jan 29

Hello tourist

Második hétvége, és mivel B.-vel az a megállapodásunk, hogy hétvégenként szabad vagyok, ezúttal irány Pondicherry. Kezdem sejteni, hogy az igazi látványosságok nem észak-Tamil Naduban várnak rám, ahhoz odébb kellene menni néhány száz kilométerrel. Itt csak az életet kapom meg, mélyebben mint kértem volna.

Pondicherry

Tamil Nadu egyik legfontosabb kulturális és történelmi központja. Francia gyarmat volt, a mai napig valamennyire független, négy másik várossal együtt félig-meddig francia fennhatóság alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a városok és Franciaország között szabad az átjárás oda-vissza. A rendőrség még ma is független, más az egyenruhájuk, francia piros sapkájuk van.
A várost az indiánok Pondynak hívják. Nem tudom, a helyi lakosok észrevették-e, hogy a város nevében benne van a kettősség. A dicső franciák ugyanis a belvárost észak-déli irányban egy csatornával kettéválasztották, a csatornától keletre a tengerig a belváros egynegyede a fehér város (Cherry), nyugatra a háromnegyed, valamint a jelentősen kiterjedt külváros a fekete város (Pondy). A fekete várost is három részre osztották: felülre telepítették a muszlimokat, középre a keresztényeket és alulra a hindukat. (A fehér részt sajnos nem osztották tovább, pedig itt is lehetne mondjuk büdös szájú és büdös lábú francia rész.) A csatorna egyfajta téridő kapu, innenső felén a standard tamil nyomor, semmiben nem különbözik a többitől, a túlsó parton tizedannyi ember, huszadannyi bolt, fehér házak, utcanévtáblák (!!! – soha, sehol nincs kiírva nem csak utcanév, de házszám sem, vagyis a tájékozódás egyetlen módja, hogy vmi boltot megpróbálsz megjegyezni) luxushotelek, tengerpart. Azért ha a felszínt megkapirgáljuk, látszik, hogy jó ötven éve ezt a felét is az indiánok igazgatják már.
A második napot szánom a városnézésre, az első napon inkább barátkozom az itteni élettel, meg minden lelkifurdival együtt egy kicsit élvezem a luxust (két hét masala dosa után azért jól esik croissant reggelizni jammel a tengerparton). A fehér részben minden olyan lepukkant, a Gandhi szobor feletti kupolát átfestik, így egy ember Gandhi fején áll, van egy vidámpark ami sokkal inkább szomorú mint vidám, van egy nagy park ami szanaszét rohad, és van itt egy elég nagy szabadtéri könyvvásár, ahol alig lézeng néhány ember. Pedig vicces könyvek vannak, legalább a fele angolul, pl. védikus matematika egy hét alatt. Meg van Pizza Hut is, meg néhány francia étterem azoknak, akik olyan bátrak, hogy Indiában szeretnének nyers osztrigát enni. És persze rengeteg koldus.
Másnap befizetek egy városnéző körútra, nem szokásom de itt csupán száz zlotyiért el- és bevisznek egy rakás olyan helyre, ahova magamtól nem tudtam volna elmenni. A buszon csupa északi indián, egy svájci lánnyal ketten vagyunk fehérek, ő bevállalósabb nálam, mert egy évet lehúzott Bangalore-ban a pszichiátrián (én Mo-n sem dolgoznék ott), és látszik hogy sokkal jobban hozzászokott már mindenhez, mint én, pl. simán issza a lokál vizet.
Első állomásunk Hanuman, a majomisten temploma, éppen renoválják, számomra ez sokkal érdekesebb, képzeljünk el egy húsz méter magas templomot, beborítva összekötözött faágakkal és sárból tapasztott pallókkal.
Második állomás

Auroville,

Ez az egyik oka annak, hogy részt vettem ezen a túrán, mert a tizenhat kilométerre fekvő városba egyébként nem jár busz. Pondicherry egy Aurobindo nevű jógi székhelye volt, akihez csatlakozott egy francia hölgy is a húszas években, aki a szerény „The Mother” néven maradt fenn az utókor számára. Elég termékeny páros voltak, alapítottak egy ashramot, fejenként közel harminc kötetet publikáltak, és a hatvanas években Mother megalkotta Auroville-t, amit egy olyan városnak szánt, ahol az emberek politika, vallás, faji hovatartozás nélkül együtt élnek. 1968-ban az indiai miniszterelnök, valamint 124 ország képviselője vett részt a megnyitón, mindenki hozott otthonról egy kis földet, amit a mai napig a főtéren egy urnában őriznek. A város kör alakú, a házak galaxis formában csavarodnak, négy részre van osztva: cultural, international, industrial, residental. A lakosság valami 35 országból érkezett, 80 % nem indián, vannak magyarok is. Középen a Peace nevű főtér, ahol a fentebbi urna van egy olyan amfiteátrum közepén, ahonnan mikrofon nélkül bárki tud beszélni többezer emberhez, mellette a Matrimandir névre keresztelt, kb. ötven méter átmérőjű óriási arany golflabda, ami a város lelke és központja (jelenleg átépítés alatt). Bemenni csak a helyieknek lehet, odabenn van egy központi meditációs csarnok, aminek a közepén van a világ legnagyobb lencséje (made by Zeiss), a tetőről elektromos tükrök a lencsére irányítják a napfényt, ami azt szétszórja a teremben. Nincs zene, képek, rítusok, vallás, mindenki csak ül és nézi a lencsét vagy amit akar, és akkor megy oda amikor akar.

Pondicerry (cont’d.)

Ebéd után következő állomás valami Water Resort, hajókázás a backwatersen, nem nagy szám, utána Botanical Gardens, hasonlóan szomorú és lepukkant mint a vidámpark, de fotóztam néhány vicces táblát (a kedvencem: „Please do not disturb the plants”). Városi múzeum, fotózni nem szabad, amit azért nem értek, mert nem tudom, ki akarna itt bármit is lefotózni, standard cucc: néhány cserép, érme, bútor és ásvány. Sacred Heart templom, hát mint európainak egy keresztény templomban leginkább a szobrok izgalmasak, meg hogy tele van a templom ventillátorral.
Végül Sri Aurobindo ashram, látogatók az udvarba mehetnek be, ahol középen egymás mellé van temetve Sri Aurobindo és a Mother, „looks like a flower shop” ahogy a svájci kollegina megjegyzi, rengeteg ember folyik át ezen az udvaron, nagyon nagy kultusza van ennek a két embernek a fehérek körében is, sokan csak emiatt jönnek ide, a két nap alatt kb. ötven autoriksás akart elhozni az ashramba. (Szégyen-gyalázat, én még nem hallottam róluk, de majd pótolom.) Az udvaron körben meditálók ülnek, több a fehér mint az indián, a sír körül meditálnak, ami azért lehet nagyon nehéz, mert percenként mintegy kétszáz ember megy el itt. Nagy könyvesbolt, lehet kapni a harminc kötetes Mother összest több nyelven is. A néni 97 évesen hunyt el 1973-ban.

Mindig van lejjebb

Ez az összefoglaló tanulság a visszaútra. A városba befelé az autóriksa 20 kopek, kifelé teljesen véletlenül leszólít bennünket egy iránytaxis, aki 2 kopekért visz ki hat-hét embert oda. (Note: négyen vagyunk, nyolc kopeket keresett egy nagyobb járművel, ami többet fogyaszt, és valszeg így is megérte neki.)
A második hasonló élmény azután ér, miután már egyedül maradok az állomáson, és próbálom hasznosan eltölteni azt a mintegy két és fél órát, ami a buszom indulásáig még hátra van: elvegyülve az indiai boltdzsungelben érhet még meglepetés, volt egy kifőzde, ahol élő csirkék voltak egy ketrecben, kiválaszthatod, melyiket süssék meg neked az orrod előtt.
Aztán: az indiánok aljas módon kihasználják, hogy az európai ember túl gátlásos, és nem pisál oda bárhova, ezért a vécénél sápot szednek tőle. Amíg a tengerparton ez 2 rúpia, addig a buszállomáson már csak 50 cent vagy mi, de kicsit odébb találom meg az ultimát megoldást: hímsoviniszta módon ingyenes vizoldákat installáltak a pályaudvar közepére, egymással szemben kétszer tíz urinalt, a fal nyakig ér középen, szegény hölgyek soha nem fogják megtudni, milyen élmény brunyálás közben fésztufész szembenézni tíz indiánnal, akik éppen szintén megkönnyebbülnek.
És aztán: éjszaka busszal a kivilágítatlan, kanyargós halálfasza utakon, a látvány annyira húzos, hogy az indiánok sem bírják, kb. hárman is egymás után mellém ülnek, aztán az első kanyar után el onnan, valahova, ahol nem látják, mi történik.
Az első igazán necces élményen is túl vagyok: az egyik megállónál felszáll egy kötött sapkás csóka, úgy néz ki mint valami rapper, előre jön, megfogja a táskámat és rángatja, gondolom odébb akarja pakolni (a buszokon mindenki az evolúció szabályai szerint helyezkedik el, ülnek mindenhol, a sebváltón is), elküldöm a vérbe, talán még el is lököm a kezét, amikor megszólal, hogy polisz kontroll. Bazmeg öcsém, akkor legalább vegyél fel egy jelvényt, vagy valami.

Körömpörkölt

Sok férfi a jobb kezének kisujján centiméteresre növeszti a körmét. Amikor nem bicskának használják, akkor az orrukat túrják vele.

Plakátfestők

Az óriásplakátok nagy részét vidéken nem nyomtatják ki előre, hanem ráfestik a táblára. Egészen nagy a szórás a plakátfestők tehetségében: láttam már Uffizi szintű Jaylalitát (miniszterelnök asszony) és South Park szintűt is.

Comments

Minden comment nagyon nagyon jól esik, köszönöm szépen, annak ellenére hogy leginkább magamnak írom ezt a hülyeséget, ez az egyetlen visszajelzés hogy valaki esetleg olvassa is, szal továbbra is köszönettel veszem őket.
Laptop: azért azt ne feledjük el, hogy nem turistának jöttem, hanem nagyrészt egyhelyben vagyok egy szervezetnél, meg azt se, hogy Bangalore innen egy köpés, ami második Silicon Valley. Asszem nagyon nem bántam meg, hogy elhoztam, ez egyébként Zsuzsi régi laptopja, ami most valahol a pamlagon heverne.
Motor: most ott tartok, hogy beülök mégis más mögé, elvégre ők már harminc éve megússzák ezt, aztán ha kicsit megszoktam, talán megpróbálom mégis. Csak a másik oldalról kicsit ijesztő, úgy tűnik nem lehet hibázni, nem láttam még buszsofőrt, aki egy motor miatt a féket nyomta volna, és nem a dudát. Ki írta azt, hogy motorozott itt? Elfelejtette aláírni. Kérnék szépen tippeket a halálfélelem legyőzésére.

jan 27

Név

Minden tamilnak egy neve van, olyannyira, hogy az id cardjukra (személyi) is csak egy név van felírva. Külföldiek számára az apjuk nevének kezdőbetűjével azonosítják magukat.
... Mr. Adam vagyok.

