Márc. 4. indulás

Búcsú Tamilfalvától

Ennél szebbre nem is sikeredhetett volna: én megyek el az egyik kollégával Csingleputba, hogy végre elintézzük, hogy legyen internet, és hogy hogy nem, nekem sikerül bejutni a főnök légkondicionált irodájába, ahonnan telefonálunk Kanchepuramba a főfőnökhöz, és van internet. Lehet kapni ilyen eléggé gusztustalan arcfehérítő krémet, ha parasztfalván egy indián bármit el akar intézni, azt kell magára kennie és angolul kell beszélnie, ennyi.

Sleeper class

Az (ex-)szovjet vonatokon lehet ehhez hasonlót látni, azzal a különbséggel, hogy itt nincsenek kupék, hanem egy légtérben van száz ember. A folyosó egyik oldalán válaszfalak, amelyek mentén kétszer három ágy egymással szemben, a folyosó másik oldalán még két ágy. Az utasok a felszállás után azonnal a jegyek csereberélésébe kezdenek, így családok és baráti társaságok közös kukszliba kerülnek, és azt egészen otthonosan átalakítják saját ízlésükre, külön konyha-, társalgó- és olvasósarkot rendezve be maguknak, igazán színes élmény végigsétálni a vonaton az indulás után egy órával, mintha kis kunyhókba nézegetnénk be, aminek hiányzik egy válaszfala. Este kilenc után aztán egységesen mindenki nyugovóra tér (vagyis csend lesz), a kereszthuzat és a ventillátorok miatt még hideg is van (semmi értelme tripla annyit fizetni a légkondiért), az ágyak egészen szélesek, és végső soron minden adott ahhoz, hogy a maximálisat ki lehessen hozni a vonaton alvás témából. Kaját rendelni viszont hiba, chicken biriyanit ígérnek és helyette büdös zöld csirkét hoznak.
(Utam során volt még alkalmam kipróbálni a 1st classt, és egy szerencsétlen véletlen folytán a harmadosztályt is, de mindent a maga idejében.)