Márc. 6. Trivandrum

Kerala


1957-ben a mi kis forradalmunk után egy évvel a Föld másik felén, Keralában megalakult a világ elso demokratikusan megválasztott kommunista kormánya. Azóta is a kommunisták váltógazdaságban vezetik az államot a Kongresszus Párttal. Tele van az ország tiltott önkényuralmi jelképekkel (Tamília is, csak egy másikkal: a szvasztikával, amit vidéken sokan tévedésbol fordítva festenek fel a kapu fölé).

Vasco de Gamma annak idején a feketebors miatt jött ide, és itt vetették meg a lábukat a leghamarabb az európaiak, aminek következtében az ország tele van keresztényekkel, keresztény templomokkal, és valamennyi kolonizáló és gyarmatosító európai nemzet (portugál, holland, dán, angol, francia, stb.) kultúrájának nyomaival. A kommunizmus, a kolonizáció és a katolicizmus találkozásából valami egészen másra számítanánk, mint ami Keralában történt:
a világ egyik legkellemesebb és legnyugodtabb helye, sok szempontból Tamília gyökeres ellentéte.

A lakosság a malajalam nyelvet beszéli (szinte minden államnak önálló nyelve van, Karnatakában pedig kannadául, urduul és teluguul beszélnek, a hindit errefelé kevesebben értik, mint az angolt), itt a legmagasabb az írástudók aránya (91 %) és itt van az elso olyan város, aminek sikerült 100 % írástudottságot elérnie (Kottayam). A malajalamok az indiai smart guys, ok mennek a legtöbbet külföldre tanulni meg dolgozni, ok vannak a legtöbb zsíros biznisz és kormányzati pozíció mögött, és a legsikeresebbek a nemzetközi toke és segélyek megszerzésében is. Ami az utcán grassroot szinten is szembetunik: a legutolsó kalauz, vadai-árus és utcasepro is bír kerek egész mondatokban angolul válaszolni.

Kerala az egyik legsikeresebb állam a turisták idecsábításában is, ehhez egészen szerencsés és kellemes természeti adottságai vannak: a 900 km-nyi "backwaters", folyók, tavak, patakok, csatornák hatalmas hálózata, amik a városokat és falvakat kötik össze a tengerrel, annyira jól néz ki, hogy az évek során Kerala fo turistacsapássá vált, és ez meg is látszik az országon.

Az emberek sok szempontból liberálisabbak és nyitottabbak, pl. a hölgyek sokkal inkább a salwar kameez-t viselik, ami egy három részes ruha (nadrág, hosszú ing, sál), a száriparádé után ez egészen kellemes látvány. És még néhány apró dolog, ami csaknem két hónap után elég jól esik: nem akarnak sehol átbaszni, gyakran elofordul, hogy a vizet a maximum retail price alatt (!!) adják el, a riksások nagyvárosban kérdezés nélkül bekapcsolják az órát, kisvárosban a jóízlés határain belül maradnak, és lényegesen kevesebb harrassmentben van részem.


Beépített szépség

Mindennek azért lehet egy másik oka is: az, hogy nagyon lebarnultam. Kerala a turisták mellett rengeteg északival is tele van (nem úgy, mint keleti szomszédja), akik bizony gyakran világosabbak nálam, és az öltözködésem itt egyáltalán nem lóg ki. Ami Tamilfalván esélytelen, itt úgy tunik minden erofeszítés nélkül sikerült: elég gyakran kapom meg turista kollégáktól, de
indiai kollégáktól is azt a kérdést, hogy "Are you an Indian?" és néhányan azt hiszik szórakázom, amikor azt mondom nem, egy csávó el is magyarázza hogy pedig olyan arcom van és a magyarok azok fehérebbek, aztán sok múzeumban kérdezés nélkül a helyieknek szánt jegyet adják, egyszer pedig a pénztáros a Hungary-t félreérti Delhi-re (nem tiltakozom), de az igazán
legszebb az, amikor egy "only for hindus, dresscode: dhoti" templom elott (dhoti: fehér színu, elegáns lungi) odajön egy pap, és elkezdi magyarázni, hogy ott lehet dhoti-t kölcsönözni. Kaján vigyor az arcomon, eléggé élvezem a helyzetet, tíz napig, ugyanis egy állammal odébb a majdnem-fekete, herekötos, köpködos-árokbapisálós populációból mindig ki fogok lógni.


