le is lehet ülni.
Mai egyenleg: nettó hat és fél óra buszozás, két és fél óra értelmes program, három óra Jaylalitha.

Gugli

Akkor most még egyszer: a látszat csal. Ezeket a bejegyzéseket felpakolni kb. tíz perc, ha közben nem kapcsol szét a vonal, ezalatt az irodai telefonvonalat foglalom és fogyasztom az internetszámlát (perc alapú) vagyis technikailag nincs internetem. Levelezni tudok viszonylag stabilan Outlookkal, kész. Tudom hogy kell guglizni, csak itt öt perc, amíg bejön a gugli. In addition magyar oldalak tamil karakterekkel jelennek meg. De azért köszönöm :)

(Lapzarta utan: ja, tenyelg kicsit jobban ki vagyok akadva mostanaban. Igyexem h ne legyen rajtam is urra az az apatia, ami itt a tobbsegen: ugy tunik, itt sokak szerint minden le van szarva. A szomoru az, hogy ha szo szerint vesszuk, igazuk is van.)

Február 7. T2 (Tsunami – part 2)

További két faluba látogatunk el, még messzebbre, két és fél órát utazunk, így a mai napból öt óra kellemes motorozással telik (Indian Roads – sponsored by the National Birth Control Program).
Az első falu a helyi Gilvánfa, a falu vezetője kb. fél perc után felsorolja, mi mindenre kellene pénz, aztán látva, hogy nem kapom elő a pénztárcámat, elég hamar odébb áll, és többet nem foglalkozik velünk. Az egyik beosztottja a kontakt, aki azért lelkiismeretesebb, de fejétől bűzlik a hal, és a helyi Day Care Centre is elég látványosan nem úgy működik, mint a többi. Az épület egy düledező kunyhó, az óvónéni egyetlen nevelési eszköze, hogy lökdösi és a földre taszajtja a gyerekeket. A gyerekeket nem hozzák ide időre, úgy tűnik ebben a faluban egyáltalán nem foglalkoznak velük, ki vannak hajtva az utcára mint az isten barma, koszosak, kócosak és mosdatlanok, és a szeméttel játszanak. Két kislány autógumit és biciklibelsőt hajt bottal, egy kisfiú és egy kislány egy rozsdás drótguriga közepén ül, másik két kislány éppen a templom mögötti építkezést szedi szét, majdnem a fejükre rántanak egy nagy fadarabot, rengetegen dagonyáznak pocsolyában, turkálnak a szemétben. A többi helyen ugyan szegénység volt, de figyeltek a gyerekekre.
És aztán az ötödik falu, ahol jövő héten nyílik meg a Day Care Centre, eszembe jut hogy mindig van lejjebb, ez a falu mindent visz akkora a nyomor, mindenhol láttam azért néhány kőházat, nos itt egy darab sincs.
És így láttam mind az öt falut, ahol az ASSCOD dolgozik: Perunthuravu, Thazhutali Kuppam, Chenna Kuppam, Sadras, Poiyakari.

Jaylalitha

A legutolsó falu is tele van Jaylalitha poszterekkel, gondolom a választások miatt, de mindig azt mondták, hogy az egy wedding invitation, és nagyon nem értettem. Ma este összeállt a kép. Karunguzhi ünnepi fényekben, a házasságkötő terem előtt húsz méter magas Jaylalitha neonfényből kirakva, a családomtól megtudom, hogy Maduranthakam kerület (ahová tartozunk) vezetőjének lesz holnap esküvője, aki Jaylalitha pártjának tagja. Megmutatják a meghívót is, a címlapon óriási Jaylalitha fotó, kb. huszadakkora képen a boldog ifjú pár. Ma este, a házasságkötés előestéjén, a buliban folyamatosan Jaylalitha számokat énekeltek. A választásokat általában 90 %-kal Jaylalitha nyeri. (Compare: Rogán házasságán húsz méter magas Orbán szobor, a város kiplakátolva Orbán fotókkal, a meghívón Orbán arcképe, és a buliban Orbán számokat énekelnek.)

Böff

Böfögni nem bunkóság, sőt néha akkorákat böfögnek az asztalnál, hogy várom, mikor fognak öklendezni.

Február 6. – A.T. 2. (Anno Tsunami 2)

