Február 8. Értelmetlenség Napja

Indiai tartózkodásom alatt az értelmetlenség a mai napon hágott a tetőfokon. Kemény lecke ez, elviselni folyamatosan olyan dolgokat, aminek egyáltalán semmi értelme, nem perceken, hanem napokon át.
Hajnali öt órakor a szemközti házasságkötő terem előtt egy oszlopra felerősített hangszóróból megszólal az első Jaylalitha szám, mint egy müezzin. Ezt követi még egy, majd a teljes Jaylalitha diszkográfia, három órán keresztül, reggel nyolcig, az esküvő kezdetéig. Jaylalitha kb. ötven filmben játszott, mindegyikben volt kb. három betétdal, mindet végighallgattuk. Namost Jaylalithát lejátszani már önmagában a genfi egyezmény megsértése, de ez egy nyúlós kazettáról, recsegős megafonokban hajnalban három órán át, nos, az minimum az emberiség kiirtására irányuló bűncselekmény. Nagyon örülök annak, hogy Sir Fontos ma reggel házasodik, meg annak is, hogy a miniszterelnök asszony korábban dalos pacsirta volt, de azért ettől még lehetne aludni hagyni az embereket. (Azt ugye nem kell mondanom, hogy Jaylalitha nem volt jelen, csak a fényképe. És a napnál is világosabb, hogy tíz év múlva Tamil Nadu miniszterelnöke egy bizonyos Vijay lesz, akinek a képével Jaylalitha mellett tele van az ország. Ezt az államot a mozivásznon keresztül irányítják. Birkanép, bottal terelnek benneteket, és még bégettek is hozzá boldogan.)
Ezután Mr. Annamalival irány az egyik field office, szegény Mr. Annamali az a kolléga, akit legkevésbé tudok tolerálni, mert nem csak lúzer és lassú, hanem idegesítően is kommunikál, rám néz és azt mondja: two wheeler, mire én: what is with a two wheeler? mire ő: it is a bike, mire én: I know what is a two wheeler, but what you want with it?, mire ő: Sundaran’s two wheeler, és így tovább, hosszú perceken át. Mr. Annamalinak általában fogalma sincs arról amit csinál, most sincs ez másképp, összesen négyféle busszal utazunk négy órán át, ez arra jó, hogy újra megtapasztaljam, mindig van lejjebb, mindig van kopottabb, koszosabb, rozogább és tömöttebb busz, mindig van szürkébb, kaotikusabb és büdösebb pályaudvar, ahol a férfiak és a gyerekek mellett az öregasszonyok is gátlástalanul az útra pisálnak többszáz ember szeme láttára, és igen, a legeldugottabb, legtömöttebb buszon van újra egy önjelölt kalauz, aki elég agresszív eszközökkel rendezi át az utasteret, a gyerekeket fejbe bassza, a nőket odébb taszajtja, a férfiakkal csak lökdösődik és üvöltözik. (Azért, valahol nagyon jól esik ilyenkor nekem is egy tömött buszon hangosan, szaftosan káromkodni.)
A hosszú utazás végén igazán értelmes program vár ránk. Ebéd után egy tamil nyelvű tréninget látogatunk meg, amit egy szakállas bácsi tart kilenc nőnek a vállalkozásról, ne gondoljunk tréning címszó alatt semmi interaktivitásra, a didaktika alapvető eszköztára áll rendelkezésünkre. Mostanra már nem is kellene leírnom, hogy a négy férfi ül fröccsöntött székeken, velünk szemben a kilenc nő a földön, és a vérszagra nagyon hamar megjelenik a fotós is. Mivel a tamil előadásból nem sokat értek, az oktatófüzetben a képeket nézegetem, a kedvenceim: tévészerelő nő, autószerelő nő és autóriksás nő, gondoljuk végig, hogy a hajszálnyit liberálisabb Budapesten hány nő van ezekben a szakmákban.
Fotósunk csak két felvételt bír készíteni, valóban nem túl érdekes anyag, ezért tovább állunk, meglátogatunk egy nőt, aki gipszből Gandhi szobrokat önt ki, ezek után pedig egy self help group meetinget, csak a self help groupnak elfelejtettek idejében szólni, hogy meetingelnie kell, a helyi field office vezetője körbeszalad a faluban és odarángat minden nőt, aki épp nincs a mezőn, mutogatják a párttagkönyveiket meg az SHG betétszámlakönyvét, igen értelmes. A fotós közben beleszeret a digitális kamerámba, meg is venné azonnal, mondjuk annyi hasznom van ebből, hogy rengeteget fényképez a kamerámmal, így nálam is van most már néhány spontán felvétel.
A kiváló program után buszra szállunk. Mr. Kumar felvilágosította Mr. Annamalit, hogy egyetlen átszállással is meg lehet oldani az utat két és fél óra alatt, olyan buszokon, ahol le is lehet ülni.
Mai egyenleg: nettó hat és fél óra buszozás, két és fél óra értelmes program, három óra Jaylalitha.

Gugli

Akkor most még egyszer: a látszat csal. Ezeket a bejegyzéseket felpakolni kb. tíz perc, ha közben nem kapcsol szét a vonal, ezalatt az irodai telefonvonalat foglalom és fogyasztom az internetszámlát (perc alapú) vagyis technikailag nincs internetem. Levelezni tudok viszonylag stabilan Outlookkal, kész. Tudom hogy kell guglizni, csak itt öt perc, amíg bejön a gugli. In addition magyar oldalak tamil karakterekkel jelennek meg. De azért köszönöm :)

(Lapzarta utan: ja, tenyelg kicsit jobban ki vagyok akadva mostanaban. Igyexem h ne legyen rajtam is urra az az apatia, ami itt a tobbsegen: ugy tunik, itt sokak szerint minden le van szarva. A szomoru az, hogy ha szo szerint vesszuk, igazuk is van.)