Arranged

Négyeske (a háziúr felesége) mostanában egészen látványosan rámnyomult. Először csak az tűnt fel, hogy eltűnt néhány napja a reggelinél és vacsoránál ötöske (az öccs felesége), aki addig ugyanúgy körülugrált, aztán négyeske nem hordta már az sztk keretes szemüvegét, és elkezdte sminkelni magát. (Sárga port kennek az arcukra és a tenyerükre, szerintem nagyon előnytelen.)
Namost szerintem életében soha nem beszélgetett annyit és úgy férfival, mint velem, beleértve a férjét is, aki mellett él 15 éve. Pedig mi is csak azalatt beszélgetünk, amíg lenn vagyok reggelizni vagy vacsorázni, vagyis naponta néhány percet. Mégis, az elmúlt napokban mintha külön gyakorolta volna az angolt, olyan dolgokról beszélgettünk, amiről nő szerintem soha nem beszél itt. Én meg szegényt egy kicsit kihasználom, mert olyan infók jönnek így át, amit nem nagyon mutatna meg ez az ország egy fehérnek.
Kezdve onnan, hogy bemutatkozott, és elárulta, hány éves. 18 éves korában lett kiházasítva, most 33 éves, vagyis 15 éve él házasságban. B.-t leszámítva eddig még senkivel sem találkoztam, aki szerelemből házasodott volna. (Volt is B.nek sok baja, mert egy alacsonyabb kasztból származó nőt vett el. Nem igazán értették a családok.) Sokat kérdez Zs-ról és rólam, az az érzésem, szeretné megtudni, milyen az a szerelem.
Van neki egy nővére és egy húga, a nővére öngyilkos lett, mert nem volt boldog a házasságában. Négyeske egyre többször és egyre egyértelműbben tesz utalásokat arra, hogy ő sem boldog. Nagyon vágyódik haza, nagyon szereti a szüleit, és ritkán, ha teheti, hazalátogat Chennaiba. (Update: nem csak nekem tűnt ez fel, úgy tűnik négyeskét eltiltotta mellőlem ketteske, a háziúr.)

Ünnepek

A mindenféle állami ünnepeken és istenek születésnapján túl, amit fesztiválokkal ünnepelnek, nagyon érdekes megnézni, milyen családi ünnepek vannak. Mindig a családfő születésnapját ünneplik meg, a többiekét nem. Megkérdem négyeskét, milyen ünnepen szokott ő ajándékot kapni, na most tessék kapaszkodni: Wedding Day, vagyis a házasság ötödik, tizedik, tizenötödik évfordulója, ilyenkor négyeske hazamegy, és otthon, a saját családjával megünnepli, hogy ki lett házasítva. (Vagyis: a férjétől távol, a saját apjával és anyjával ünnepli meg, hogy igazán boldoggá tették az életét.) Abszurd, nem?

Január 26.

25 words

Activity jellegű játék otthonra. Szabály: a társad összesen huszonöt szót ért angolul. Mutogatni és rajzolni ér, azt viszont soha nem fogod megtudni, hogy a társad megértette-e, amit mondani akarsz.
A felhasználható szavak: yes, no, India, chapati, coffee, computer, two-wheeler, internet, water, English, I, you, lunch, Sir, telephone, custody, money, rupee, thanks, go, eat, ten minutes, toilet, Tsunami, Windows XP.
Kizárólag a fenti szavakkal fogalmazd meg a következő üzeneteket:
- Hívott egy ember telefonon, nem beszélt angolul, nem mondta a nevét, azt mondtam neki, hívjon vissza tíz perc múlva.
- Ha a motor sebességben van, kell a kézi gázt használni, vagy megy magától is?
- Megpróbáltam installálni a modemet, de annyira régi és annyira noname, hogy a Windows XP nem ismeri fel. És hát nem tudom a drivert letölteni a netről, mert ahhoz kellene a modem.
- Köszönöm, nem kérek több ételt, jól laktam. (Haladóknak: nem igazán szeretném megenni azt a félig rohadt sült halat, amit a sarki boltból hoztál, mert amikor tegnap este vizet vettem ott, már akkor is belepték a legyek. De azért köszönöm a kedvességedet.)
A legjobb megoldásokért egy doboz füstölő jár.

Épül a vécé

Lesz saját fürdőszobám itt az emeleten. Ehhez onnan van tégla, hogy a földszinten lebontanak egy falat.

XP

Dragaim, pusszantalak benneteket, nincs floppy a laptopban, megis ennyire hulyenek tunok? :)))

Viszont feltelepitettem a gepre az XP-t, nem csak azert h felismerje a pendrive-ot hanem azert is hogy lehessen gyorsan normalisan dolgozni, szerencse h csak rovid ideig vagyok itt mert mindent teljesen atszerveznek :)

Szal ha vki erre teved meg, akkor szoljon a tobbieknek, hogy van uj feed, meg mostantol 1-2 naponta varhato, felteve ha tortenik velem barmi erdekes es nem mulik a grafomaniam (egyenlore nem mulik)

Január 24.

Under the skin

A mai napon kezdem igazán megérezni, hogy mennyire durva lesz ez három hónapon át, nagyon de nagyon más, hogy egy helyben vagyok, és nem mozgok, olyan dolgokat kell megszoknom és megtapasztalnom, ami egy turistát elkerül. A családban a nõk már néha nyíltan besértõdnek a thanks-re (a lábtörlõ megsértõdik, amiért megköszönöd, hogy beletörölhetted a lábadat), figyelek nagyon de néha még ösztönösen kijön belõlem, a vízbõl nem tölthetek én, hanem a nõnek kell töltenie, a nõ nem odahoz az asztalhoz egy kupac csapatit, hanem egyenként hordja, miután megetted az elõzõt, a nõ tölt a szószból, a nõ bejön takarítani a szobámba, a nõ mossa ki a gatyámat, és nem szabad megköszönni, mert ez a dolga, ezért tartják, meg azért, hogy gyereket szüljön. Borzasztóan durva ez, de vagy megszokom, vagy nem tudom mi lesz, egy falusi családot nem tudok és nem is akarok megváltoztatni.
Logtól megtudtam még egyet s mást a családról, helyi viszonylatban tényleg gazdagok, a nagypapa, aki meghalt, nyert a lottón, és abból vettek házat, tévét, hûtõt. Aztán most már nehezen tudják fenntartani ezt a szintet, ezért is élnek ennyien együtt, de csak a férfiak dolgoznak valami alkalmi munkát, a nõk mind otthon vannak, a gyerekek meg tanulnak, vagyis ebben a három hónapban kvázi belõlem élnek. Ja, és tizenkettes és tizenegyes valójában férj és feleség, tizenkettes a nagymama öccse, tizenegyes pedig a két férfi húga, igen, igen, közeli vérrokonok, és a ház szolgái. Én nem is érintkezhetem velük, nem, rosszul mondtam, õk nem érintkezhetnek velem.
Ja, és ma döbbentem rá arra is, hogy mindenki akkor kap csak enni, amikor én már ettem, a gyerekeket velem együtt etetik (az anyák vagy a szolgák tömik õket a tenyerükbõl), ma az egyik kisfiúval játszottam az asztalnál, ezzel a nõk nem nagyon tudtak mit kezdeni, különösen azzal nem amikor el akarták zavarni a gyereket és lebeszéltem õket errõl. A gyerekek után esznek a felnõttek az asztalnál, a legvégén a szolgák és a nagymama, a földön.
Ha én lennék az Õrnagy, ezek már három napja úgy dobozolnának, mint a kisangyal.
Szolgalelkû nép, néhány agresszív angol bármit megtehetett veled.

Blog

Sok emilt meg smst meg bejegyzést kaptam, hogy folytassam, örülök neki, tíz oldal már kész is van, csak nem tudom hogyan átvinni a laptopomról. Ha valamikor sikerül, akkor lenne egy kérésem, aki ezeket a sorokat most olvassa, az egy commentben hagyja itt a lábnyomát, olyan jól esik hogy vagytok otthon és gondoltok rám. Arról nem is beszélve, hogy végtelenül fontos is, hogy meg tudjam õrizni az integritásomat és a kívülállóságomat, máskülönben hazamegyek és el fogom várni a Lilitõl, hogy bekapcsolja a gépemet, hozzon teát és keverje is meg helyettem, a Takácstól pedig, hogy tárcsázza a számot amit mondok, és tartsa a kagylót, amíg beszélek. Thanks.

Január 23.

Fancy store

Így hívják azt a boltot, ahol parfümöt, tusfürdõt, szappant, vécépapírt, szalvétát, zsebkendõt lehet kapni, ezek luxustermékek, egy 200 darabos zsebkendõ 50 rúpia is lehet. Eddig a kedvencem a „Jesus Fancy Store”, azért ez el van kapva.

Fika

Leszívják és a földre köpik. (Bocsi, én nem csak olvasom, látom és hallom is naponta.)

Safety

A buszban a legbiztonságosabb hely a sofõr mögötti ülés, középen (erre mondjuk biztos más is rájött már).

Chennai revisited

Újra voltam Chennaiban. Ezúttal a fõ célom az volt, hogy pénzt vegyek ki a bankautomatából, és átfoglaltassam a Britsih Airwaysnál a jegyemet.
Kezdem egyre árnyaltabban látni az indiai társadalmat. Annyira örülök annak, hogy a falu felõl ismerhettem meg, ha az elsõ élményem az lett volna, amit ma kaptam, kicsit más lenne a benyomásom. Chennai lakosságának jelentõs része már sokkal „felvilágosultabb”, mint a falusiak, a nõk egy részén már modernebb, nadrágból és felsõbõl álló indiai ruha van, de olyat is láttam, aki farmerban volt, itt aztán vannak igazán gazdagok, az egyik boltban szemtanúja voltam egy többezer rúpiás ékszer megvásárlásának, és a kasztrendszer sem annyira van jelen, mint falun, sõt helyenként az az úr, aki hangosabban tud anyázni és nagyobbat tud gesztikulálni.
Anyázás

Ezt ma kétszer is volt alkalmam megélni odafelé menet. Elõször a buszon, minden indiai buszsofõr között a legkamikazébbhez kerültem, aki mellet a kalauz kisistennek érezte magát, és egyfolytában az utasokat rendezte (a kalauzok nagy része csendben van, esetleg néha sípol egyet, de ez a cimbora úgy érezte, róla szól az út). Kb. ötször böködte meg a hátamat és utasított, hogy menjek arrébb, aztán kicsit meguntam és magyarul elküldtem a kurva anyjába, elég hangosan, ezek után többet nem jött. (Rákaptam arra, hogy magyarul beszélgessek azokkal, akik nem tudnak angolul, mert úgyis mindegy. Egy tatával egészen jól elbeszélgettünk így a buszmegállóban.) Másodszor az autóriksában, a pályaudvar és a belváros között, amikor a végén 100 rúpiát adtam, és a csávó nem akart visszaadni, pedig megállapodtunk elõre 75 rúpiában. Egyfolytában azt magyarázta, hogy ha órával megyünk, a duplája lenne (nem lenne, kiszámoltam, azonkívül Chennaiban senki sem megy órával). Elég határozott voltam és vagy öt percig küzdöttem vele, amíg megkaptam a pénzemet. Kicsit utána lelkifurdim is volt, mert nekem ez az egész inkább csak sport volt, afféle kinek nagyobb a pucája játék, neki pedig biztosan sokat jelent az a 25 rúpia.

Autóriksák

Csak lehet ezt sokkal elegánsabban és visszafogottabban is, pl. aki visszafelé hozott, annál önként hagytam ott még öt rúpiát. Mint ahogyan Budapesten már egészen biztosan felismerem a taxisok közt a hiénákat, úgy itt is kezd egyfajta érzékem kialakulni, már amennyi négy út után lehet, eddig kétszer volt dolgom hiénával és kétszer becsületes iparossal. Rájöttem, hogy szeretek alkudozni. (Persze ez genyóság, mert nekem ez is csak sport, szemben velük, akiknek a bõrére megy a játék, csak sajnos én is tudom amit õk, hogy õk sokan vannak és mind rám vadásznak, én meg kevesen, tehát bármennyiért el fognak vinni, ami éppen megéri nekik.) A hiéna próbálja nem tartani magát a megállapodáshoz, amíg a becsületes iparos igen. Ja, kitaláltam egy új sportot: „beating Lonely”, a lényege, hogy a Lonely Planet által közölt reasonable taxis ár alá kell menni minél inkább, pl. amikor azt írja hogy A-ból B-be 60 rúpia, akkor 50-ért menni már nem rossz, 35-ért pedig high score.