Hosszabb látogatás az egyik kollégával, Mr. Muthuval a cunami sújtotta falvakba. Túlvagyunk a cunami első évfordulóján, és a helyzet még mindig katasztrofális.
Az első faluban először egy Day Care Centert látogatunk meg, és mivel a falu épületében most éppen falugyűlés van, a gyerekek a templomban vannak. Így hogy „csak” Muthuval jövök, sokkal emberibb az egész, pl. leülünk mi is a földre a gyerekek közé, akik ettől néhány másodperc alatt oldódnak, és amikor fél óra múlva indulnánk, fürtökben csüngnek rajtam.
Aztán ebéd egy helyi családnál, azon már nem lepődöm meg, hogy nekünk székeket hoznak, valszeg mindkét széket, ami az egész faluban van, meg nagyon kitesznek magukért, van pl. hagymás rántotta. A túlnyomó többség sárkunyhókban lakik, a gazdagabbak egy ötször öt méteres kőkockában öten-hatan, egy ilyet volt szerencsém belülről látni, az egyik sarokban platni és néhány edény, ez a konyha, egy másik sarokban fröccsöntött széken tévé, ez egy gazdag család, térelválasztóként polc, amin kb. tíz tárgy van, a polc mögött matrac öt főre, szevasz.
Ebéd után találka a falu vezetőségével, és mivel Muthu nagyon jó szándékú de kb. ötven szót beszél angolul, és az ásítozó halászokkal nem tudok a földön ülve játszani, ez a beszélgetés hamar behal.
Következik egy iskola, két tanítónéni, egyetlen tanterem, az állam csak az épületet adja, minden mást szerezzenek be ők, az ASSCOD vett nekik székeket, táblákat és asztalokat, de a mai napig az épület mögötti bokor a vécé és a fürdőszoba, és az épület mellett egy fedél alatti tűzrakóhely a konyha.
Aztán átmegyünk egy másik faluba, ahol szintén halászok a vezetők, és itt azért kiderül, nem csak rajtam múlik, hogy sikerül-e nyelvtudás nélkül kommunikálni, ami az előző faluban nem ment, itt Muthu nélkül is sikerülne. Azzal indítunk, megkérdem hova lehet brunyálni, rámutatnak a tengerre, és igen, közel s távol több alak guggol, ill. áll a tenger felé fordulva. Ezután a parton ülünk le egy hálóra (és nem műanyag asztalhoz), és egészen borzasztó dolgok derülnek ki. A cunami elvitte vagy megrongálta az összes hajót és hálót, mostanra néhány NGO közreműködésével sikerült megjavítani a hajók nagy részét, és vannak új hálók is, azt azonban a halászokon kívül senki sem tudta, hogy nem egyféle, hanem négyféle háló van, minden évszakban más-más halnak van szezonja, így a cunami óta csak három-négy hónapot tudtak halászni, a hajók most kihasználatlanul hevernek a parton. Az emberek itt csak ehhez értenek. A cunami óta a part csupa zátony, baromi veszélyes kimenni, nagyon kell figyelni – csináltam néhány fotót, amin az emberek a vízen járnak. Kapnának új házakat (most, több mint egy évvel a cunami után, eddig sárkunyhókban laktak), de ahhoz az alapozást nem fizeti senki, így többek között az ASSCOD támogatásával egyengetik egy erőgéppel a földet.
Aztán kivisznek egy fél órára a tengerre engem is, és készül rólunk néhány igazi kézenfogós baráti fotó. És a végén nem fogadnak el egy fillért sem, pedig nem nagyon élnek itt semmiből, viszont inkább megkínálnak kókuszdióval.
A világ egyik legszegényebb vidékén mindenki csak vendégül látni akart, és nem kérni.
De azért, ha nyitott szemmel figyelünk, hatalmas az étlap, van itt probléma ezrével.
Szomorúan konstatálom, hogy nyaralásom a vége felé közeledik. Ez az a pont, ahol nem tudok már többé kívül álló szemlélő maradni, látva azt, hogy ilyen tündéri gyerekek ennyire borzalmas körülmények között élnek. Nem akarom megváltani a világot (még mindig), de legalább valami apró dolgot változtatni ezen, azt igen.Hazafelé sötétben motorozás, inkább nem nézem az utat, Mr. Muthu muthurjának lámpája ugyanis kb. öt métert világít be, vagyis technically vakon megyünk. Persze ő már harminc éve, ép bőrrel, ebben bízom, ezúttal sikerrel.

Lapzarta utan

Madzsikam, igen, pl. weblapot szerkesztek, palyazatokat irok, reportokatirok a tamogatoknak, meg rengeteget konzultalunk, hasznaljak a fejemet. Csak ez annyira nem izgi, az esemenyek kb. 20 %-at irom csak le :) Foto azert nincs, mert egy kepet feltenni kb. 20 perc innen, namost eddigcsinaltam tobb mint 800 fotot, abbol mondjuk hasznalhato 300, uh az lesz, h vmikor ha le tudok menni Chennaiba, kiirom egy cd-re es hazakuldom, oszt majd valogattok belole.

Február 3-5. Tiruvannamalai, Gingee

Ez megint hosszú lesz, gyerekek. Érnek még meglepetések.

Esküvő

Ha valaki tőlem szeretné megtudni, milyen egy indiai esküvő, csalódást kell okozzak. Előző este a helyi templomban az ifjú pár beszédet mond, majd egy feldíszített kocsin körbeviszik őket a faluban, ez esetünkben egy Trabantra emlékeztető járműből átalakított, neonfénnyel villogó plató, a Trabant egy baszottnagy, hangos és büdös benzinmotoros generátort húz maga után, ami a neont táplálja.
Másnap reggel: képzeljünk el egy vidéki kultúrházat, tele háromszáz székkel, elől egy színpad, hátul a sarokban egy zenekar, folyamatosan szól a tradicionális zene. A szertartás reggel hatkor kezdődik, másfél óra hosszú, ezalatt az emberek ki-be mászkálnak, beszélgetnek, esznek, olyan nincs, hogy mindenki akárcsak egy percig is előre figyel. Az asztrológus, a férj és a feleség, valamint további 30-40 ember valamit maszatol a színpadon: hamut, virágokat, olajokat, tejet, gyűrűket, gyümölcsöket esznek meg, húznak egymás kezére és lábára, kennek egymás különféle testrészeire, eközben mindezt öten fotózzák és videózzák a színpad előtt, vagyis ha valaki esetleg figyelni akarná az eseményeket (not likely), az öt fotós seggét látja. Utána reggeli, az finom volt.

