Január 22.

Még néhány étel

Biryani - rizs vagy tészta összefőzve mindenfélével, kb. bácskai rizseshús
Appam - rizsből készült palacsinta, a széle hártyavékony, a közepe vastag és puha
Ma ettem először csirkét. Hát valóban nagyon érdekes módon szeletelik, minden falatban van egy csontszilánk. Szerintem kb. úgy szeletelhetik, hogy fognak egy baltát és ott trancsírozzák ahol érik.

PC

És igen, ma sikerült végre beállítanom az irodai gépen az Outlook Expresst. Hihetetlen, mennyire nem ért itt senki a számítógéphez, Log azért fizetett egy embert, aki egyébként állami alkalmazott, hogy egyenként töltse le a Yahooról a leveleket, kopizza be őket egy fájlba majd írja ki őket egy CD-re (9 giga hely van a lemezen), nos az Outlookal asszem két nap felesleges munkát spóroltam meg neki.

Kindergarten

Látogatás a cunami sújtotta vidék egyik óvodájába.
Másfél órán át utazunk dzsippel a halál faszán keresztül. (Megszoktam már, hogy mindenki bebámul az autóba.) Amikor a tengerpartra érünk, félkész házak sora, téglafalak, hátrébb vasbetonváz, közel húsz félbehagyott épület, ami soha nem fog elkészülni. Néhány héttel a cunami után mindenki idejött, elkezdett valamit, aztán egy hónap múlva abbahagyta. (Amikor legközelebb ilyeneket hallok a CNN-en, hogy „and the world responded”, erre a félkész házsorra fogok gondolni. Yeah, responded for a week.) Most két szervezet dolgozik összesen ebben a faluban.
Az óvodának (day care center) egészen jó épülete van, ezt is valaki felhúzta ide, aztán itt hagyta. Belül szépen kifestve, a naprendszer, állatok, növények, Gandhi a falakon, két fiatal óvónéni, akik egészen egyszerű dolgokra tanítják a gyerekeket, pl. számolni, mondókákra, lelkesek és aranyosak.
Az érkezésünk és az egész látogatásunk ellentmond mindennek, amiben hiszek, ez az ami ellen itthon minden normális ember küzd, ott viszont ez a normális. Megérkezünk egy baszottnagy dzsippel, amiből kiszáll Log (magas Brahman) és én (fehér szemüveges idegen), bevezetnek bennünket az óvodába, és leültetnek bennünket székekre egy asztal mögé, eközben a nők és a gyerekek a földön ülnek, bejön még kb. tíz férfi (helyi slepp), elkezdik az asztalra kipakolni a gyógyszereket, amiket magunkkal hoztunk, megjön a doktor is, baseball sapkás figura a szomszéd faluból, és végül megjelenik egy fotós is nagy kamerával.
A gyerekek egy része bömbölni kezd, az óvónők uralják a helyzetet, kezdetét veszi a kivizsgálás, nem bíznám magam erre a doktorra, minden gyereket meghallgat sztetoszkóppal, aztán találomra ad nekik három-négy üvegcsét az asztalról. (Mint később megtudtam, 500 rúpiát kapott egy óráért, szóvá tette, hogy nem negyven gyerek volt, hanem ötven, és a falusiak közül is jöttek néhányan, azon kívül megjegyezte, hogy ha ennyi külföldi jár itt, igazán szerezhetnének neki is több pénzt.)
Mindent szépen dokumentálnak, külön könyvben vezetik a napi tevékenységeket, egy másikban a gyerekek egészségi állapotát és súlyát. Kattog a nagy fényképezőgép, én próbálok vaku nélkül fotózni, sikerül is néhány elég jó pillanatot elkapnom, aztán a bátrabb gyerekek odajönnek, végül a kevésbé bátrak is, egész jól eljátszunk az asztalon található mindenféle tárggyal, különösen az tetszik nekik hogy viszontlátják magukat a kamerám LCD kijelzőjén, ám amikor észreveszi ezt a fotós, rögtön odajön néhány spontán felvételt készíteni, az útban lévő gyerekeket odébb tolja, akik játszanak velem, azokat befordítja a kamera felé.
Az orvosi vizsgálat után jön a ruhaosztás, mint egy perccel előtte megtudom, én fogom a ruhákat osztani, legalábbis az első tizet a fotó kedvéért, hát jó, de akkor már az összest szeretném, néhány kislány és kisfiú sír, leguggolok hozzájuk, a gyerekek megnyugszanak, a felnőttek egyre kevésbé, az óvónéni nagyon nem érti, különösen azzal nem tud mit kezdeni, amikor a végén megdicsérem.
(Nem, nem akarom megváltani a világot, senkit sem akarok megváltoztatni, egyszerűen csak nagyon nehéz másképp viselkedni, mint ami természetesen jönne belőlem. De majd megszokjuk egymást.)