Mélypont

A délelõtti shopping és ügyintézés után kimegyek Georgetown-ba, ezt a Lonely a kevésbé érdekes dolgok közt ajánlja kis keretesben, engem mégis inkább ez érdekel a legjobban, ez egy sikátorsor, ahol minden sikátor tematikusan más-más termékre épül rá: vannak papírboltok, mûanyagkereskedések, tüzijátékboltok, cipõboltok, táskások.
Amialatt megközelítem a helyet, már érzem, hogy „most jön az ereszkedés”, ahogy a Bizoccság mondaná, pedig új dolgot nem látok sehol, csak mégis mindaz amit már eddig is láttam, most besûrítve sikátorokba, kicsi és szûk helyre, ahol a levegõ és a bûz füllesztõ, a zaj többszörös, a tömeg összenyom.
Már az odavezetõ út is elég durva: képzeljünk el egy négysávos városi fõutat, aminek a szélére, a járdára nádból és sárból viskók épültek, egy egész falu, emberek itt élnek, az utcán fõznek, fürdenek, a gyerekek az útra pisilnek, mindez rendben is lenne, ha nem lenne alattuk beton, körülöttük szemét, mellettük egy kibaszott nagy fõút, amin kamionok, buszok, autók ezrével húznak el, olyan zaj van hogy üvölteni kell, olyan szmog van hogy bedugul az orrom, minden szürke a kosztól, hogy lehet itt élni, szürreális az egész, aztán
jön a sikátorsor, bokáig áll a szemét, ugyanúgy eldobálják a banánleveleket, csak elfelejtettek szólni nekik, hogy ez a betonon nem bomlik le, a komposzt rohad az út közepén, kóbor állatok legelnek belõle, gyerekek és öregek az út szélén, itt élnek, sikátor, megáll a füllesztõ bûz, akkora tömeg mint Chennaiban mindenhol máshol, de benyomva huszadakkora helyre, ebben próbálnak még közlekedni biciklik, triciklik, motorok, a lábamra majdnem rámennek kétszer, fehér ember ritkán jár erre mert megnéznek, és senki sem tukmál semmit, pedig csupa bolt mindenhol,
hát eddig mindennel tudtam mit kezdeni, tudtam mit kezdeni a faluval, tudtam mit kezdeni a várossal, de ezzel itt most nem tudok, csak annyi fakad ki belõlem, mint a Mátrix 3-ban a fõparancsnokból, hogy ennek nincsen semmi értelme, vagy vegyük ki alóluk a várost és rakjuk õket ki a szabadba, vagy tanítsuk meg õket arra hogy ha cement van alattad és mûanyag üvegbõl iszol bazdmeg, akkor mások a szabályok, mint amit megszoktál az elmúlt tízezer évben, de ez így, ahogy van, teljesen értelmetlen, ostoba, és fáj, fáj nekik és fáj a természetnek és fáj a városnak és fáj nekem,
éreztem én, hogy a fizikai szétesés és a lelki szétesés össze van kötve, hazafelé fáj a torkom és kicsit rosszul vagyok, de tartom még magamat, egyben tartom magamat, ez az egyetlen ami segít, emlékezni hogy honnan jöttem és ki vagyok -

Lonely

Ezek az emberek életükben soha nem voltak egyedül egy percnél tovább. A gyerekek a szülõkkel egy szobában alszanak, aztán miután felnõnek, a szülõk által megszervezett házasságban egy idegen nõvel vagy férfival élnek tovább. (Megkérdezték, hogy szerelem-e ami köztem és Zs között van, vagy a szülõk rendezték-e így. Na mit szólsz, anyám? Õket a szülõk rendezték így, látszik rajtuk, fõként a nõn, aki a négyes.) Annyira fura, nekünk meg a kultúránk egyik sarokköve, hogy néha lehessünk egyedül is.
Engem most ezek a magányos percek töltenek fel, meg amikor magyarul beszélhetek.

Január 22.

Még néhány étel

Biryani - rizs vagy tészta összefőzve mindenfélével, kb. bácskai rizseshús
Appam - rizsből készült palacsinta, a széle hártyavékony, a közepe vastag és puha
Ma ettem először csirkét. Hát valóban nagyon érdekes módon szeletelik, minden falatban van egy csontszilánk. Szerintem kb. úgy szeletelhetik, hogy fognak egy baltát és ott trancsírozzák ahol érik.

PC

És igen, ma sikerült végre beállítanom az irodai gépen az Outlook Expresst. Hihetetlen, mennyire nem ért itt senki a számítógéphez, Log azért fizetett egy embert, aki egyébként állami alkalmazott, hogy egyenként töltse le a Yahooról a leveleket, kopizza be őket egy fájlba majd írja ki őket egy CD-re (9 giga hely van a lemezen), nos az Outlookal asszem két nap felesleges munkát spóroltam meg neki.

Kindergarten

Látogatás a cunami sújtotta vidék egyik óvodájába.
Másfél órán át utazunk dzsippel a halál faszán keresztül. (Megszoktam már, hogy mindenki bebámul az autóba.) Amikor a tengerpartra érünk, félkész házak sora, téglafalak, hátrébb vasbetonváz, közel húsz félbehagyott épület, ami soha nem fog elkészülni. Néhány héttel a cunami után mindenki idejött, elkezdett valamit, aztán egy hónap múlva abbahagyta. (Amikor legközelebb ilyeneket hallok a CNN-en, hogy „and the world responded”, erre a félkész házsorra fogok gondolni. Yeah, responded for a week.) Most két szervezet dolgozik összesen ebben a faluban.
Az óvodának (day care center) egészen jó épülete van, ezt is valaki felhúzta ide, aztán itt hagyta. Belül szépen kifestve, a naprendszer, állatok, növények, Gandhi a falakon, két fiatal óvónéni, akik egészen egyszerű dolgokra tanítják a gyerekeket, pl. számolni, mondókákra, lelkesek és aranyosak.
Az érkezésünk és az egész látogatásunk ellentmond mindennek, amiben hiszek, ez az ami ellen itthon minden normális ember küzd, ott viszont ez a normális. Megérkezünk egy baszottnagy dzsippel, amiből kiszáll Log (magas Brahman) és én (fehér szemüveges idegen), bevezetnek bennünket az óvodába, és leültetnek bennünket székekre egy asztal mögé, eközben a nők és a gyerekek a földön ülnek, bejön még kb. tíz férfi (helyi slepp), elkezdik az asztalra kipakolni a gyógyszereket, amiket magunkkal hoztunk, megjön a doktor is, baseball sapkás figura a szomszéd faluból, és végül megjelenik egy fotós is nagy kamerával.
A gyerekek egy része bömbölni kezd, az óvónők uralják a helyzetet, kezdetét veszi a kivizsgálás, nem bíznám magam erre a doktorra, minden gyereket meghallgat sztetoszkóppal, aztán találomra ad nekik három-négy üvegcsét az asztalról. (Mint később megtudtam, 500 rúpiát kapott egy óráért, szóvá tette, hogy nem negyven gyerek volt, hanem ötven, és a falusiak közül is jöttek néhányan, azon kívül megjegyezte, hogy ha ennyi külföldi jár itt, igazán szerezhetnének neki is több pénzt.)
Mindent szépen dokumentálnak, külön könyvben vezetik a napi tevékenységeket, egy másikban a gyerekek egészségi állapotát és súlyát. Kattog a nagy fényképezőgép, én próbálok vaku nélkül fotózni, sikerül is néhány elég jó pillanatot elkapnom, aztán a bátrabb gyerekek odajönnek, végül a kevésbé bátrak is, egész jól eljátszunk az asztalon található mindenféle tárggyal, különösen az tetszik nekik hogy viszontlátják magukat a kamerám LCD kijelzőjén, ám amikor észreveszi ezt a fotós, rögtön odajön néhány spontán felvételt készíteni, az útban lévő gyerekeket odébb tolja, akik játszanak velem, azokat befordítja a kamera felé.
Az orvosi vizsgálat után jön a ruhaosztás, mint egy perccel előtte megtudom, én fogom a ruhákat osztani, legalábbis az első tizet a fotó kedvéért, hát jó, de akkor már az összest szeretném, néhány kislány és kisfiú sír, leguggolok hozzájuk, a gyerekek megnyugszanak, a felnőttek egyre kevésbé, az óvónéni nagyon nem érti, különösen azzal nem tud mit kezdeni, amikor a végén megdicsérem.
(Nem, nem akarom megváltani a világot, senkit sem akarok megváltoztatni, egyszerűen csak nagyon nehéz másképp viselkedni, mint ami természetesen jönne belőlem. De majd megszokjuk egymást.)

Érdekes tények

Beszélgettünk ma Loggal, és néhány elég érdekes dolgot tudtam meg, úgymint:
Tamil Nadu jelenlegi miniszterelnök asszonya filmsztár volt, szemben az ellenzék vezetőjével, aki filmsztár volt,
kb. a lakosság 20 %-a fizet adót,
Kashmir lakossága nagyrészt muszlim, ám volt egy hindu királyuk, aki írt egy levelet, hogy az indiai unióhoz szeretne tartozni, India azóta arra a levélre hivatkozik.

Éjszakai traffic

Hát éjszaka közlekedni India útjain talán még ötször annyira ijesztő, mint nappal. Visszafelé a sofőr mellett ültem, tele van az út kivilágítatlan emberekkel, gyerekekkel, biciklistákkal, motorosokkal, tehenekkel, kutyákkal és kecskékkel, ennél is ijesztőbb, ha jön szembe egy másik nagy jármű, ilyenkor play chicken-t játszunk, aminek a lényege, hogy valakinek úgyis le kell mennie az útról, aki hamarabb befosik, az megy le.
Mindenféle járművel utaztam már (motor, autóriksa, autó, buszok) mindenféle helyen (falu, kisváros, nagyváros, mellékút, főút, autópálya), és tényleg csodával határos, hogy nem történik annyi baleset, mint amennyi történhetne. Mindenki nagyon jól ismeri a saját járművének méretét, gyakran tényleg két centire egymástól száguld el két busz egymással szemben. Ha hiba nélkül működne ez a rendszer, nem is lenne semmi bajom, viszont néha becsúszik egy-egy bosszantó hiba: a faluban, ahol ma voltunk, az egyik kisfiú lábát telibe kapta egy állami busz, mert nem takarodott el elég gyorsan az útról, persze a busz nem állt meg, a kisfiút pedig kétszer műtötték már, és azóta nem beszél.

Családi kultúrsokk

A gyerekek hamarabb megszoktak, mint a felnőttek, nyugodtan nézik tovább a Tom és Jerryt meg a Harry Pottert, amikor megjelenek, szemben az összes felnőttel, aki rögtön ott terem, a férfiak végig ott ülnek az asztalnál, amíg eszem, a nők végig sürögnek-forognak, percenként akar valaki vizet tölteni, ha elfogy valami azonnal két ember hoz újat, és nagyon agresszíven kell nemet mondanom, ha nem kérek tényleg többet semmiből.
A főnéni (ő most a négyes, egyébként a hármas lenne, de most én vagyok az egyes, így mindenki ugrott egyet lefelé) azt mondta, ne mondjam annyiszor, hogy thanks, mert én is családtag vagyok, szó nélkül viselni kell ezt az ugrabugrát, nehéz ez, nehéz ez, hej.
Egyébként helyi viszonylatban szerintem ez egy gazdagabb család, mert van színes tévéjük VCD playerrel, meg van egy szolga is, ő most a tizenkettes, közvetlenül az oligofrén kislány előtt (tizenegyes), akit általában az egyik szobába próbálnak eldugni előlem, de mindig résnyire kinyitja az ajtót és néz.

Január 21.

Még néhány kaja

Pongal: lángosszerû cucc
Puri: rizsfelfújt, ragacsosabb és masszívabb, mint az idli
Masala: az egyik leggyakoribb trutyi neve, amit vagy a kajába töltenek, vagy tunkolnivalónak adnak mellé, kb. krumpli és borsófõzelék currys ízesítéssel.
A legtöbb kifõzdében elõre lefõzik az összes tunkolnivaló szószt, és csak a rizst, csapatit, dosát, pongalt stb. hozzák ki a lapulevélen, a tunkolnivalókkal pedig körbe járkál a pincér, és mindenkinek egy fém vödörbõl egy merõkanállal odapakol a levelére.
Jártam ma egy konyhában, lefotóztam, hát elég érdekes. Csak forrót és frissen.
Önkéntes vegetáriánus lettem erre a rövid idõre, a zöldség nem tud megromlani, csak napok alatt. Viszont mindig vagy családnál eszem, vagy olyan helyeken, ami tömve van, vagyis biztosan friss minden.