Tiruvannamalai

Paul Brunton emléktúrám harmadik állomása. (Madras és Csingleput után, amin többször utaztam keresztül, csak nincs benne semmi izgi. Paul Brunton: India titkai egyébként fenn van a weben a Terebess Collection-ban.)
India egyik legjelentősebb vallási központja. Közepén hatalmas templommal, vagy inkább templomkerttel, ami a négy legjelentősebb indiai templom egyike: a Tűz temploma, a közeli Arunácsala hegy tetején ugyanis a legenda szerint megjelent Síva lángoszlop formájában, hogy elpusztítsa Vishnu és Brahma egoját. Más legendák szerint Parvati istennőnek ajánlotta itt fel a bal felét, megint mások szerint pedig megette. (Mindezeket hivatalos kiírásokról vettem.) Akárhogyan is, itt ünneplik India egyik legrégebbi fesztiválját, minden évben Novemberben az első teleholdkor :) néhány millióan idejönnek, hogy körbesétálják a hegyet (14 km), esetleg meg is másszák. A templom óriási, 25 hektár. (Valaki légyszi légyszi számolja át négyzetméterbe, köszi.) Ezen felül itt élt a huszadik század egyik legmeghatározóbb guruja, Sri Ramana Maharisi is.
Egyébként helyi viszonylatban is visszamaradott város, az utcák szélén folyik a csatorna, az emberek az ablakból öntik bele a latrina tartalmát. Egyetlen netcafé van, ahol két óra alatt kétszer volt áramszünet.

Profán és szent

Nem sokat tudok a hindu vallásról, csak azt tudom itt leírni, ahogyan a gyakorlatban láttam. (Majd a nálam műveltebbek meg helyre tesznek.)
Sokkal kevésbé válik szét a világiság és a vallás, mint nálunk, sőt talán egyáltalán nem válik szét. Bármi lehet az imádat tárgya: egy farönk, egy rusztikus szobor, egy hegy, egy aranyoszlop, egy kép. Nem lepődtem volna már meg azon sem, ha valamelyik szentélyben egy autóriksát imádtak volna. A ceremóniák során bármilyen anyagot fel lehet használni: olajat, tejet, virágot, gyümölcsöt, festéket, hamut, de csokipapírt, műanyag zacskót és rumosüveget is, ezek ugyanúgy megtalálhatóak az oltárok előtt. Nincs eléggé profán dolog, ami miatt ne lehetne vallásos rituálét tartani: ma az egyik buszpályaudvaron a sofőr szent lángot gyújtott, valamint egy papayát tört szét és kent a buszra indulás előtt. Nincs szentebb hely: a templomkert a közösségi élet tere.
Amennyire értem, két kiemelten fontos rítus van: a pooja, ami talán a misének felel meg, de tartalmában és formájában egészen extrém különbségek lehetnek, és a darshan, ami gyóntatás, feloldozás, felmutatás, szintén elég sokféle. Kiemelten fontos anyag a hamu, a festék, a virág és a ghee.

Pénz

Az indiaiak egészen kreatívak abban, hogyan lehet minél több pénzt leszedni az idegenről. Eddig a következő lehetőségeket gyűjtöttem:
koldul
gyűjt vmi nemes cél, vagy templom érdekében
(papoknál) megáld, majd utána pénzt kér
haszontalan szirszart ad el sok pénzért
többet kér az áruért / szolgáltatásért, mint amennyibe kerül
megpróbál rosszul visszaadni
azt mondja, nem tud visszaadni (autóriksásoknál gyakori)
pénzt kér valamiért, ami ingyen van (pl. hogy vigyáz a cipődre a templom előtt – erre sem készültem fel, de hamar rájöttem a megoldásra, be kell vinni magammal, csak a hátamon)
elad egy szolgáltatást, ami nem létezik
Az első három pont a szent helyek környékén kiemelten jelentkezik, és percenként súlyos morális döntések elé állít, erre sem voltam felkészülve. Mikor, kinek, miért és mennyit adsz? A gyerekek ebben a városban a hatékonyság igen magas fokára jutottak el: „Hi! Ten rupees?” így durr bele a közepébe, és biztosan van olyan idióta, aki erre a zsebébe nyúl, mert egyébként nem csinálnák. Nos nekik üzenem, hogy meditáljanak még egy keveset, és gondolkodjanak el azon, mit nevelnek így ezekből a gyerekekből.
Aztán: a templomban tett első, (még) gyanútlan látogatásom alkalmával elkap egy narancssárga csuhás pap (minden pap vagy narancssárga csuhás, vagy egy szál törölközőben van), végigjátszik velem egy negyed órás műsort, ide megyünk oda megyünk, hamu, virág, nyaklánc, majd közli, hogy 200 rúpia. Sejthettem volna. Nem kapta meg.
De most tényleg, kíváncsi lennék, hogy nektek van-e valami clear-cut policytok, hogy kinek, mikor és mennyit. Mert itt percenként meg kell hozni egy ilyen döntést.