Érdekes tények

Beszélgettünk ma Loggal, és néhány elég érdekes dolgot tudtam meg, úgymint:
Tamil Nadu jelenlegi miniszterelnök asszonya filmsztár volt, szemben az ellenzék vezetőjével, aki filmsztár volt,
kb. a lakosság 20 %-a fizet adót,
Kashmir lakossága nagyrészt muszlim, ám volt egy hindu királyuk, aki írt egy levelet, hogy az indiai unióhoz szeretne tartozni, India azóta arra a levélre hivatkozik.

Éjszakai traffic

Hát éjszaka közlekedni India útjain talán még ötször annyira ijesztő, mint nappal. Visszafelé a sofőr mellett ültem, tele van az út kivilágítatlan emberekkel, gyerekekkel, biciklistákkal, motorosokkal, tehenekkel, kutyákkal és kecskékkel, ennél is ijesztőbb, ha jön szembe egy másik nagy jármű, ilyenkor play chicken-t játszunk, aminek a lényege, hogy valakinek úgyis le kell mennie az útról, aki hamarabb befosik, az megy le.
Mindenféle járművel utaztam már (motor, autóriksa, autó, buszok) mindenféle helyen (falu, kisváros, nagyváros, mellékút, főút, autópálya), és tényleg csodával határos, hogy nem történik annyi baleset, mint amennyi történhetne. Mindenki nagyon jól ismeri a saját járművének méretét, gyakran tényleg két centire egymástól száguld el két busz egymással szemben. Ha hiba nélkül működne ez a rendszer, nem is lenne semmi bajom, viszont néha becsúszik egy-egy bosszantó hiba: a faluban, ahol ma voltunk, az egyik kisfiú lábát telibe kapta egy állami busz, mert nem takarodott el elég gyorsan az útról, persze a busz nem állt meg, a kisfiút pedig kétszer műtötték már, és azóta nem beszél.

Családi kultúrsokk

A gyerekek hamarabb megszoktak, mint a felnőttek, nyugodtan nézik tovább a Tom és Jerryt meg a Harry Pottert, amikor megjelenek, szemben az összes felnőttel, aki rögtön ott terem, a férfiak végig ott ülnek az asztalnál, amíg eszem, a nők végig sürögnek-forognak, percenként akar valaki vizet tölteni, ha elfogy valami azonnal két ember hoz újat, és nagyon agresszíven kell nemet mondanom, ha nem kérek tényleg többet semmiből.
A főnéni (ő most a négyes, egyébként a hármas lenne, de most én vagyok az egyes, így mindenki ugrott egyet lefelé) azt mondta, ne mondjam annyiszor, hogy thanks, mert én is családtag vagyok, szó nélkül viselni kell ezt az ugrabugrát, nehéz ez, nehéz ez, hej.
Egyébként helyi viszonylatban szerintem ez egy gazdagabb család, mert van színes tévéjük VCD playerrel, meg van egy szolga is, ő most a tizenkettes, közvetlenül az oligofrén kislány előtt (tizenegyes), akit általában az egyik szobába próbálnak eldugni előlem, de mindig résnyire kinyitja az ajtót és néz.