Buzulás

Kicsit fura nekem, hogy férfiak kézen fogva meg egymást átkarolva járkálnak, összeborulva alszanak. A homoszexualitás börtönnel büntetendõ, tehát csak barátok. Ma láttam két puskás rendõrt kézen fogva, csirke voltam lefotózni õket.

Busz kaszt

Most hogy kicsit többet utaztam buszon, feltûnt, hogy a buszok között is van elég erõs hierarchia. Amivel eddig a legtöbbet sikerült mennem, az a mezei ólomkocka, a busztársadalom alja. Egyel felette van a helyi luxusjárat, ami a következõ feature-ökkel szolgál: kárpit borítás a sebességváltón, néhány elhúzható ablak, csokor virág a sofõr elõtt, színesre festett oldal, folyamatosan üvölt a tamil diszkó legjava. Láttam már zárt ablakos, légkondis buszt is. Ha két busz találkozik az úton, a hierarchiában alacsonyabbnak kell lehúzódnia.

Tamil

Annyira vidéki buszokkal kell utaznom mindig, hogy semmi sincs angolul kiírva, csak tamilul. Elhatároztam, hogy legalább a betûket megtanulom, akkor nem leszek rászorulva a helyi kis falvak buszállomásain randomszerûen megtalált egyetlen angolul beszélõ emberre.
Mondjuk, ha értenék mindent, akkor nem láttam volna tegnap Tirukkalikundramot, ahol teljesen véletlenül szálltam le, mert azt hittem, Mamallapuramban vagyok. A tamil ábécé egyébként 247 alapbetûbõl, és további kb. 500 „grantha” betûbõl áll, ami egy mássalhangzó és egy magánhangzó összevonása. Ha naponta megtanulok tizet, az utolsó héten már mindent el tudok majd olvasni.

Állatok

A tehén mellett rengeteg kecske, kutya, majom és disznó van az utakon. Asszem ez az öt állat alkotja az indiai fauna legjavát. Ma még sok olyan képet csináltam, amin a kecske villanydrótot rág, a tehén legelészik a szemétbõl, a majom kupakkal játszik, aztán majd idõvel megszokom. (Note: ha nem lenne itt a mûanyag, a vas meg a beton, ez teljesen természetes lenne. Falun a tehén eszik a komposztból. Csak hát a komposzt összekeveredett a csokipapírral.)

Tirukkalikundram

Van egy nagyon szép templomkertje, úgy látszik ez itt a templomok felépítése: egy kertben négy-öt pagodaszerû magas templom, mindegyik másik istenhez, emellett még számos másik építmény, rotundák, pajták, itt volt egy kis tó is. Nem túl sok jele van annak, hogy szent(ebb) helyen lennénk, az emberek ugyanúgy fürdenek, alszanak, élnek a szabadban, mint bárhol máshol. A kertben árva gyerekek kriketteznek, négyen öten oda is jönnek hozzám, elõször könyvjelzõt akarnak eladni, aztán amikor nem sikerül nekik, gyakoroljuk az angolt. Mindenhol a gyerekek beszélik a legjobb angolt.

Mamallapuram

Kicsit csalódtam a Lonely Planetben. Erre a helyre úgy utal, mint „Tamil Nadu’s only true travellers enclave”, nos hát ha tényleg ez az a hely, akkor én köszönöm, nem kérném a LP jó tanácsait. Ez ugyanis egy ugyanolyan vidéki kis város vagy falu, amilyenbõl rengeteget láttam már, beoltva a nyugati turistákra rátelepült tengerparti hotelsorral, internet cafékkal és german bakerykkel. Nem beszélve az elegáns éttermekrõl, ahol ötször annyiért lehet mondjuk spagettit enni.
A tamil nyomor jelei egy utcával odébb már itt is elég jól láthatóak, kérdés, hogy megy-e valaki egy utcával odébb. A városka lakóinak jelentõs része (akik nem a turistákból élnek) pont ugyanúgy él, mint az indiaiak bárhol máshol, max. annyi a különbség hogy nem akadnak fenn a fehér emberen, nem fordulnak meg utána.
Az igazán érdekes nem a tengerpart közeli üdülõtelep, hanem a kb. 7. századból itt maradt rengeteg sziklatemplom, ami elég sokat elárul az akkori vallásos életbõl. Leginkább azt, hogy az élet természetes részének tekintették (mint ahogy a mostani templomkertekben is ezt láttam), a csatázó isteneket ábrázoló szobor mellett van dugó majmokat és szaladva integetõ férfiakat ábrázoló szobor is.
Másik érdekesség a kõmûvesek utcája, vagy ötven bolt egymás mellett, aminek a kertjében kertitörpék helyett Siva és Krishna szobrok százai, ezrei, mögöttük herekötõs csávók, akik kõporban faragnak egész nap. A turistákra egy külön vitrinbõl kis szobrokat próbálnak rásózni, mennyire vicces lenne pedig egy két méteres Síva szobrot hazahozni.
Kétségkívül az út egyik fénypontja a szállás, a Shakti vendégház tulajdonosa a helyi általános iskola igazgatónõje, százötven centi magas, dundi pörgõs néni, a vendégház tulképp egy pajta, amit felosztottak öt egyenlõ részre, és minden szobát felszereltek ventillátorral meg villannyal.

Meggájver

Ez az egész indiai trip egy elég kemény Meggájver kiképzés is, naponta kb. kétszer kell valamit megoldani minél egyszerûbb eszközökkel, pl. felerõsíteni a pajtában a moszkítóhálót, ha nincs nálad madzag, és a szomszédoknál sincs. Mondjuk ez elég egyszerû amúgy.
Szabad a gazda? Cipõfûzõ.

Turisták

Hat nap után most láttam elõször fehér embert. Az az igazság, hogy ahogyan láttam, az nagyon nem esett jól.
Rengetegen vannak a rasztahajú, esetleg hidrogénszõke, ganját szívó hippiarcok, akik valami olyan helyet keresnek, ami olcsóbb mint Goa. Vannak aztán hisztizõ amerikaiak is, akik néhány rúpia miatt balhéznak pl. internet caféban vagy a hotel recepcióján, és azért vannak olyanok is, akiket tényleg az érdekel, hogy mi van itt.
Rá kellett döbbennem arra is, hogy az elmúlt öt napban, ami egyébként közel fél évnek tûnt, teljesen más oldaláról ismertem meg Indiát, olyan oldalról, amit csak nagyon kevés fehér ember láthat meg. Emiatt aztán kicsit magányossá is váltam - a turisták felé túl bennfentesnek érzem magam, az indiaiak felé túl kívülállónak. (Csak egy példa: Mamallapuramban kérdezés nélkül lebasszák a kanalat minden fehér elé az étteremben, kb. azzal a felhanggal, mintha nálunk egy pincér azt mondaná, „te ehetsz kézzel is ha akarsz, bazmeg”. Namost én az elmúlt hat napban elszoktam attól, hogy lángost kanállal egyek, annyira viszont még nem vagyok ügyes, mint az indiánok.)
És ami nagyon ritka: elõbb tapasztaltam, hogy adni akarnak és nem kérni.
Harassment (koldusok, gyerekek, árusok)
És csak most, öt nap után volt részem harassmentben is, valószínûleg ami itt volt az nyomába sem ér annak ami a nagyobb turistahelyeken zajlik, azért gondolom mert cseppet sem éltem meg bántónak vagy zavarónak.
A hülye fehér majmot mindenki pénzeszsáknak nézi, és valamilyen módon mindenki a pénzedre vadászik, vagy el akar adni valamit, vagy koldul, vagy be akar ajánlani a „barátja” üzletébe, hoteljába. Azzal szórakáztam, hogy megpróbáltam elbeszélgetni velük, így sikerült közel húsz percet együtt tölteni a krikettezõ gyerekekkel, és így tudtam meg, hogy egy ékszerárus közel 400 rúpiát keres meg naponta, és a barátjától veszi az ékszereket fillérekért.

Nyüzsi és pihi

Egyrészt: mindenki megy valahová és mindenki csinál valamit.
Minden utca tele van kis boltokkal, egymás hegyén hátán, szatócs, fûszeres, hentes, kávézó, telefonáló, bank, bõrös, kifõzde, hotel, szabó, borbély, gumis, autószerelõ, asztalos, boltok egymás hegyén hátán mindenhol, a legutolsó faluban is. Ezen felül mindenki mindenkinek el akar adni valamit, vannak emberek akik egy kis mûanyagkosárral járják a buszpályaudvart és a megállóban álló buszokat, és a lehetõ legabszurdabb dolgokat árulják, pl. fogkefét, gyerekjátékot, gumicukrot. És mivel szinte mindenki árul és szinte senki sem vesz, valószínûleg naponta nagyon kevés üzlet köttetik, amibõl bejövõ pénzt elköltik biztosan hasonló fontos dolgokra.
Másrészt: a legkülönbözõbb helyeken látni embereket, amint alszanak vagy pihennek.
Taxiban, riksában, templomban, buszmegállóban, bolt bejáratánál, ebbõl is kéne csinálni egy sorozatot.

Community

Asszem kezdek ráérezni az ízére. Többezer éven át nagyon egészségesen mûködött ez az egész. Aztán idehozták nekik a civilizációt, õk pedig szépen megköszönték, de maradtak a régen bevált életmódnál, csak néhány elemet beépítettek a technikából, ami nem vált elõnyükre.
Így jött létre ez a hibrid valami, ami még mindig a hatalmas õsközösség jegyeit viseli magán, de a nyugati szeméttel együtt.
Így lehet itt ilyen a közlekedés (amíg csak emberek voltak meg tehenek, esetleg szekerek, teljesen mûködik, hogy a nagyobb megy elõre, nálunk is ez volt), így lehet ilyen az elektromosság (amíg csak egy-két évre kellett valami kunyhót eszkábálni, rendben volt az önjelölt ezermesterség), így lehet ennyire szemetes az ország (mert elkezdték mûanyagba csomagolni, amit eddig lapulevélbe).

Life risk

Hát, ma elõször be tudtam ülni elõre a sofõr mellé, lehet hogy többször nem csinálok ilyet. Kicsit olyan itt a közlekedés minden résztvevõ számára, mint valami videójáték, csak élesben. Kb. még két géppuskával kellett volna ezt a buszsofõrt felszerelni, hogy lelövöldözze az útról azokat a biciklistákat, motorosokat és gyalogosokat, akik nem elég gyorsan takarodnak el. A tehenet lelõni viszont mínusz ezer pont, a tehén akkor és ott megy át az úton amikor és ahol akar, és csak akkor kap dudát, ha gyerekkel vagy paraszttal van, arra már lehet dudálni.
Az egyik kis faluban az út szélén kiscsávó bikából megküld egy követ, a két ablak közötti fémen pattan le, jó krikettjátékos lesz majd belõle. (Az összes gyerek krikettet játszik, és krikettjátékos akar lenni. Hülye angolok, angol hülyék.)

Költözés

Átköltöztem a családhoz. Hát, kemény.
A „minden csoda három napig tart” elv alapján valószínûleg néhány nap múlva azért nem fog mind a 11 ember körülöttem ugrálni, nézelõdni, kérdezõsködni egyfolytában. Ez egyébként jól esik csak néha egy picit zavaró, különösen amikor az ember egy kis privacyt szeretne, mondjuk nehéz úgy vacsorázni, hogy közben tizenegyen figyelnek és lesik minden mozdulatodat.
Az már egy kicsit nehezebb lesz, hogy megszokjam a csak vödör rendszert, mert itt nincs alternatíva, amíg a hotelben volt.
A legnehezebb problémának jelenleg az tûnik, hogy vagy csukva tartom az ablakokat és öt percen belül elfogy a levegõm, vagy kinyitom õket és elárasztanak a szúnyogok. Amiket ugyan megöl a szúnyogriasztó izé, de így elég hamar tele lesz a szobám döglött szúnyogokkal. Arról nem is beszélve, hogy ha megy a ventilátor, az szanaszét fúj a szobában mindent, ami papír és nejlonzacskó.
(Szegény kisgyermek panaszai.)

turelem

Ha vegre sikerul barmilyen pendriveot felismertetnem ezzel a nyomorult geppel itt az irodaban, megkapjatok a tovabbi napokat is. Mot szereztem egy basic 64 megas oskovuletet is, azt sem ismeri fel.