Arunachaleswar Temple

25 hektár, téglalap alakú. A külső fal mentén a négy oldalon négy, 10-13 emelet magas templom, a legmagasabb 217 láb magas (ezeket a lábakat is lécci számolja át vki, köszi). Benn egy kisebb téglalap, oldalán újabb négy templommal, azon belül mégegy, közepén a kilencedik templommal, ezen felül mintegy ötven további szentély, oszlopcsarnok, rotunda, építmény. Minden létező istennek van itt oltára, elsőre teljes a káosz, másodjára is. Síva és Ganesh dominál. A központi oszlopcsarnokban ragad a föld a gheetől, hamutól és tejtől, iszonyatos tömeg, harapni lehet az emberszagot. Sok ember mindenhol. Kiemelt szentélyekben darshan folyik, rengetegen állnak sorba, az embereket kordonnal terelik, mint a nyolcvanas években a hullámvasútnál. Egy rövidebb sorba beálltam, tíz perc tömegnyomor után a szentély mélyén egy pap hamut osztott egy edényből, a többibe ezután már nem álltam be. A kufárokat innen nem űzték ki. Este fél tízig nyitva van, sötétben a hely leginkább egy olasz kisváros főterére emlékeztet, és a funkciója is az.
Összességében nagyon impresszív, mind építészetében, mind kihasználtságában. És nagyon más.

Sri Ramana Maharisi Ashram

Sri Ramana Maharisi az egyik utolsó indiai guru. Tizenéves korában annyira megrémült a haláltól, hogy eljátszotta a saját halálát, és eközben rádöbbent, hogy ő sokkal több a saját testénél és gondolatainál. Tiruvannamalai-ba ment, és a templomban kezdett el meditálni egy szál kukiban, a papok felháborodtak és ráadtak egy ágyékkötőt, egész életében azt viselte. Mintegy húsz éven át az Arunácsala két barlangjában meditált, aztán a hívek növekvő serege felépített egy ashramot, és rávették, menjen át ő is oda. Soha nem keresett tanítványokat, azok jöttek maguktól. Soha nem nevezte magát szentnek, mások annál inkább. Paul Brunton több éves keresgélés után talált rá. Aztán ezt megírta, és kb. azt tette ezzel a hellyel, mint Gerald Durrel a nemtudommi szigetével.
Hát, Paul Brunton romantikus csarnoka az erdő közepén már a múlté. A város egészen túlnőtt az ashramon, a Bangalore-ba vezető főút az ashram előtt megy el, behallatszik a kamionok dudálása, a bejárattól mindkét irányban bazársor, van Sri Ramana fodrászat, mosoda és biciklikölcsönző is. A kapun túl indiai viszonylatban kiemelkedően nagy tisztaság, a régi csarnok még áll, de hozzáépítettek egy sokkal nagyobbat, közepén a Maharisi sírjával, körben nagyméretű fotókkal, mögötte pedig kisebb falu, saját szállásokkal, étkezdével, mosodával, könyvtárral. Több a fehér mint az indiai, az az érzésem, mintha egy holland jógatelepen lennék, ahová a hitelesség kedvéért betelepítettek néhány indiánt. Az ashramra rátelepedett a környéken még számos másik ashram is, hátszelezve a Ramana nemzetközi sikerén, és elhalászva a fehérek egy részét.
A fehérek csaknem háromnegyede negyvenes-ötvenes, germán vagy skandináv ezoterikus háziasszony, a maradék egynegyed szikár tekintetű fiatal férfi, van persze idős férfi és fiatal nő is, de ritka, nem tudom, ki mit keres itt, amit otthon nem talált meg. Kivétel nélkül mindenkin indiai ruha van, és mindenki csinálja a hindu szertartásokat (hajlongás, sír körbejárása), ahogyan elnézem ezt a közel kétszáz fehér embert, rá kell döbbenjek, hogy az asszimiláció teljesen esélytelen. Nem csak azért, mert másképp áll rajtuk a ruha, de azért is, mert másképp áll nekik a szertartás, sokkal komolyabban veszik, mint az indiánok. Itt is természetes, hogy a takarítónő felébreszti és felállítja a meditálókat (teljesen értelmetlen a munkája, lapát nélkül söpör össze-vissza), a pooja alatt egy létrát átvisznek keresztbe az oltáron, az egyik pap elkésik, a másik kiszalad telefonálni.
Próbálom kideríteni, ki miért van itt, de nagyon nehéz a többséggel kontaktust teremteni, egymással sem beszélnek, és elfordulnak, amikor rájuk nézek. Akivel sikerül, azok vagy itt élnek, vagy afféle vallási turista úton vannak.
Van egyébként egy nagyon nagy adag pozitív is ebben a helyben. Végtelenül nyugodt a légkör, és soha senki nem kérdezte, ki vagyok, honnan jövök, mit akarok, bárki bejöhet és leülhet, nem mond senki semmit, mit csinálj, senki sem jön pénzt tarhálni (!!!) és viszonylag kevés a rítus. Jó itt ücsörögni, és kaptam én is valamit ettől a helytől: végleg biztos vagyok abban, hogy nem keresek én ebben az országban semmit, csak annyi a dolgom, hogy megnézzem. Minél jobban.

