Január 21.

Még néhány kaja

Pongal: lángosszerû cucc
Puri: rizsfelfújt, ragacsosabb és masszívabb, mint az idli
Masala: az egyik leggyakoribb trutyi neve, amit vagy a kajába töltenek, vagy tunkolnivalónak adnak mellé, kb. krumpli és borsófõzelék currys ízesítéssel.
A legtöbb kifõzdében elõre lefõzik az összes tunkolnivaló szószt, és csak a rizst, csapatit, dosát, pongalt stb. hozzák ki a lapulevélen, a tunkolnivalókkal pedig körbe járkál a pincér, és mindenkinek egy fém vödörbõl egy merõkanállal odapakol a levelére.
Jártam ma egy konyhában, lefotóztam, hát elég érdekes. Csak forrót és frissen.
Önkéntes vegetáriánus lettem erre a rövid idõre, a zöldség nem tud megromlani, csak napok alatt. Viszont mindig vagy családnál eszem, vagy olyan helyeken, ami tömve van, vagyis biztosan friss minden.

Buzulás

Kicsit fura nekem, hogy férfiak kézen fogva meg egymást átkarolva járkálnak, összeborulva alszanak. A homoszexualitás börtönnel büntetendõ, tehát csak barátok. Ma láttam két puskás rendõrt kézen fogva, csirke voltam lefotózni õket.

Busz kaszt

Most hogy kicsit többet utaztam buszon, feltûnt, hogy a buszok között is van elég erõs hierarchia. Amivel eddig a legtöbbet sikerült mennem, az a mezei ólomkocka, a busztársadalom alja. Egyel felette van a helyi luxusjárat, ami a következõ feature-ökkel szolgál: kárpit borítás a sebességváltón, néhány elhúzható ablak, csokor virág a sofõr elõtt, színesre festett oldal, folyamatosan üvölt a tamil diszkó legjava. Láttam már zárt ablakos, légkondis buszt is. Ha két busz találkozik az úton, a hierarchiában alacsonyabbnak kell lehúzódnia.

Tamil

Annyira vidéki buszokkal kell utaznom mindig, hogy semmi sincs angolul kiírva, csak tamilul. Elhatároztam, hogy legalább a betûket megtanulom, akkor nem leszek rászorulva a helyi kis falvak buszállomásain randomszerûen megtalált egyetlen angolul beszélõ emberre.
Mondjuk, ha értenék mindent, akkor nem láttam volna tegnap Tirukkalikundramot, ahol teljesen véletlenül szálltam le, mert azt hittem, Mamallapuramban vagyok. A tamil ábécé egyébként 247 alapbetûbõl, és további kb. 500 „grantha” betûbõl áll, ami egy mássalhangzó és egy magánhangzó összevonása. Ha naponta megtanulok tizet, az utolsó héten már mindent el tudok majd olvasni.

Állatok

A tehén mellett rengeteg kecske, kutya, majom és disznó van az utakon. Asszem ez az öt állat alkotja az indiai fauna legjavát. Ma még sok olyan képet csináltam, amin a kecske villanydrótot rág, a tehén legelészik a szemétbõl, a majom kupakkal játszik, aztán majd idõvel megszokom. (Note: ha nem lenne itt a mûanyag, a vas meg a beton, ez teljesen természetes lenne. Falun a tehén eszik a komposztból. Csak hát a komposzt összekeveredett a csokipapírral.)

Tirukkalikundram

Van egy nagyon szép templomkertje, úgy látszik ez itt a templomok felépítése: egy kertben négy-öt pagodaszerû magas templom, mindegyik másik istenhez, emellett még számos másik építmény, rotundák, pajták, itt volt egy kis tó is. Nem túl sok jele van annak, hogy szent(ebb) helyen lennénk, az emberek ugyanúgy fürdenek, alszanak, élnek a szabadban, mint bárhol máshol. A kertben árva gyerekek kriketteznek, négyen öten oda is jönnek hozzám, elõször könyvjelzõt akarnak eladni, aztán amikor nem sikerül nekik, gyakoroljuk az angolt. Mindenhol a gyerekek beszélik a legjobb angolt.