Na most ugy kepzeljetek el, hogy a gep eladoja ill az internetszolgaltato altal kikuldott hivatalos szakinal en tobbet ertek a szamitogephez.

Ugyhogy, ha valami computer guru lenne szives kuldeni egy stpe-by-step leirast, hogyan lehet egy Pendriveot felismertetni egy Win98-al, igazan nagyon halas lennek, meg mindenki, aki akarja ezt a hulyeseget olvasni -

turelem

Ha vegre sikerul barmilyen pendriveot felismertetnem ezzel a nyomorult geppel itt az irodaban, megkapjatok a tovabbi napokat is. Mot szereztem egy basic 64 megas oskovuletet is, azt sem ismeri fel.

Na most ugy kepzeljetek el, hogy a gep eladoja ill az internetszolgaltato altal kikuldott hivatalos szakinal en tobbet ertek a szamitogephez.

Ugyhogy, ha valami computer guru lenne szives kuldeni egy stpe-by-step leirast, hogyan lehet egy Pendriveot felismertetni egy Win98-al, igazan nagyon halas lennek, meg mindenki, aki akarja ezt a hulyeseget olvasni -

technikai problemak

(avagy miert csak most)
Namost, van ugyan mindenhol internet, csak videken borzasztoan lassu, azonkivul a gepek is annyira elavultak, hogy eddig sehol nem ismertek fel a pendrive-omat, amire feltoltottem a rengeteg szoveget es kepet.
Most Mammalapuramban vagyok, ami egy tengerparti udulofalu sok feher emberrel, es itt vegre van olyan gep, amire ra tudtam kotni a kutyut, itt visszont annyira belassult a kapcsolat ot kep feltoltese utan, hogy a hatodikat mar nem is engedi.
Talan majd Chennai-ban megtalalom azt a gepet, amin van USB 2.0 es emellett meg gyors is.

Aki nem olvasott meg blogot: a legfrisebb van legfelul, a legelsok legalul. Elvileg minden alfejezetet kulon bejegyzesnek szantam de most nem tordelem be.

Preambulum: otodik napja vagyok Tamil Nadu videki reszen, tehat az itt leirt altalanossagok nem biztos, hogy igazak az egesz orszagra.

thaly in its natural form (lapulevelen, minden teljesen termeszetes) ha csak ennyi lenne a csomagolasa mindennek, nem lenne ennyire szemetes ez az orszag

"o telihold, pompas idokre emlekezem" (ezt lattam a repulobol)

jan 19

Szakik

Indiában vidéken valószínűleg nem léteznek olyan szakmák, hogy építész, kőműves, villanyszerelő, vízvezetékszerelő. Fröcsi vécéket akart fotózni, én a kapcsolótáblákba és az elektronikai megoldásokba szerettem bele, készül a sorozat. A hotelszobán kívül nem láttam még drótot a falban vezetve, semmit nem értek a villanyszereléshez de első ránézésre én is átlátom, mi mivel hogyan van összekötve, hasonlóan a vizesblokkhoz, valamint az összes építészeti elemhez, pl. tető, zsalu, lépcső, stb. Az összes önjelölt ezermester számára kiváló oktatópark lehetne az egész ország.

Újsághír

Vettem egy újságot, a kedvenc hírem: Bihar állam leváltott miniszterelnöke asztrológussal konzultálta meg, melyik napon hagyja el az irodáját. Fel lett ugyan szólítva, hogy hagyja el, de csak azon a napon fogja, amit az asztrológusa mondott neki.
(Compare: Gyurcsány Ferenc kiingázza, hány lépés.)

Hibajelző háromkő

Az elakadásjelző háromszög funkcióját az útra szolidan kihelyezett hatalmas kövek látják el. Balesetet szenvedett autós, parkoló kamion, valamint egyéb, az autópálya szélső sávjában elhelyezett terepakadály előtt egy méterrel kerül a kő kihelyezésre. (Újabb példa, hogy nem működik a formális logika. A kő egy méterrel a kamion előtt nem állít már meg senkit, aki meg a kamiont nem veszi észre, a követ sem fogja.)

Székek

A hierarchiát a székek is jelzik. Minden helyiségben van egy darab fehér fonott karosszék (mindenhol ugyanolyan), abba ül a csúcsragadozó. Vannak fröccsöntött műanyag székek még, továbbá vannak padok, és van a föld.
Ha van a szobában egy íróasztal, akkor az íróasztal mögött van a nagy fehér szék. A fröccsöntött székek között is van sorrend. A kettes számú hely a fehér székkel szemben az íróasztal másik oldalán, a hármas számú a szemben lévő szék mellett, a négyes számú az íróasztal oldalán, ötös számú a fal mellett, hatos számú a sarokban. Minden kolléga mindig ugyanarra a székre ül le, amikor beszél Loggal.
Ha nem a helyemnek megfelelő székbe ülök, az erősen borítja a rendszert, néha még kellemetlen is lehet, ld. alant.

Biohazard revisited

Nos, anyukám, ez az a bejegyzés amit te inkább nem akarsz elolvasni.
A mai vidéki látogatás alkalmával minden eddiginél több biohazardnak tettem ki magamat: másfél órát utaztam motoron bukósisak nélkül, voltam mezitláb, sétáltam öntözéses ültetvény és ciszterna mellett, ettem olyan kaját, amiről fogalmam sincs, hol és miből készült, és ittam a vízből is (az iskola igazgatónője nem tudott mással megkínálni, el kellett fogadni). Holnap költözöm a helyi családhoz. Bízom az immunrendszerem erejében, meg amúgy sem lehetne már visszakövetni, hogy hol milyen baki jöhetett belém. Mind meghal úgyis J

Indiaiak és indiánok

Megvan a rokon vonás: a helyi néphiedelem szerint akit lefotóznak, az rövidebb ideig fog élni. Azért szerencsére már egyre kevesebben hiszik ezt. Néhányan csalnak: eltakarják az arcukat, vagy elfordulnak. Mások azonnal pózba vágják magukat. Szóval nehéz természetes fényképeket készíteni.

Politikus

Jönnek a választások, kinn van a politikus képe mindenhol. Azért egyes szám, mert ugyanannak a nőnek a festett arcképét látom még a legutolsó faluban is, aki jelenleg a miniszterelnök Tamil Naduban. (Nő a miniszterelnök, hoppá.) Valószínűleg közüle lehet választani.

Self help groups

Az ASSCOD egyik legfontosabb programja, hogy a falvakban nők önsegélyező csoportjainak (womens’ self help group) létrejöttét és működését segíti, ezek a csoportok a helyi családok női tagjaiból állnak, csoportonként kb. 20 nőből, és önerőből próbálnak kitörni abból a helyzetből, amiben vannak. Összesen 150 ilyen önsegélyező csoport jött létre az ASSCOD segítségével. A csoport egyrészt olyan tevékenységeket talál, amivel tudnak pénzt keresni a mezőgazdasági munka mellé, pl. füstölő készítése, gyertyaöntés, ruhavarrás. Ha ügyesek, így akár kétszer annyit is meg tudnak keresni, mint a napszámmal. Másrészt minden tag havonta bead 40 rúpiát egy közös kasszába, amit aztán együtt beraknak a bankba, és használják: vagy vesznek belőle valamilyen munkaeszközt, vagy a tagok bármelyike felvehet kölcsönt ebből a pénzből, 18 %-os kamatra (a helyi gilvánfai kocsmárosok 56 %-os kamatra adnak kölcsön).

Village safari

Ma láttam India legalját.
Másfél órán át motoroztunk, először az autópályán, aztán mellékutakon, majd még mellékebb utakon, kátyúkat, biciklistákat, majmokat, kamionokat, buszokat, csirkéket, kóbor kutyákat, teheneket, férfiakat, nőket, autóriksákat, motorokat, az út közepén szénát szárító munkásokat, gyerekeket, öregeket, köveket, fekvőrendőröket és fadarabokat kerülgetve, Log mögött ültem, csináltam visszafelé néhány videót, igen, végtelenül be voltam fosva, nem, nem volt rajtunk bukósisak, senkin sincs, nincs itt olyan hogy bukósisak. Értem már, miért van minden motor, autó, riksa, busz műszerfalára kirakva valamelyik isten képe, ennek az útnak a felénél amikor megálltunk pisilni én is a csuklómra kötöztem az összes szerencsét hozó tárgyat amit a táskámban felleltem: a kis szobrot amit Julcsától kaptam és a smaragd scarabeus bogarat, sajnos Zsuzsi CD-jét, a bicskát, az iránytűt és a naptárat nem tudom magamra aggatni.
A négy field office közül az egyiket látogattuk most meg, ez a környéken tizenvalahány falut lát el, négyen dolgoznak itt: egy alacsony férfi és három nő, mindegyik más-más falvakért felelős. Amikor megérkezünk, a három nő egyfajta üdvözlőszertartást végez el: egy tálban meggyújtanak valamit, aminek a füstjét körbe mozgatják, majd az izé melletti folyadékból a homlokomra nyomnak egy pontot. (A hinduk szerint itt van a lelkünk, ezért festenek ide pontokat meg vonalakat.)
Log azért jött, hogy ellenőrizze a munkát, van egy értékelőlap, ami alapján havonta egyszer minden field office munkatársat értékelnek, a legalacsonyabb pontot ebben a körben a főnök érte el (50-ből 15), a három nő túlszárnyalta, a rekord 50-ből 35 volt.
Meglátogattunk egy csoportot, akiket éppen most tréningezett Mr. Kumar (ASSCOD munkatárs), egy palatáblára tamilul írta fel szó szerint egy könyvnek a szövegét, amikor beléptünk, le akartak ültetni frontálisan szembe 25 nővel a nagy fehér székbe, akkor még nem tudtam hogy ezt ilyenkor kötelező elfogadni és visszautasítottam, leültünk egy ugyanolyan padra amin ők ülnek de rögtön moraj lett és műanyag fröccsöntött székeket hoztak. Log frontálisan bemutat mint egy istent, hosszan és tamilul, majd hosszasan magyarázza angolul, mi folyik a teremben, eközben az oktatás leáll, Mr. Kumar és a helyi field office vezető a tábla mellett állnak, a nők ülnek és néznek. Kérem hogy folytassák, Mr. Kumar nagyon izgul de folytatja, Log leállítja, van-e kérdésem, és akkor elindul egy fél órás beszélgetés. Az elején nagyon zavarban vannak, aztán elmondom nekik hogy nekem ugyanolyan furcsa ez a helyzet mint nekik, ne legyenek szégyenlősek, nyugodtan kérdezzenek ők is, oldódnak, nevetnek, kedvesen néznek, asszem ez itt nem szokás hogy bárki velük egyenlő szintről szól hozzájuk, pláne nem egy fehér atyaúristen (persze nem tudom, mit fordít Log, de remélem tényleg azt, amit mondok), kapok kérdéseket Magyarországról, elmondom hogy az nem Anglia, ahogyan ők tamilok és nem hindik, úgy én magyar vagyok és nem angol, kérik hogy beszéljek magyarul, megkérdik van-e feleségem, és mivel nem szeretném hogy a következő látogatásaim mindegyike arról szóljon hogy arra kelljen figyelnem, nehogy bármelyikükre rámosolyogjak, azt mondom, el vagyok jegyezve.
A field officerrel megyünk egy kört a faluban, rengeteg fotót csinálok, mindenki nagyon megnéz, kimegyünk a cukorrépa földekre is, bemegyünk az iskolába is, az igazgatónő nagyon ideges, csak egy pohár vízzel bír megkínálni.
Ebédre lapuleveles thaly, újságpapír és műanyagok nélkül, ketten ülünk Loggal az asztalnál, Mr. Kumar és a helyi field officer egy teremmel kijjebb a földön, a három nő körülöttünk sertepertél, terít, tölt, vigyázban áll, majd miután végzetünk, kinn az erkélyen esznek. Kezdem megérteni, hogyan tudták őket elnyomni az angolok, hiába voltak sokkal többen. Ennek a népnek a vérében van a kasztrendszer. Most azokkal vagyok együtt, akik a kasztrendszer ellen küzdenek, talán ők meg sem látják, ami nekem idegenként fájóan szembetűnő. Milyen lehet egy olyan közösség, ami a kasztrendszer megmaradásáért küzd…
Délután a környék önsegélyező csoportjait vezető nők találkozója, elég hasonló helyzet játszódik le mint délelőtt, ugyanúgy frontális előadással indítunk, amit sikerül beszélgetéssé oldani, a végén egy fiatal lány feláll és a csoport nevében megköszöni hogy itt voltam, Log szerint ez annyira bátor tett, hogy a lányból politikus lesz.
Látogatás az egyik családnál, ahol füstölőket készítenek, ha valakinek kell füstölő szóljon, ötven forint egy doboz.
Utána haza, újabb másfél óra a motoron.

