Február 2.

Ősök csarnoka

Kis családom bevezet a házi szentélyükbe, egészen megdöbbentő számú lokál isten képe van a falakon, csupa olyan név amit még nem hallottam (a hindu pantheont is be kéne pótolnom valamikor), emellett kinn van Sri Aurobindo és a Mother képe, akiknek a sírját múlt hétvégén láttam, és Sri Maharisi képe is, akiét meg most hétvégén fogom. És kinn van az elhunyt családfő képe is. És ezek valahogy úgy összefolynak. Egy jungiánus tobzódna itt a gyönyörben.

Beiktatás

Tíz órától a szemklinika mögött felépült oktatóközpont megnyitójára kerül sor, Dr. Julius engem is meghívott (ld. kb. két hete). Ez a megnyitóünnepély is elég csehszlovák, de borzasztó hálás vagyok azért, hogy nem én vagyok a sztár, mitöbb Dr. Julius rajtam kívül még öt fehér embert bír felmutatni, ami egyfajta megváltás: beszélni olyanokkal, akik szintén itt élnek, és nem szívni meg bícselni jöttek ide. Három holland egyetemista önkéntes, egy amerikai beházasodott néni, és egy itt dolgozó osztrák bácsi, akinek az apja magyar volt, nos a világvégén hallani olyan szavakat, mint Petőfi, Kossuth, viszontlátásra, hát az csodálatos élmény.
Maga a megnyitó legalább másfél óra, mindenki szeret sokat beszélni és sokan vannak a színpadon, Szaszánál a kibaszott mikrofon, elég sok lokál félisten, a kedvencem egy katona, aki tamilul beszél, dagadt és szemüveges, úgy látszik a világon mindenhol a seregben a középvezetők dagadtak és szemüvegesek, meg van egy eye specialist is, aki nagyon büszke a hazájára, a világon a legfejlettebb az indiai eye care network, állítja. 1,2 billió emberből megműteni mindenkit, akinek szürkehályogja van, ha ez tényleg sikerül, igaza van. A fővendég Kanchipuram District vezetője lett volna (elég beszédesen „collector” a titulusa), de nem tud eljönni, valami nőt küld maga helyett, így aztán nyolc fröccsöntött széken ülő férfi gyűrűjében nő ül a piros bársonnyal bevont, csúcsos, karfás trónszékbe.

Offisz – part 2

Namost vagy megőrülök, vagy megvilágosodom, vagy nem tudom mi lesz. Ennyire értelmetlen és rendszertelen admisztrációt, ami itt van, soha nem láttam még, ehhez jön hozzá, hogy rajtam kívül senki sem tud még egy Word-öt elindítani sem, erre mindig külsőst hívnak, ha nincs itt önkéntes. Egyenlőre Millareppa jellegű erőpróbának fogom fel, és nem kezdem el átszervezni az egészet, mert az nem vezetne sehová, különösen mert elmegyek innen egyszer.

Családregény

Pillanatról pillanatra élünk, mindent egy napon belül elfelejtünk. Négyeske kijött a büntiből, tegnap ötöske volt büntiben, mert az ő ötlete volt, hogy pénzt kérjenek a mosásért, mára mintha mi sem történt volna. Kezdem megérteni a harács hátterét, tegnap megjelentek ilyen helyi keresztapák egy fehér autóval, asszem tartoznak nekik, az egyiken egy nagy ékköves gyűrű volt és elég látványosan lebaszta a kezét előttem az asztalra, hogy biztosan észrevegyem.

Megkaptam

Két és fél hét után már biztosan látom: az, ahová kerültem, csak éppen tíz centivel van a legalsó szint fölött. A szervezetem is a tápláléklánc alján helyezkedik el, csak a field office-ok és a Self Help Group-ok vannak alatta, felette viszont még legalább van vagy nyolc-tíz szint. Dr. Julius is csak a megyei elöljárót bírta meghívni, van még felette az állam meg az ország. A kis családom is éppen egyel van a sárból tapasztott kunyhó felett. Megkaptam, amit akartam, hogy közelről lássam és megtapasztaljam a világ legalját. Amikor csak egy kunyhóm van, meg néhány tárgyam, meg saját magam. Esetleg csak egy riksám, amin alszom éjszaka. Talán van még ennél is lejjebb valahol Afrikában, vagy Burmában, de nem sokkal.

Freedom

A Bolse Vita c. filmben volt egy jó mondat: „Freedom is not around you, it is in your head.” A nap bármelyik részében járok az udvaron, az oligofrén kislány az edényeket sikálja. Bárhová megérkezünk Mr. Munszamival, aki az ötös számú kolléga, mindig az utolsó sorba ül le.
Egyetlen esélyem, hogy folyamatosan a rendszeren kívül maradok. Mint ahogyan nem játszom be magam senki alá, úgy senki fölé sem szabad, szokások ide vagy oda, erre most jöttem rá. Mert ha valaki felett vagyok, akkor törvényszerűen valaki alatt is, és nem kívül.

Fáj

Az a mankós kisember, aki szatócsboltot akar nyitni a falujában, visszajött. Ezúttal nyitnia kell a postán valami olyan számlát, ahol havonta levonnak tőle 100 rúpiát, az első installációt még azelőtt, mielőtt megkapná a pénzt. Látni ezt az embert, elképzelni, amint a mankójával és a százötven centijével felszáll ezekre a buszokra, két órát utazik, ide-oda küldözgetik, majdnem elbőgtem magam.
Log két éve vett egy motort, és nem tudta egyben kifizetni. Ilyenkor lehet lízingelni, de erről nincs papír. Most lett volna esedékes az utolsó összeg, 4000 rúpia, ám a bolt „other expenses” címszó alatt még plusz 5000 rúpiát kér tőle.
És Log rengeteg sztorit mesél a hivatali korrupcióról, lényegében mindenki, akinek valami állami hatalom van a kezében, kisebbfajta istennek képzeli magát, és folyamatosan kenőpénzeken él. És semmi, de semmi fogalmuk nincsen arról, hogyan él az ország 90 %-a. Küldözgetik a mankós embert a bankba, postára, ajánlólevelekért.