Turisták

Tíz nap alatt nagyon sokféle emberrel találkozom, kapok hideget-meleget egyaránt. Az egyik véglet talán az az osztrák srác, aki eljön majd meglátogatni a szervezetet, a másik véglet pedig az az amerikai kislány, aki az egyik hajón egy bikiniben és lila fülhallgatóban dohányzott elottem,
miközben a barátja hátáról kapirgálta le a hámló bort (bocsi, én fél óráig nézni is kénytelen voltam).

Ami nagyon fáj, hogy nem csak magyarral, de kelet-európaival sem találkoztam, az egyetlen színfolt a nyugateurópai-amerikai arzenálban egy dél-afrikai párocska volt.

Kerala egyébként az a hely, ahol az ember legszívesebben a kedvesével lenne és/vagy a barátaival bulizna, rögtön az jutott eszembe mennyire jó lehetne itt kenuzni. Hiányoztok vazze.


Trivandrum

Turista szempontból hétfon eléggé unalmas város, ugyanis minden látványosság zárva van, a templomokból meg következetesen kitiltották a nem hindukat. A központ zajos és forgalmas, mint minden fováros belvárosa, este azonban kiautókázom a külvárosba, hogy megnézzek egy Kathakali eloadást, és Trivandrum egészen más arcát mutatja: a dombok között kanyargós kis utakon rengeteg kertesház pálmafákkal, csönd és nyugi, az eloadás egy kulturális központban van teljesen ingyé, minden annyira rendben van tartva, mintha nem is Indiában lennék. Jó lehet itt élni.


Kathakali

A Kathakali tradicionális keralai tánc, vagy inkább színház, vagy leginkább pantomim, eredeti formájában Ráma királyfi történetét meséli el este nyolctól reggel nyolcig templomi fesztiválokon, napjainkban a turisták számára egy-másfél órás zanzákat is csinálnak, és más történeteket is feldolgoznak. Amit én láttam, a ketto között van, egy három órás demo, az
eredeti tizenkét órás eloadásból két másfél órás jelenetet mutattak be.

A karakterek a végletekig tipizáltak, ez nem csak a viselkedésükben, hanem a jelmezekben és a sminkben is látszik: Ráma királyfi arca zöldre van festve és o az abszolút nemes és jó, Rávana démon arca fekete, Sita királylány arca sárga, Hanuman a majomisten pedig piros-fehér. Még a szemfehérjét is megfestik mindenkinek, elég durva. A jelmezek hatalmasak és agyondíszítettek, leginkább egy nagyseggu öregasszony rakott szoknyájára emlékeztetnek, ezeket a húsz kilós rohadt meleg baszokat elbírni, a fejükön ezekkel a fél méteres fejdíszekkel egyensúlyozni önmagában teljesítmény, nem hogy tizenkét órát éjszaka végigtáncolni benne, a három órás kokemény sminkelés és beöltözés után.

A cselekmény európai szemmel hihetetlenül lassú és akciómentes, a szereplok nem nagyon mozognak a térben (nem is tudnának), egy helyben táncolnak, leginkább a kezüket és az arcukat használják. Az elso másfél órás jelenet Ráma és Sita szerelmérol, a második Ráma és Hanuman találkozásáról szól, ennyi. A cselekménymentesség a pantomimjátékra irányítja a figyelmet, ami
viszont végtelenül szép és kifinomult, a szereplok mindent elmutogatnak és eljátszanak az arcukkal: amit mondanak, gondolnak, éreznek és tesznek, de azt is ami körülöttük van és amit a körülöttük lévok mondanak vagy tesznek, Hanumán arcjátéka egyszeruen zseniális, elnézve ezeket a hosszú pantomim-monológokat az az érzésem, mintha az egész Rámajánát szó szerint
adnák elo. A játékot négy zenész: két dobos és két énekes kíséri, ok a szinkronhangok.