jan18

Szemklinika

Karunghuziban működik egy klinika, ami a szegény emberek szemészeti műtétjeit hajtja végre ingyen. A klinikát egy chenna-i professzor alapította, aki itt született, majd Chennaiban az orvosi egyetemen prof lett belőle, aztán egy német jótékonysági szervezet felkérésére otthagyta az egyetemet, szegényeket operált, végül megalapította a saját kórházát Karunghuziban. A kórházat egy német baptista alapítvány támogatja, akik vagy 200 hasonló projektet nyomnak még szerte Indiában. A kórház nagyon jól van felszerelve, olyan szemvizsgáló berendezéseket láttam amivel itthon is dolgoznak, kb. húsz fős személyzet, amiből talán öt orvos, nővéreknek helyi fiatal lányok száriban, igen jó ízléssel összeválogatva, összesúgnak és vihognak a hátam mögött.
Beszélgetünk több mint egy órán át, eközben sok érdekességet tudok meg: egy szemüveg kb. 1000 Ft-ba kerül, India lakosságának kb. 50 %-a szenved diabéteszben csak nem tudnak róla, a prof apja itt élt és utolsó öt évét vakon élte le, ez inspirálta a profot a klinika megalapítására.
A kórház mögött új épületen dolgozik közel húsz munkás, népiskola lesz, optikusokat és szövőnőket fognak képezni, valamint számítástechnikai oktatás is lesz itt. Évente várhatóan 300-400 új embernek lesz ennek köszönhetően munkája, a szövőnőket pl. felveszi azonnal az egyik chennai-i fehérneműgyár. Meghív a megnyitóra, ami február 1-én lesz (hát kíváncsi vagyok, hogy készülnek el 12 nap alatt), meg magához is Chennai-ba.

Kasztrendszer

Be van tiltva, meg ezek az NGO-k ellenzik is, és talán nem is veszik észre, hogy mennyire, mennyire erősen jelen van a mindennapokban, annyira átüt három nap után, hogy szinte fáj. Hiába mondja Log, hogy ez itt olyan mint egy család, mégis elég erősen átjön a hierarchia az öt férfi között, sorba tudnám rakni őket, ha másképp nem a fizetés szerint, aki a rangsor végén van, negyed annyit keres, mint a rangsor elején, mindig ugyanazt küldik ételért, teáért, postáért, és amikor ő nincsen benn, akkor az utolsó előttit, és így tovább. Log az asztala mögül ülve utasítgatja őket, aki pedig bejön mint nép, az végképp a hierarchia végére kerül. A mai napon volt itt egy mozgássérült férfi, három órát utazott a falujából mankóval, hogy egy ajánlólevelet szerezzen be Logtól, mert a banknak erre van szüksége ahhoz, hogy kölcsönadhasson a férfinek, hogy szatócsboltot tudjon nyitni a falujában. Az ügy már öt hónapja húzódik. (Nos, az a banki alkalmazott, aki egy mozgássérültet öt hónapon át ugráltat, az bizony bekaphatja India összes leprás faszát.) A férfi három óra utazás után húsz percet töltött az irodában, ezalatt Log lediktált egy levelet a rangsorban utolsó előtti kollégának, majd az emberünket útjára engedte.
A kórházban ez sokkal durvábban látszik. A professzor, aki egyébként az életét és a tudását tette fel arra, hogy szegények látását mentse meg, úgy csicskáztatja a többi orvost, és különösen a nővéreket, mint annak rendje, utolsó előtti helyen a munkások vannak, akik az épületet húzzák fel (és nyilván annak a húsz férfinak is megvan a belső hierarchiája, amit mi nem láttunk), a sor legvégén pedig a betegek, akikért ez az egész történik. Egyszer éreztem magam a mai nap hülye fehér majomnak, akkor amikor a prof odavitt egy nénihez, akinek szürkehályogja volt, és mondta, hogy fotózzam le.
És persze a kasztrendszer ellen küzdő NGO-k között is van hierarchia rendesen. Reggel megismerkedtünk egy férfivel, akinek Rural Star nevű NGO-ja erősen függ Logtól, tőle kap munkákat, nos ennek a férfinek ma az volt a dolga, hogy a rangsorban utolsó kollégát helyettesítette, kaját és teát hozott, letörölte az asztalt. Viszont amikor a kórházba mentünk át, Log úgy viselkedett, amilyennek én még soha nem láttam eddig, szinte végig a földet nézte és nagyon nyájas volt. Úgy tűnik, Karunghuziban a prof van a tápláléklánc legtetején, viszont egyszer utalt arra, hogy valamikor találkoznia kell Chennaiban annak az NGO-nak a vezetőjével, akitől a pénzt kapják, na azt szívesen megnézném, ott ő hogyan beszélget.
Nekem, mint fehér idegennek valahogyan sikerül a rendszeren kívül maradni, illetve csak annyit tudunk, hogy valahol a tetején vagyok, de hogy pontosan hol, azt nem. Ennek köszönhetően eddig sikerült mindig úgy mozognom, hogy mindenkivel egy szintre kerüljek, mutual respect vagy mi. Viszont van, aki mellé, vagy alá nem szabad bejátszanom magam, ezt elég hamar megtanultam, ilyen a pincér vagy akár a hoteligazgató, különösen a takarító. Amíg mosolygok rájuk, semmibe vesznek, amikor semmibe veszem őket, hajlongnak és köszöngetnek.

Gyerekmunka

Dolgozik itt egy gyerek a hotel éttermében, látom reggel nyolckor és este nyolckor is, leszedi
és letörli az asztalokat, dongavékony lábai vannak. Hiába illegális, állítólag több millióan vannak. Na most ilyenkor ugye kívül maradunk és nem pofázunk bele a kultúrába, de ez nem olyan könnyű.

Meztéláb

Mindenhol le kell venni a cipőt, mielőtt belépsz, mindenhol meztéláb kell mászkálni. A mai napon lett elegem abból, hogy folyamatosan a biohazardok megelőzésével foglalkozzam, egyszerűen esélytelen. Meg fogja szokni a szervezetem hamar. Naponta úgyis több tucat alkalommal követek el hibát, pl. nem tudok úgy inni ahogyan ők (a szájukba öntik az italt, így nem érnek a pohárhoz vagy üveghez, én viszont igen), kaja előtt választhatok, hogy vagy koszos kézzel eszem, vagy lemosom a helyi vízzel (a kanál tisztaságában bízom a legkevésbé), szóval úgyis mindegy.

Brahmacsari

Bejött ma az irodába a helyi pap, aki a falu szélébe épített egy kunyhószerű templomot. Van valami nagyon nagyon tiszta annak az embernek a szemében, hiteles. Húzott a homlokomra egy hamucsíkot, ez a helyi áldás.

Pálmalevél

A faluban a thaly-t hatalmas pálmaleveleken adják, arra pakolják rá a rizst és az összes tunkolnivalót, vagyis a rendszer lebomló bioszemétre van tervezve (© Fröcsi). Csak amikor elviszik onnan a kaját, akkor tekerik be újságpapírba meg műanyag zacskókba, arra meg nem készült fel a többezer éves kultúra, hogy sajnos a műanyag nem bomlik le, hanem néhány száz évig ott marad, amíg be nem lepi a por.

Igen

Úgy bólogatnak, hogy jobbra-balra ingatják a fejüket, kicsit köröznek is vele, az ember simán nemnek nézné.

Munkaidő

Első teljes napom után az irodában megértettem, miért tölti itt Log a teljes életét, napi 12 órát, hétvégén is. Csupán három órát pöcsöltünk azzal, hogy a gép kapcsolódjon az internetre, letöltsön egy darab levelet és ki tudjon nyomtatni valamit. Asszem ha otthon lettem volna kb. két perc után kezdtem volna hívogatni a Pintér Karcsit, hogy jöjjön ide és azonnal oldja meg.

Költözés, építkezés

Pénteken kiköltözöm a hotelből, át egy családhoz, akik kb. tizenöten laknak egy elég kicsi házban, az emeleten lesz egy saját szobám, meg lesz saját fürdőszobám is, csak azt még most építik, két nap kell hozzá. Vicces az a ház, a főbejárat alsó fele be lett betonozva, ugyanis a ház előtt építették meg az autópályát, és a ház éppen hogy nem esett bele a szórásba. Elnézve az itteni vécéket és fürdőszobákat, házakat és templomokat, valamint a kórház mögötti építkezést, nem cicóznak sokat, napok alatt felhúznak valamit, ami úgy marad, amíg el nem mossa a monszun.

jan 17

„És lőn este és lőn reggel, második nap”

Második napja vagyok itt. Láttam már nagyvárost, kisvárost és falut, utaztam buszon, autóriksán és motoron, ettem thalit, dosát és idlit, és hiába vagyok borzasztóan fáradt, most újabb öt oldalt tele fogok írni, mert egyszerűen nem megy ez másképp. Az első napoknak meg a kultúrsokknak tudom be ezt a grafomániát, később biztos elmúlik. Meg érdekes lesz majd visszaolvasni az első két nap alapján tett megállapításaimat is J

Chennai

Régi nevén Madras, India negyedik legnagyobb városa, Dél-India szíve, 6,4 millió lakos, folyamatosan terjeszkedő város, második Bollywood, második technikai központ, az autóriksák hazája.
Annyira arcon csapott, hogy fotózni is elfelejtettem. Next time, gadget.



Buszd meg

Anyukám, ezt inkább ne olvasd el (vagy méginkább: ezt se J)
Vegyünk egy két méter magas, négy méter széles és körülbelül húsz méter hosszú ólomkockát, az oldalain vágjunk négyzet alakú réseket ablak és szellőzés gyanánt, valamint egy nagyobb rést ajtó gyanánt. Lássuk el négy kerékkel, egy kezdetleges motorral és sebességváltóval, meg egy fényszóróval. (Indexszel teljesen felesleges, ld. indiai közlekedés.) Helyezzünk el a kockában pontosan annyi embert, amennyi elfér benne, a kétszemélyes ülésekre ültessük le őket ötösével, ezen felül fürtökben lógjanak még az ajtóból is. Gyorsítsuk fel az ólomkockát kb. hatvan kilométer / órás sebességre, mozgassuk egy tömött, sávok nélküli, kb. tíz méter széles úton randomszerűen jobbra-balra, valamint lássuk el a lehető legfontosabb tartozékkal: hangos, hosszan tartó dudával.
(Appendix egy korábbi bejegyzéshez: busz esetében a duda jelentése: „húzzál már a faszba, vagy különben beledöngöllek a betonba, tíz, kilenc, nyolc…”.) Expressz járat esetén a kockát lassítsuk le bizonyos pontokon néhány másodpercre, ennyi ideje van a mezei halandónak hogy le és felszálljon, próbálkozhat még a menetközben történő le és felugrással is. Üvöltessünk a sofőr környékén valami hangos, Sokol rádió minőségű, felismerhetetlen nyivákoló zenét, hogy teljes legyen az élvezet.
OK, Chennaiból hazafelé jövet már le is tudtam ülni, mert elég kevesen jöttünk, csak az ülőhelyek teltek meg, és meg is állt a sofőrbácsi rendesen, igaz, hogy így két és fél órát tartott az út, szemben az expressz járat két órájával. Viszont visszafelé egészen közelről volt alkalmam megszemlélni a műszerfalat: a kormányon, pedálokon, böszme sebességváltón és persze a dudán kívül láttam még öt villanykapcsolót is, amit a bácsi elfelejtett használni. Ja, meg volt három mutató is a falon, attól tartok nem csak én nem tudom, mit mutattak.