Arunácsala

2668 láb magas (az mennyi?), vörös sziklahegy, ami a város fölé tornyosul. Megmásztam. Nem volt könnyű. A nap végig 38 fokkal tűz, száz méterenként van egy árnyékot adó nagyobb szikla vagy bokor, néha egy kis felhő. Baromi meredek, sziklákkal teli út. Elhiszem, hogy lehet annak spirituális tartalma, ha valaki ide felmászik. A tetőn öt szerzetes, megkínálnak kókusztejjel meg teával, itt élnek, a mesterük is itt élt, de megunta és lement egy közeli faluba, azóta ők őrzik itt a lángot. Megmutatják a csúcson a kőben Síva lábnyomát, állítólag természetes. A kilátás gyönyörű, a világ tetején. Beszélgetünk vagy fél órát, végül nekik adok pénzt, vagyis szponzorálom azt a hobbijukat, hogy egy hegy tetején meditálnak, ahelyett hogy valamit dolgozzanak, de az egész mégis olyan hiteles, naponta kétszer mennek le és jönnek fel két tíz literes kannával azon az úton, amin én egy nap alatt a belemet kiköptem (és az összes európai). El akarnak vinni a mesterükhöz is, de ezt köszönettel visszautasítom.
Lefelé másik úton, sokkal meredekebb, nehezebb mint felfelé volt, aztán egy ponton, a városhoz közel a sziklákat felváltja egy kiépített út. Nocsak. Na vajon hova vezet? Hát persze, a holland jóga-lakóparkba.

Gingee

Visszafelé megállok Gingee-ben, más néven Senji, itt az út két oldalán két szikladombra két erőd épült: Rajagiri és Krishnagiri, angolok szerint Queen’s és King’s Fort. A mazochizmus jegyében megmászom még a könnyebbet, ez „csak” kb. 300 m, többszáz lépcsőfok felfelé, hasonlóan kedvező napsütésben. A kilátás innen is gyönyörű.

Kész átverés show

És miután tegnap megállapítottam, hogy az asszimiláció esélytelen, ma először sikerült északinak eladnom magam. Azt már megfigyeltem, senki nem tudja, hol van Hungery, viszont következetesen így írják le. Meg azt is, hogy az indiánok egymás között is angolul beszélnek, ha esetleg a 15 hivatalos nyelvből nem ugyanazt beszélik. Arra pedig rászoktam, hogy mindenkivel magyarul kezdek el beszélni, amíg nem tudom biztosan, tud angolul (a „Szevasz Mester” valamit jelent tamilul, mert az összes autóriksás válaszol rá vmi hasonlót). Gingee-ben az erődbe a belépő indiánnak 5 rúpia, idegennek 100 rúpia, megkérdezték honnan jöttem, hát én bizony Panjabi-ból, bevette, sőt ötszáz lépcsőfokkal feljebb a ticket controll ugyanúgy. Ez azt jelenti, nagyon lebarnultam.
Aztán, mielőtt elbíznám magamat, megkapom a második durva buszos átverést, Gingee-ben eladnak egy jegyet Karuguzhiba, magánbusz, luxus ülések, villogó istenek, aztán valami halálfasza helyen félúton tessék leszállni, ez a végállomás. Elég látványosan elkezdtem balhézni, mintegy húszan körénk gyűltek, végül valaki elkísér és felrak egy buszra, ami expressz járat, Chennai-ig nem állna meg, de G.ben csak most igen. A jótevőm az állami busz alkalmazottja volt.

Aprók

Tata márkájú az összes autó. Kivéve a kamionokat, azokat az Ashok Leyland gyártja.
„Wine shop” a neve azoknak a boltoknak, ahol olcsó, erős rumot lehet kapni, és meg lehet inni a hátsó udvarban.
A kávét alátéttel együtt hozzák ki kurva forrón, úszik a pohár a kávéban. Öntögetni kell a pohár és az alátét között, mindenki lehűti magának annyira, amennyire szeretné.

Február 2.

Ősök csarnoka

Kis családom bevezet a házi szentélyükbe, egészen megdöbbentő számú lokál isten képe van a falakon, csupa olyan név amit még nem hallottam (a hindu pantheont is be kéne pótolnom valamikor), emellett kinn van Sri Aurobindo és a Mother képe, akiknek a sírját múlt hétvégén láttam, és Sri Maharisi képe is, akiét meg most hétvégén fogom. És kinn van az elhunyt családfő képe is. És ezek valahogy úgy összefolynak. Egy jungiánus tobzódna itt a gyönyörben.

