miðvikudagur, febrúar 01, 2006

Január 31.

Harács

Borzasztó, mennyire nem gondolkodnak itt az emberek hosszú távon, mindenki az aznapi profit azonnali maximalizálására hajt. Volt egy bolt, ahová jártam vizet venni, hiába van ráírva a kupakra, hogy Maximum Retail Price 18 Rs., mindig 20-ért akarták adni, aztán a harmadik látogatásom után megjelentek az egy literes palackok, amiért többet lehet elkérni. A helyi staff egyik tagjának segítségével kiegyeztem egy másik boltossal, hogy mindig hozzá járok majd, cserébe nem basz át és segít minimalizálni a szemetet, amit termelek.
A másik a drága családom, hiába egyeztünk meg, hogy csak a szállásért és a kajáért fizetek, két napon belül bepróbálkoztak kétszer is, egyszer a szúnyogirtóért, egyszer a mosásért akartak extra sápot leszedni rólam. A dologban az a szép, hogy mindkétszer azt mondták, szívességről van szó, aztán utólag jutott eszükbe, hogy mégsem. Először emeltem fel a hangomat, remélem sikerült elég egyértelműen kommunikálnom, hogy máskor szóljanak előre, ha valamiért pénzt akarnak.

Egy

Ha valami nagy dolgot veszel (autót, technikai eszközt, házat), az összegnek egyesre kell végződnie, pl. 5001 rúpia. Senki sem bírta megmondani, miért.

Asztrológ

Ma elmentem egy indiai asztrológushoz itt a faluban. Itt mindenki mindig asztrológushoz megy, akkor is ha gyereke születik, ha házasodik, és ha számítógépet akar venni, meg akkor is, ha Bihar állam miniszterelnöke.
Kb. harminc rúpiáért gyümölcsöket, virágokat és édességeket vásárlunk be, érkezéskor ezt le kell raknom elé 51 rúpia kíséretében. Az asztrológus lenge öltözetű harmincas szakállas férfi, egészen jól beszél angolul, elég hosszasan elmagyarázza, hogy az indiai asztrológia lényege, hogy minden tudomány és számítás nélkül, a hatodik szemmel állapítják meg, melyik bolygó melyik házban van. Ezek után elkéri a nevemet, születési dátumot és helyet, majd elvonul kis időre. Néhány perc múlva kicsit zavartan visszajön, megkér, hogy menjek vele, bemegyünk a belső szobába, ahol megtudom, hogy a hatodik szem valójában DOS alatt fut, és a program nem nagyon tud Magyarországról, Indián kívül kb. húsz országot ajánl fel, a legközelebbi Germany, azon belül is Berlin, de hát az itteni istenek és csillagok szemszögéből az kábé ugyanott van. (Nyilván ha Berlinbe születtem volna, akkor valóban 2-3 testvérem lenne, mint ahogyan a jóslat szól, Bp-n csak egyke lett belőlem.)
Az asztrológus háza belülről helyi viszonylatban nagyon gazdag, van pl. szőnyegpadló (!), ami egyébként egy hatalmas, szoba méretű hirdetés: to download ringtones and oplogos dial this number… (eskire!!)
Az indiai asztrológia nem a Napot, hanem a Holdat veszi alapul, így én itt mérleg vagyok, (otthon bika). Összesen 27 csillag állását figyeli, mind a 27 csillag négy házban lehet, vagyis a 12 égövet egyenként 9 parszekre osztja. (4x27 = 12x9, ha valaki nem bírja követni az azért van mert én sem értem teljesen.) Összesen tizenkét különböző területről ad jóslatot: születés és anya, neveltetés, család, munka és testvérek, gyerekek, egészség és tartozások, házasság, halál, apa és szerencse, karrier és karma, profit, kiadások.
Összességében nagyon pozitív jövőt jósol nekem, 33-35 éves koromban megházasodom, nagy változások állnak be az életemben, vezető pozícióba kerülök és sikeres leszek a munkámban. Két gyerekem lesz és kb. hetven éves koromig élek majd.
Nem tagadom nagyon jól esik hallani mindezt, de azért nem felejtem el, hogy az egyetlen ellenőrizhető tényszerű jóslat, a testvéreim száma totál mellémegy, a többi a pozitív jövőt festi le, és valszeg senkinek sem mondja azt, hogy uzsorások vernek majd agyon és elgázol a Chennai express. De adja Isten hogy igaza legyen, a szeme hiteles, a csávó jó szándékú, és ha ettől a néhány lelkesítő szótól lesz itt bárkinek boldog élete vagy jó döntése, nem kár azért a néhány fürt banánért.

5 ummæli:

Nafnlaus sagði...

A parszek (parsec) az egy csillagaszati tavolsagegyseg, harom v negyszerese a fenyevnek, es nemtom hogy jon ki de gugli biztos megmondja csak lusta vagyok. Latod mar napi bibiam a blogod, itt szar az ido es tel van masreszt viszont jovo heten megyek sielni juheee.

Nafnlaus sagði...

Hali. Én is olvasok ám rendszeresen, kerestem is egy oldalt:
http://scienceworld.wolfram.com/astronomy/Parsec.html
Sőt azt még magamtól is tudtam, hogy a parsec a parallaxis-szekundum rövidítése. A szar idővel egyetértek, hideg van és köd, de egyre jobban tudom értékelni, hogy pl. bérletvásárláskor nem próbált ma átverni a néni és hogy rendszeresen elviszik a szemetet a házunk elől... Ádám, mindent bele, kitartás!

Nafnlaus sagði...

Ciao Adam,
én is szeretem olvasni az útikönyved, iszonytatóan jó.
Arra viszont nem gondoltam, h kedves fehér píáranyag lesz belőled. Kitartás öregem, innen a hidegből egyelőre úgy nézel ki, mint aki a régi:).
Üdv:
V.
A bajszomon kívül került más a kiskönyvbe?:)

ggattoo sagði...

a múlt héten, csúnyán orra bukott - pont előttem - egy középkorú hölgy. felsegítettem és beinvitált egy akciós asztrológia session-re.
Azt mondta szép feladatot kaptam, de lehet h egy fürt banánért nekem is rózsásabb jövőt fest.

Nafnlaus sagði...

Szia, nem ismerjük egymást, s én mégis szívességet szeretnék kérni, hogy segíts anyagot gyűjteni a szakdolgozatomhoz (turizmus, fejlődő országok, pozitív-negatív hatás)... Ha érdekel, írj: emesepolyak@gmail.com, ggattoo barátnője vagyok