Traffuck

Az én kis autópályámról már tegnap éreztem, hogy rend és fegyelem lengi be. Chennai óriási külterületén a felfestés nélküli utakon az evolúció szabályai uralkodnak. Az erősebb és nagyobb erővel próbál utat törni magának, a kisebb és gyorsabb viszont könnyen surran el közöttük (képzeljünk el egy buszt és egy kamiont, amint hatvannal egymás mellett haladnak és két centis rés van közöttük, nos amint ez a két centi tizenkettőre növekszik, rögtön elhúz benne tizenöt motoros). Ennek következtében előznek jobbról, balról, az amúgy kétsávosnak szánt úton helyenként négy-öt jármű verseng egymással, és hihetetlen tömeg van. Táblák nincsenek, felfestések sem, lámpák vannak de nem jöttem rá, mi a funkciójuk, haladási irány van, de egy kerülő levágásáért simán átmegy bárki a szembejövő sávba. Néhányan felfestik a kocsi hátuljára, hogy STOP, ezzel is jobb belátásra bírva a mögöttük haladót. Mások azt írják ki, hogy Sound Horn, dudálj inkább, de ne gyere belém.
A gyalogosok ebben a káoszban Froggert játszanak, az az a C64-es játék, amikor a béka megy át az úttesten, csak a békának volt három élete.

Pláza

Van itt is, hatalmas, mindent lehet kapni, iPodot is, és nincs benne túl sok ember. Talán azért, mert fegyveres őrök őrzik a bejáratokat és a nagyobb üzleteket?

Value

Vettem ki pénzt, egy rúpia nem egészen öt forint. Akkor most az árak.
Egy nagy tál étel (thaly) Madrasban bankövezetben: 28 rúpia (140 Ft)
2l ásványvíz, luxustermék: 20 rúpia (100 Ft)
Tea hotelben: 9 rúpia (45 Ft)
Angol wc-s, ventillátoros, jobban felszerelt hotelszoba egy éjszakára: 315 rúpia (1575 Ft)
Prepaid telefonkártya: 199 rúpia (995 Ft)
5db személyigazolvány kép: 60 rúpia (400 Ft)
Internet egy órára: 25 rúpia (125 Ft)
Autóriksa kilométerdíja: 3,5 rúpia (17,5 Ft)
Gazdag ember vagyok. Az ingem alatt az övtáskámban jónéhány ember éves keresetével mászkálok. 37 ezer valamennyit vontak le érte a bankkártyámról.

Mobil

Fényképes igazolvány, valamint egy igazolványkép kell ahhoz, hogy telefont vegyünk Indiában, az állam nyilván nyílván akarja tartani a gazdagokat. 199 rúpia belépési díj, ebből 100 rúpia lebeszélhető, 20 napig érvényes (!!). Szóval most van egy indiai mobilszámom, ez ni: +91-99-411-46-265, hívjatok meg küldjetek smst J Bálint, a kártyát meg a csomagolást majd megkapod.

Ételek – part 2

Thaly (azaz tál, rokon nyelv J): ma kipróbáltam dél-India nemzeti ételét, a Lonely Planet szerint az indiai „all you can eat”, kihoznak egy nagy bödön rizst, két dosát, meg legalább tízféle tunkolnivalót, azt hajrá. Nem lettünk jó barátok, ahhoz, hogy kézzel fel tudj szedni annyi rizst ami legalább egy falat, annyira össze kell keverni a szósszal, hogy tiszta dzsuva lesz az ember keze. Szokom.
Ghee roast (mi az a ghee?): piramis alakba összehajtogatott palacsintatészta tunkolnivalóval.
Asszem ráéreztem a dél-indiai konyha alapjaira, rizst főzünk, vagy valamilyen lepényt sütünk belőle, és mindenféle tunkolnivalót teszünk mellé.

Inter nyet

Chennai bevásárlóközpontjában az internet café rendszere majdnem összeomlott, amikor az USB portba bedugtam a pendrive-omat. Nem tudom, hogyan fogom nektek ezt most elküldeni.

Riksa, hiéna, alkudozás

Túl vagyok indiai életem első alkudozásán. A kb. fél órás utat a plázától a buszmegállóig 75 rúpiában sikerült fixálni. „Mint az közismert” Chennai-ban semelyik autóriksa nem használja a kilométerórát, a tarifa egyébként 7 rúpia kiállás + 3,5 rúpia / km lenne. A gyanútlan turista beül, mondja a címet, aztán a végén hall egy olyan összeget, ami – nos, ami neki nem sok, mondjuk 200 rúpia, az egy amcsinak még mindig csak öt dollár.
Ügyesek nagyon a fogóemberek, az első kérdésük az, hogy mennyit ér meg neked az út, aztán onnan mennek felfelé. 60 rúpiát mondtam a vendéglátóim tanácsára, először el akartak hajtani, de sajnos már túl sokat tudok ahhoz hogy ilyenkor tényleg el kell indulni, és azonnal utánad kapnak. 2-3 kör után lett 75, volt egy olyan fordulat is hogy menjek be a barátja boltjába körülnézni (köszönöm nem), és mint kiderült, nem az vezette a riksát, akivel alkudtam, hanem egy alacsony, szikár képű bácsi, vagyis egy hiénát tettem gazdagabbá néhány rúpiával. (Ha óra szerint megyünk, kb. 20 kilométert fizettem, nem tudtak nagyon átverni, de biztosan így is jól jártak.) Megállunk tankolni, és a bácsinál nincs annyi készpénz, hogy ki tudja fizetni, előre elkér 10 rúpiát. Hetvenöt mínusz benzin mínusz hiéna, a bácsi keresett fél óra alatt néhány rúpiát. Picit többet adok neki, kiderül hogy kicsit beszél angolul, lelkére kötöm, hogy a többit tegye el ő, ne adja a hiénának. (Na kíváncsi vagyok, néhány nap múlva mennyire lesz vajszívem.)
Autóriksával utazni Chennaiban, ez egy olyan fantasztikus élmény, hogy nem nagyon lehet leírni, mindenki próbálja ki egyszer J

Szemét

Ebben a faluban jelenleg én gyártom a legtöbb szemetet azzal, hogy palackozott vizet iszom. Olyan, hogy szemetes vagy kuka nem létezik, sem itt sem Chennaiban, szeméttelep sem, központi helyekről kihordják kevésbé központi helyekre, ott meg időnként összegereblyézik és elégetik.
Kicsit kiábrándító, hogy a külvárosban az út széle egy nagy szeméttelep és wc.

Filmsztár

A filmsztárokat, a miniszterelnökökhöz hasonlatosan istenként tisztelik, a miniszterelnököknek szobraik vannak szerteszét, amit feldíszítenek ünnepkor, a filmsztárokat pedig falakra festik fel nagyban, vagy matricaként hordják a kocsi szélvédőjén. Szegények annyira csúnyák mind.

Cheat

És az első átverésen is túlvagyok. Visszafelé a buszon kérdeztem, mennyi a jegy, 33,5 mondta a kalauz, aztán adott egy jegyet, amire rá volt írva, hogy 23,5. Nem volt kedvem balhézni.

Nightlife

Chennaiból hazafelé a busz minden állomáson és megállóhelyen megáll, közben beesteledik, így számtalan kis falvat van lehetőségem éjszaka megnézni, olyan mint Olaszország, hihetetlen éjszakai nyüzsi van mindenhol, talán még nagyobb mint nappal. És minden faluban rengeteg kis bolt, kocsma, étterem, egymás hegyén hátán az út mellett, honnan van erre pénzük. Mintha egymásnál költenék el a pénzt, forog körbe, a csapos vesz valamit a szatócstól, a szatócs telefonál, a telefonbódé tulajdonosa meg elissza, a kör bezárult.

IST

Rengeteg helyen látom kiírva a 3x3 betűt: IST, STD, PCO, helyenként még azt is, FAX. Egyszer aztán sikerül bepillantanom egy ilyen boltba, van benn egy pulpituson egy darab telefon. Helyi, helyközi és távolsági hívás, a bolt tulajdonosa abból él hogy üzemeltet egy telefonfülkét, ez a szolgáltatás lényege.

Legal alien

Vicces dolog nagyon külföldinek lenni, megnéznek mindenhol (mint ahogyan mi is megnéznénk egy fekete félmeztelen tatát a metrón egy szál herekötőben), mosolyognak azon, hogyan eszem (pedig ők sem lennétek jobbak a késsel-villával), a gyerekek bámulnak,
és mégis, nem tudom miért de a várt harrassment eddig egészen jól elkerült, leszámítva néhány autóriksást, bolti eladót és egyetlen koldust, de ők sem voltak agresszívek. Vagy nem jártam még az igazi dzsumbujban, vagy tényleg északinak nézek ki.

jan 16

„Mind the gap”

A Heathrow Express tervezői három éves gyermekeknek tekintik az utazókat, ugyanis felfestettek a peron közepére egy vastag fehér vonalat, és addig nem nyitják ki az ajtókat, amíg mindenki be nem áll a vonal mögé. Utána az emberek kiszállnak, megvárjuk a vonal mögött állva, amíg mindenki a legtávolabbi csücsökből is eljut a mozgólépcsőkig, ezek után kitakarítják a vonatot, majd be lehet szállni. Azt is kiírták, hogy mind the gap, nehogy valaki beesen az ajtó és a peron közötti egy centis résbe.

Köszi Bandi

Bandi, Viki és Saci (Bandi húga) jól vannak, Gerald-ról nem tudok nyilatkozni, mert már aludtam, amikor megjött, és még ő aludt, amikor én elindultam. Uccsó élményem Európából Viki sült csirkéje és Bandi szőnyegpadlója, jól esett ez így a két napos utazás közepén, köszönöm.

Repülő

Na itt már lehet érezni, hogy ez egy kicsikét más, mint a többi. A gép fullra tömve van, ilyen tömeg lehet egy vonaton vagy egy buszon is, a csomagtartók úgy megpakolva hogy kifolyik a cucc, a végén már mindenkinél csak egy kézipoggyászt engednek be, akkora helyem van hogy épp elférek ülve (mondjuk az út Ausztráliába már megedzett), az emberek fele angol, fele indiai, néhány indiai angol és angol indiai, meg néhány utazó, két dagadt holland néni, kártyázó amerikai lányok, német nénik, egy kedves arcú apáca egy csapat fiatallal.
Az összes európai alulöltözte az indiaiakat (hihihi, a kölcsönösen hibás sztereotípia és beilleszkedési vágy a visszájára sül el).
Aztán helyi idő szerint 12:10-kor elrepülünk Budapest felett. Tegnap hajnali ötkor keltünk.

Repülőtér

Nem pöcsölnek sokat a konzumálással, egyetlen bolt van, az is egybe van építve a biztonsági ellenőrzéssel, aztán miután felvetted a csomagjaidat és átmentél a vámon, a következő ajtó minden figyelmeztetés nélkül egyenesen kivisz az utcára. Tom Hanks itt asszem elég hamar éhen halt volna. (A Terminált megnézni a repülőn, mielőtt megérkezel valami ismeretlen helyre, az igazán jó trip.)
Vicces hogy kiért mennyire lehet bemenni, itt is van némi kasztrendszer, rögtön a repülő kijáratánál három embert várnak táblával, az immigration túloldalán már kb. ötöt, a csomagok előtt kb. tizet, a szabad ég alatt meg mintegy százat, erre érkeztem meg, rengeteg tömeg és hihetetlen mennyiségű tábla a levegőben. Csak egyetlen taxishiéna cuppant rám, talán azért is, mert hajnali két óra volt.