Beiktatás

Tíz órától a szemklinika mögött felépült oktatóközpont megnyitójára kerül sor, Dr. Julius engem is meghívott (ld. kb. két hete). Ez a megnyitóünnepély is elég csehszlovák, de borzasztó hálás vagyok azért, hogy nem én vagyok a sztár, mitöbb Dr. Julius rajtam kívül még öt fehér embert bír felmutatni, ami egyfajta megváltás: beszélni olyanokkal, akik szintén itt élnek, és nem szívni meg bícselni jöttek ide. Három holland egyetemista önkéntes, egy amerikai beházasodott néni, és egy itt dolgozó osztrák bácsi, akinek az apja magyar volt, nos a világvégén hallani olyan szavakat, mint Petőfi, Kossuth, viszontlátásra, hát az csodálatos élmény.
Maga a megnyitó legalább másfél óra, mindenki szeret sokat beszélni és sokan vannak a színpadon, Szaszánál a kibaszott mikrofon, elég sok lokál félisten, a kedvencem egy katona, aki tamilul beszél, dagadt és szemüveges, úgy látszik a világon mindenhol a seregben a középvezetők dagadtak és szemüvegesek, meg van egy eye specialist is, aki nagyon büszke a hazájára, a világon a legfejlettebb az indiai eye care network, állítja. 1,2 billió emberből megműteni mindenkit, akinek szürkehályogja van, ha ez tényleg sikerül, igaza van. A fővendég Kanchipuram District vezetője lett volna (elég beszédesen „collector” a titulusa), de nem tud eljönni, valami nőt küld maga helyett, így aztán nyolc fröccsöntött széken ülő férfi gyűrűjében nő ül a piros bársonnyal bevont, csúcsos, karfás trónszékbe.

Offisz – part 2

Namost vagy megőrülök, vagy megvilágosodom, vagy nem tudom mi lesz. Ennyire értelmetlen és rendszertelen admisztrációt, ami itt van, soha nem láttam még, ehhez jön hozzá, hogy rajtam kívül senki sem tud még egy Word-öt elindítani sem, erre mindig külsőst hívnak, ha nincs itt önkéntes. Egyenlőre Millareppa jellegű erőpróbának fogom fel, és nem kezdem el átszervezni az egészet, mert az nem vezetne sehová, különösen mert elmegyek innen egyszer.

Családregény

Pillanatról pillanatra élünk, mindent egy napon belül elfelejtünk. Négyeske kijött a büntiből, tegnap ötöske volt büntiben, mert az ő ötlete volt, hogy pénzt kérjenek a mosásért, mára mintha mi sem történt volna. Kezdem megérteni a harács hátterét, tegnap megjelentek ilyen helyi keresztapák egy fehér autóval, asszem tartoznak nekik, az egyiken egy nagy ékköves gyűrű volt és elég látványosan lebaszta a kezét előttem az asztalra, hogy biztosan észrevegyem.

Megkaptam

Két és fél hét után már biztosan látom: az, ahová kerültem, csak éppen tíz centivel van a legalsó szint fölött. A szervezetem is a tápláléklánc alján helyezkedik el, csak a field office-ok és a Self Help Group-ok vannak alatta, felette viszont még legalább van vagy nyolc-tíz szint. Dr. Julius is csak a megyei elöljárót bírta meghívni, van még felette az állam meg az ország. A kis családom is éppen egyel van a sárból tapasztott kunyhó felett. Megkaptam, amit akartam, hogy közelről lássam és megtapasztaljam a világ legalját. Amikor csak egy kunyhóm van, meg néhány tárgyam, meg saját magam. Esetleg csak egy riksám, amin alszom éjszaka. Talán van még ennél is lejjebb valahol Afrikában, vagy Burmában, de nem sokkal.

Freedom

A Bolse Vita c. filmben volt egy jó mondat: „Freedom is not around you, it is in your head.” A nap bármelyik részében járok az udvaron, az oligofrén kislány az edényeket sikálja. Bárhová megérkezünk Mr. Munszamival, aki az ötös számú kolléga, mindig az utolsó sorba ül le.
Egyetlen esélyem, hogy folyamatosan a rendszeren kívül maradok. Mint ahogyan nem játszom be magam senki alá, úgy senki fölé sem szabad, szokások ide vagy oda, erre most jöttem rá. Mert ha valaki felett vagyok, akkor törvényszerűen valaki alatt is, és nem kívül.

Fáj

Az a mankós kisember, aki szatócsboltot akar nyitni a falujában, visszajött. Ezúttal nyitnia kell a postán valami olyan számlát, ahol havonta levonnak tőle 100 rúpiát, az első installációt még azelőtt, mielőtt megkapná a pénzt. Látni ezt az embert, elképzelni, amint a mankójával és a százötven centijével felszáll ezekre a buszokra, két órát utazik, ide-oda küldözgetik, majdnem elbőgtem magam.
Log két éve vett egy motort, és nem tudta egyben kifizetni. Ilyenkor lehet lízingelni, de erről nincs papír. Most lett volna esedékes az utolsó összeg, 4000 rúpia, ám a bolt „other expenses” címszó alatt még plusz 5000 rúpiát kér tőle.
És Log rengeteg sztorit mesél a hivatali korrupcióról, lényegében mindenki, akinek valami állami hatalom van a kezében, kisebbfajta istennek képzeli magát, és folyamatosan kenőpénzeken él. És semmi, de semmi fogalmuk nincsen arról, hogyan él az ország 90 %-a. Küldözgetik a mankós embert a bankba, postára, ajánlólevelekért.

maradjanak velunk

Koszi koszi koszi minden kommentet, kurva jol esik
Balint: +4.30 teli idoszamitasban, +5.30 nyariban, koordinatakat nem tudok
Elmentem megmaszni az Arunacsalat, hetfon jovok

maradjanak velunk

Dragaim,

Nagyon nagyon koszonom a sok jokivansagot, baromi jol esik

Elutaztam megmaszni az Arunacsalat, legkozelebb varhatoan hetfon leszek

Január 31.