Music TV

Aki még nem hallotta volna, van indiai Music Tv, meg még vagy legalább tíz zenecsatorna. A magunkfajta cinikus európaiból az első néhány tíz perc földön fetrengő röhögőgörcsöt vált ki, politikai korrektség ide vagy oda, majd szerzek valami best of dvd-t mert ezt látni kell. Rögtön az első klipp, amit sikerült kifognom, egy hindi hiphop, képzeljünk el közel száz nőt száriban, valamint az énekest tradicionális hindu ruhában, amint egy falu főterén iszonyatgyors hiphop gyakorlatsort mutatnak be hajszálpontosan egyszerre, a Backstreet Boys-t is megszégyenítő módon. Rögtön ezután egy szerelmes dal jön, ahol egy dagadt, bajszos, sztk szemüvegkeretes Elvis-frizurás negyvenes férfi érzelmes dalt énekel egy dagadt, bajszos, sztk szemüvegkeretes negyvenes nőnek, majd jön egy olaszos dal, ahol egy terepjáró tetejéről három db a hetvenes évekből itt ragadt fiatal énekel nagy gesztusokkal egy bokorban szerényen elrejtőző hölgynek. Szabadidőmben azóta is music tv-t nézek, nem tudok betelni vele.

Baktérium

Nos gyerekek, ha ezt itt most kibírom, akkor mindent. Szúnyoggal még egy darabbal sem találkoztam, de az elmúlt egy napban nem kevés olyan dolog mellett mentem el, értem hozzá és ettem meg, aminek a sterilitásáról nem vagyok száz százalékig meggyőzve. Volt régen egy ilyen játék applied chemistry-n, hogy karikázd be a képen a biohazardokat, no én közel kétszáz karikát tudnék csinálni ebben a faluban, az ablakom alatti szemétteleptől kezdve az út mentén felgyűlt esővízen át a kancsós vízig az étteremben, amit a helyiek isznak, de jó nekik.

Dude

Ha autót kellene eladnom Indiában, valami olyan szöveggel hirdetném, hogy „szervókormány, légkondi, beépített CD, ABS-sel és extra hangos dudával már x rupiáért az Öné”. A duda sokkal fontosabb alkatrész, mint a fék vagy a kormány, ezt már az ablakom alatt elhaladó autópálya forgalma alapján is meg tudom mondani, ami indiai viszonylatban igen szellős, talán két másodpercenként egy autó mindkét irányból. Namost, az összes autó, ami elhalad az ablakom alatt, az dudál. Lehet, hogy mind csak itt dudálnak, de sokkal inkább valószínű, hogy az egész utat az elejétől a végéig végigdudálják, a dudálás jelentése egészen sokrétű, egy másik jármű mögött „húzz már a faszba”, melléérve „mér nem húztál a faszba”, és ha a megelőzött jármű esetleg dudával válaszol, akkor „húzzál te a faszba köcsög”.

Orosz rulett

A szobámban kétszer hat villanykapcsoló van egymás mellett két külön falon. Namost ezek közül négynek a funkciójára már rájöttem, a maradék nyolc még mindig rejtély, remélem sikerül nem beállítani rajtuk valami halálos kombinációt.

Vizesblokk

Az indiai tisztálkodási kultúrában központi szerepet játszik négy műanyag vödör, két kicsi és két nagy. Tulajdonképpen két vödör való a vécéhez, két vödör meg az összes többihez. A fürdőszobámban van angol vécé is, de az úgy néz ki, hogy önként választom mindig a másikat, meg van zuhany is, ami tulképp egy falból kiálló csonk, a vizet meg elvezeti a szoba sarkában egy lefolyó. Nem szaroznak, szó szerint.

Por

B. - így fogom hívni eztán a vendéglátómat. Brahman kasztba tartozik (a legmagasabb), és minden reggel egy csíkot húz a homlokára hamuból. Azért, mert hamu voltunk és hamuvá leszünk, és ez emlékezteti őt arra, hogy ebben az életben nem szabad senkinek sem ártani, jót kell cselekedni. Van egy tízéves fia meg egy tündérien édes hároméves kislánya, és az ő arcán is mindig hamu van.



Szerviz

Nem nagyon tudok itt máshol enni, mint abban a hotelben ahol lakom, de talán jó jel hogy rengeteg család is itt eszik, alig van hely. Most ebédnél egy fiatal házaspárral kerültem szembe, akik lesütött szemmel, édesen sugdolózva nevetgéltek minden furcsaságon, pl. hogy cipő van rajtam meg hogy kanállal (is) eszem. Ugyanazt kértem, amit ők. Eléjük korábban a pincér lebaszta a kaját, hogy a fele kifröccsent, én posh edényekben kaptam, és kétszer is odajött megkérdezni, minden rendben van-e. Akkor fogom magam igazán helyinek érezni már, ha elém is csak lebassza.
(Különleges és egzotikus ez az ízvilág, de egyfolytában ezt enni kicsit uncsi lesz. Szokom már a kézzel evést, és már csak néha érek bal kézzel is a kajához.)

SMS

Valszeg nem jönnek át az sms-ek, pedig úgy várom őket. Most az előbb jött egy, a Pannon Gsm értesített, hogy január elsejétől olcsóbb lett minden. Ennek tényleg örülök, de a random indiai szórótorony kidobhatott volna egy jobbat is a sorbanálló smsek listájából.

Csend

Namost vagy teljesen immunis lettem a zajra, vagy nem vettem észre amíg elterelték az autópályát az ablakom alól. Nem, csak húsz másodpercnyi kihagyás volt, önmagában persze már ez is olyan parajelenség, aminek az okát elkezdhetném kutatni, ha nem lennék fáradt.

Kaszt

Étterem, tizenkét asztal, öt pincér, egy csicskás. Leülök egy asztalhoz, ahol előttem evett valaki, pincér két perc múlva jön (nyilván nagy a forgalom), megáll, nem kérdi mit akarok, hanem elkezd tamilul káromkodni, további két percen át, csicskás jön, letakarít, pincér közben szidja, és csak MOST kérdi meg, mit akarok. Bármilyen paradox, de a gyerekeken kívül senkire sem szabad rámosolyogni. Tudd hol a helyed, és viselkedj úgy. Én elvileg Brahman vagyok (fehér szemüveges idegen) mindenki felett, nehéz ez, nehéz ez, hej.

Ételek – part 1

Mindent ki fogok próbálni és le fogom írni, hogy milyen. Így legalább visszakereshető lesz, mitől lehet fosni.
Idli: főtt rizsből kis torta, amire különféle sós és édes szószokat raknak
Chapati: palacsinta nagyságú pitakenyér, zsírosabb és masszívabb mint a pita, tunkolnivalókkal
Dosa: vékony megsütött rizslepény összehajtogatva, ropogós, a belsejébe is tesznek valamit meg hoznak hozzá tunkolnivalót
Mukhwas: egy csésze mentamag, mindig kihozzák kaja után, mindenki eszik belőle egy csipettel, leheletfrissítő hatású
Caj: a legfinomabb édes-tejes tea amit valaha ittam
(So far megvoltam a snapsz nélkül, elég vicces lett volna a szent irodában lenyomni egy kupicát J)

Ruhák, bőrök, nyelvek

Namost itt tényleg hordják azt a leginkább pelenkára emlékeztető herekötőt, amit a Dénes Ági sógora mutatott. Ez konkrétan egy szál kendő, amit a férfiak a derekukra kötnek oszt annyi, közben a cerka meg szellőzik. Sokakon csak ez van, néha vén tatákon is.
Végképp lemondtam a beépülésről, mert én azt fel nem veszem. A bőrszínnel meg asszem elég nehéz lesz versenyezni. Ma este volt itt néhány olyan fekete csávó, hogy kontextus nélkül afrikaiak is lehettek volna. Már csak arra tudok játszani, hogy északinak nézzenek. Mondjuk vmi egzotikus északi nyelvet beszélek, amit senki sem ért, úgy hívják magyar.

konzulidióta

Na megtörtént az első nagy pofon, még az indulás előtt
Ugye az októberi konzul azt javasolta kedvesen, hogy jöjjek vissza januárban, ám felírta valami listára a nevemet, és a januári konzul, aki teljesen más volt, meg volt arról győződve, hogy én pénzt szeretnék keresni Indiában (hihihi), és nem nagyon szerepelt a fogalomtárában az "önkéntes" kifejezés (magyarán kurvára nem értette, hogy mi a péknek lenne valaki olyan hülye, hogy odamegy a világ végére ingyé csinálni bármit, biztosan van itt valami ungibungi)
Fél órás elkeseredett, értelmetlen párbeszéd után végül kaptam vízumot három hónapra, de alá kellett írnom egy papírt, hogy nem fogok dolgozni semmit sehol
Ebben az a szép hogy ahhoz vagyok szokva alapból, hogy én irányítom a dolgokat, most pedig teljesen ki voltam szolgáltatva egy buta rosszándékú hivatalnoknak, ahogy Zsuzsi mondja ez történik az emberek 75 %-ával, ezt akartam látni, hát most megkaptam már Hungaryban :)
Amikor a fatális buta véletlen arcon csap, akkor mindig próbálok találni valamit, amit másképp csinálhattam volna, hogy megmaradjon az az illúzióm, hogy én irányítom a dolgokat. Itt egyvalamit lehetett volna másképp csinálni: hazudni kellett volna októberben, ha akkor egy pillanatig is eszembe jutott volna az, hogy pont az önkéntességet fogják ezek a kedves urak hazugságnak hinni
Nem baj, végképp feladtam azzal hogy bármit is előre tervezzek, odamegyek aztán lesz valami, nyitva van hagyva hogy visszajövök hamarabb, de nem így indulok el
Annyian mondtátok hogy jó élményeim lesznek, meg hogy más emberként fogok onnan visszajönni, hát Isten adja hogy tényleg igazatok legyen
Mondjuk innen tényleg csak felfelé van, ezt igazán köszönöm néked Mr.Hula (vagy Hulla? csúnyán írsz barátom, nehéz a nevedet kibetűzni), remélem a karmádat jegyző kismanó pedig éppen pisilni volt abban a fél órában, amikor meghoztad életed eme bölcs döntését értem, értünk, a népedért, hej

hajó a kedvem

A Blue River Pub legénysége, még pontosabban Za.Ha. (ez a monogramja) szervezte szerda estére a második meglepetés bulit, méghozzá úgy, hogy a hely minden előzetes egyeztetés ellenére orvul zárva volt. Anyázni erre az email címre lehet.
Nem baj, így a Grinzingi kaszálta a mintegy negyven kedves ember fogyasztását.
Nagyon tisztességes barátaim vannak, mert összességében ötezer forinttal több pénzt hagytatok nálam, mint amennyi valójában kellett, elittuk utána a Bonnie és Clyde-ban.

szuri

minden tiszteletem azé a mosolygós doktornőé, aki úgy nyomta belém azt az öt oltást egy hónapja meg ma reggel, hogy meg sem éreztem
pedig ettől paráztam kezdetektől fogva a legjobban
na most aztán feljött az első helyre a fakír aki néhány rúpiáért kiszedi a szemét az utcán

bicska, iránytű, napló

Még most sem értem, hogyan nem jöttem rá, amikor az elmúlt néhány héten legalább öten elszólták magukat.
Drága barátaim, köszönöm. Tényleg nagyon jól esett. Most már ki tudom magamat vágni mindenből, tudom merre van észak és van egy félig üres képeskönyvem is, amiben tudok a Vilinek bajuszt rajzolni.

Mikrofonpróba egy kettő három

"Állj meg!" Ordít utánam az éjben
Cifra sereggel a Tegnap
"Állj meg!" És én megyek, megyek.

"Állj meg!" Vágok a sűrű bozótnak,
Holdnak, pokolnak, fellegeknek
És egyedül, és egyedül.

Ősök, árnyak, tegnapi legények,
Testvéreim vérben és kupában:
Undok Tegnap, maradjatok.

Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek.
"Állj meg!" Nem: Előttem a Holnap.
Engem vár, egem, rohanok.

(Köszi Viktor.)
("Soha nem gondoltam volna, hogy nekem is lesz valaha ilyen." Ugye így kell blogot kezdeni?)