Harács

Borzasztó, mennyire nem gondolkodnak itt az emberek hosszú távon, mindenki az aznapi profit azonnali maximalizálására hajt. Volt egy bolt, ahová jártam vizet venni, hiába van ráírva a kupakra, hogy Maximum Retail Price 18 Rs., mindig 20-ért akarták adni, aztán a harmadik látogatásom után megjelentek az egy literes palackok, amiért többet lehet elkérni. A helyi staff egyik tagjának segítségével kiegyeztem egy másik boltossal, hogy mindig hozzá járok majd, cserébe nem basz át és segít minimalizálni a szemetet, amit termelek.
A másik a drága családom, hiába egyeztünk meg, hogy csak a szállásért és a kajáért fizetek, két napon belül bepróbálkoztak kétszer is, egyszer a szúnyogirtóért, egyszer a mosásért akartak extra sápot leszedni rólam. A dologban az a szép, hogy mindkétszer azt mondták, szívességről van szó, aztán utólag jutott eszükbe, hogy mégsem. Először emeltem fel a hangomat, remélem sikerült elég egyértelműen kommunikálnom, hogy máskor szóljanak előre, ha valamiért pénzt akarnak.

Egy

Ha valami nagy dolgot veszel (autót, technikai eszközt, házat), az összegnek egyesre kell végződnie, pl. 5001 rúpia. Senki sem bírta megmondani, miért.

Asztrológ

Ma elmentem egy indiai asztrológushoz itt a faluban. Itt mindenki mindig asztrológushoz megy, akkor is ha gyereke születik, ha házasodik, és ha számítógépet akar venni, meg akkor is, ha Bihar állam miniszterelnöke.
Kb. harminc rúpiáért gyümölcsöket, virágokat és édességeket vásárlunk be, érkezéskor ezt le kell raknom elé 51 rúpia kíséretében. Az asztrológus lenge öltözetű harmincas szakállas férfi, egészen jól beszél angolul, elég hosszasan elmagyarázza, hogy az indiai asztrológia lényege, hogy minden tudomány és számítás nélkül, a hatodik szemmel állapítják meg, melyik bolygó melyik házban van. Ezek után elkéri a nevemet, születési dátumot és helyet, majd elvonul kis időre. Néhány perc múlva kicsit zavartan visszajön, megkér, hogy menjek vele, bemegyünk a belső szobába, ahol megtudom, hogy a hatodik szem valójában DOS alatt fut, és a program nem nagyon tud Magyarországról, Indián kívül kb. húsz országot ajánl fel, a legközelebbi Germany, azon belül is Berlin, de hát az itteni istenek és csillagok szemszögéből az kábé ugyanott van. (Nyilván ha Berlinbe születtem volna, akkor valóban 2-3 testvérem lenne, mint ahogyan a jóslat szól, Bp-n csak egyke lett belőlem.)
Az asztrológus háza belülről helyi viszonylatban nagyon gazdag, van pl. szőnyegpadló (!), ami egyébként egy hatalmas, szoba méretű hirdetés: to download ringtones and oplogos dial this number… (eskire!!)
Az indiai asztrológia nem a Napot, hanem a Holdat veszi alapul, így én itt mérleg vagyok, (otthon bika). Összesen 27 csillag állását figyeli, mind a 27 csillag négy házban lehet, vagyis a 12 égövet egyenként 9 parszekre osztja. (4x27 = 12x9, ha valaki nem bírja követni az azért van mert én sem értem teljesen.) Összesen tizenkét különböző területről ad jóslatot: születés és anya, neveltetés, család, munka és testvérek, gyerekek, egészség és tartozások, házasság, halál, apa és szerencse, karrier és karma, profit, kiadások.
Összességében nagyon pozitív jövőt jósol nekem, 33-35 éves koromban megházasodom, nagy változások állnak be az életemben, vezető pozícióba kerülök és sikeres leszek a munkámban. Két gyerekem lesz és kb. hetven éves koromig élek majd.
Nem tagadom nagyon jól esik hallani mindezt, de azért nem felejtem el, hogy az egyetlen ellenőrizhető tényszerű jóslat, a testvéreim száma totál mellémegy, a többi a pozitív jövőt festi le, és valszeg senkinek sem mondja azt, hogy uzsorások vernek majd agyon és elgázol a Chennai express. De adja Isten hogy igaza legyen, a szeme hiteles, a csávó jó szándékú, és ha ettől a néhány lelkesítő szótól lesz itt bárkinek boldog élete vagy jó döntése, nem kár azért a néhány fürt banánért.

Január 31.

Audit

Asszem hálát adhatunk az égnek, mert ahogyan itt néz ki egy audit, azt nem kívánom semmilyen magyar szervezetnek. Eljön Chennaiból két szimpatikus úr, és arra hajtanak, hogy megtalálják az egyetlen apró hibát a könyvelésben. Megtalálták, egynél többet is, Log nagyon ideges lett, Mr. Annamali pedig felmondott.

Harács

Borzasztó, mennyire nem gondolkodnak itt az emberek hosszú távon, mindenki az aznapi profit azonnali maximalizálására hajt. Volt egy bolt, ahová jártam vizet venni, hiába van ráírva a kupakra, hogy Maximum Retail Price 18 Rs., mindig 20-ért akarták adni, aztán a harmadik látogatásom után megjelentek az egy literes palackok, amiért többet lehet elkérni. A helyi staff egyik tagjának segítségével kiegyeztem egy másik boltossal, hogy mindig hozzá járok majd, cserébe nem basz át és segít minimalizálni a szemetet, amit termelek.

A másik a drága családom, hiába egyeztünk meg, hogy csak a szállásért és a kajáért fizetek, két napon belül bepróbálkoztak kétszer is, egyszer a szúnyogirtóért, egyszer a mosásért akartak extra sápot leszedni rólam. A dologban az a szép, hogy mindkétszer azt mondták, szívességről van szó, aztán utólag jutott eszükbe, hogy mégsem. Először emeltem fel a hangomat, remélem sikerült elég egyértelműen kommunikálnom, hogy máskor szóljanak előre, ha valamiért pénzt akarnak.

Egy

Ha valami nagy dolgot veszel (autót, technikai eszközt, házat), az összegnek egyesre kell végződnie, pl. 5001 rúpia. Senki sem bírta megmondani, miért.

Manpower

Péntek reggel részt veszek majd egy esküvőn, mint díszvendég. Mint megtudtam, a menyasszonynak kell állnia az összes költséget, in addition neki kell bebútoroznia a teljes házat, valamint a férjnek meg kell vennie egy motort, ha a férj egyetemet végzett, akkor autót. (Cserébe boldog élete lesz egy szerető ember mellett.) Északon még néhány évvel ezelőtt is élve megégették azt a fiatal hölgyet, aki nem bírt elég hozományt letenni az asztalra, ezzel szemben délen a szegény családoknál a lánygyermekek megfojtása volt szokásban. (Update: India azon keves orszagok egyike, ahol tobb a ferfi, mint a no. Az 1,2 billios lakossag mellett konnyan kiszamolhatjuk, hogy nem nehany elenyeszo esetrol van szo.)

Asztrológ

Ma elmentem egy indiai asztrológushoz itt a faluban. Itt mindenki mindig asztrológushoz megy, akkor is ha gyereke születik, ha házasodik, és ha számítógépet akar venni, meg akkor is, ha Bihar állam miniszterelnöke.

Kb. harminc rúpiáért gyümölcsöket, virágokat és édességeket vásárlunk be, érkezéskor ezt le kell raknom elé 51 rúpia kíséretében. Az asztrológus lenge öltözetű harmincas szakállas férfi, egészen jól beszél angolul, elég hosszasan elmagyarázza, hogy az indiai asztrológia lényege, hogy minden tudomány és számítás nélkül, a hatodik szemmel állapítják meg, melyik bolygó melyik házban van. Ezek után elkéri a nevemet, születési dátumot és helyet, majd elvonul kis időre. Néhány perc múlva kicsit zavartan visszajön, megkér, hogy menjek vele, bemegyünk a belső szobába, ahol megtudom, hogy a hatodik szem valójában DOS alatt fut, és a program nem nagyon tud Magyarországról, Indián kívül kb. húsz országot ajánl fel, a legközelebbi Germany, azon belül is Berlin, de hát az itteni istenek és csillagok szemszögéből az kábé ugyanott van. (Nyilván ha Berlinbe születtem volna, akkor valóban 2-3 testvérem lenne, mint ahogyan a jóslat szól, Bp-n csak egyke lett belőlem.)

Az asztrológus háza belülről helyi viszonylatban nagyon gazdag, van pl. szőnyegpadló (!), ami egyébként egy hatalmas, szoba méretű hirdetés: to download ringtones and oplogos dial this number… (eskire!!)

Az indiai asztrológia nem a Napot, hanem a Holdat veszi alapul, így én itt mérleg vagyok (otthon bika). Összesen 27 csillag állását figyeli, mind a 27 csillag négy házban lehet, vagyis a 12 égövet egyenként 9 parszekre osztja. (4x27 = 12x9, ha valaki nem bírja követni az azért van mert én sem értem teljesen.) Összesen tizenkét különböző területről ad jóslatot: születés és anya, neveltetés, család, munka és testvérek, gyerekek, egészség és tartozások, házasság, halál, apa és szerencse, karrier és karma, profit, kiadások.

Összességében nagyon pozitív jövőt jósol nekem, 33-35 éves koromban megházasodom, nagy változások állnak be az életemben, vezető pozícióba kerülök és sikeres leszek a munkámban. Két gyerekem lesz és kb. hetven éves koromig élek majd.

Nem tagadom nagyon jól esik hallani mindezt, de azért nem felejtem el, hogy az egyetlen ellenőrizhető tényszerű jóslat, a testvéreim száma totál mellémegy, a többi a pozitív jövőt festi le, és valszeg senkinek sem mondja azt, hogy uzsorások vernek majd agyon és elgázol a Chennai express. De adja Isten hogy igaza legyen, a szeme hiteles, a csávó jó szándékú, és ha ettől a néhány lelkesítő szótól lesz itt bárkinek boldog élete vagy jó döntése, nem kár azért a néhány fürt banánért.