Mamallapuram

Kicsit csalódtam a Lonely Planetben. Erre a helyre úgy utal, mint „Tamil Nadu’s only true travellers enclave”, nos hát ha tényleg ez az a hely, akkor én köszönöm, nem kérném a LP jó tanácsait. Ez ugyanis egy ugyanolyan vidéki kis város vagy falu, amilyenbõl rengeteget láttam már, beoltva a nyugati turistákra rátelepült tengerparti hotelsorral, internet cafékkal és german bakerykkel. Nem beszélve az elegáns éttermekrõl, ahol ötször annyiért lehet mondjuk spagettit enni.
A tamil nyomor jelei egy utcával odébb már itt is elég jól láthatóak, kérdés, hogy megy-e valaki egy utcával odébb. A városka lakóinak jelentõs része (akik nem a turistákból élnek) pont ugyanúgy él, mint az indiaiak bárhol máshol, max. annyi a különbség hogy nem akadnak fenn a fehér emberen, nem fordulnak meg utána.
Az igazán érdekes nem a tengerpart közeli üdülõtelep, hanem a kb. 7. századból itt maradt rengeteg sziklatemplom, ami elég sokat elárul az akkori vallásos életbõl. Leginkább azt, hogy az élet természetes részének tekintették (mint ahogy a mostani templomkertekben is ezt láttam), a csatázó isteneket ábrázoló szobor mellett van dugó majmokat és szaladva integetõ férfiakat ábrázoló szobor is.
Másik érdekesség a kõmûvesek utcája, vagy ötven bolt egymás mellett, aminek a kertjében kertitörpék helyett Siva és Krishna szobrok százai, ezrei, mögöttük herekötõs csávók, akik kõporban faragnak egész nap. A turistákra egy külön vitrinbõl kis szobrokat próbálnak rásózni, mennyire vicces lenne pedig egy két méteres Síva szobrot hazahozni.
Kétségkívül az út egyik fénypontja a szállás, a Shakti vendégház tulajdonosa a helyi általános iskola igazgatónõje, százötven centi magas, dundi pörgõs néni, a vendégház tulképp egy pajta, amit felosztottak öt egyenlõ részre, és minden szobát felszereltek ventillátorral meg villannyal.

Meggájver

Ez az egész indiai trip egy elég kemény Meggájver kiképzés is, naponta kb. kétszer kell valamit megoldani minél egyszerûbb eszközökkel, pl. felerõsíteni a pajtában a moszkítóhálót, ha nincs nálad madzag, és a szomszédoknál sincs. Mondjuk ez elég egyszerû amúgy.
Szabad a gazda? Cipõfûzõ.

Turisták

Hat nap után most láttam elõször fehér embert. Az az igazság, hogy ahogyan láttam, az nagyon nem esett jól.
Rengetegen vannak a rasztahajú, esetleg hidrogénszõke, ganját szívó hippiarcok, akik valami olyan helyet keresnek, ami olcsóbb mint Goa. Vannak aztán hisztizõ amerikaiak is, akik néhány rúpia miatt balhéznak pl. internet caféban vagy a hotel recepcióján, és azért vannak olyanok is, akiket tényleg az érdekel, hogy mi van itt.
Rá kellett döbbennem arra is, hogy az elmúlt öt napban, ami egyébként közel fél évnek tûnt, teljesen más oldaláról ismertem meg Indiát, olyan oldalról, amit csak nagyon kevés fehér ember láthat meg. Emiatt aztán kicsit magányossá is váltam - a turisták felé túl bennfentesnek érzem magam, az indiaiak felé túl kívülállónak. (Csak egy példa: Mamallapuramban kérdezés nélkül lebasszák a kanalat minden fehér elé az étteremben, kb. azzal a felhanggal, mintha nálunk egy pincér azt mondaná, „te ehetsz kézzel is ha akarsz, bazmeg”. Namost én az elmúlt hat napban elszoktam attól, hogy lángost kanállal egyek, annyira viszont még nem vagyok ügyes, mint az indiánok.)
És ami nagyon ritka: elõbb tapasztaltam, hogy adni akarnak és nem kérni.
Harassment (koldusok, gyerekek, árusok)
És csak most, öt nap után volt részem harassmentben is, valószínûleg ami itt volt az nyomába sem ér annak ami a nagyobb turistahelyeken zajlik, azért gondolom mert cseppet sem éltem meg bántónak vagy zavarónak.
A hülye fehér majmot mindenki pénzeszsáknak nézi, és valamilyen módon mindenki a pénzedre vadászik, vagy el akar adni valamit, vagy koldul, vagy be akar ajánlani a „barátja” üzletébe, hoteljába. Azzal szórakáztam, hogy megpróbáltam elbeszélgetni velük, így sikerült közel húsz percet együtt tölteni a krikettezõ gyerekekkel, és így tudtam meg, hogy egy ékszerárus közel 400 rúpiát keres meg naponta, és a barátjától veszi az ékszereket fillérekért.

Nyüzsi és pihi

Egyrészt: mindenki megy valahová és mindenki csinál valamit.
Minden utca tele van kis boltokkal, egymás hegyén hátán, szatócs, fûszeres, hentes, kávézó, telefonáló, bank, bõrös, kifõzde, hotel, szabó, borbély, gumis, autószerelõ, asztalos, boltok egymás hegyén hátán mindenhol, a legutolsó faluban is. Ezen felül mindenki mindenkinek el akar adni valamit, vannak emberek akik egy kis mûanyagkosárral járják a buszpályaudvart és a megállóban álló buszokat, és a lehetõ legabszurdabb dolgokat árulják, pl. fogkefét, gyerekjátékot, gumicukrot. És mivel szinte mindenki árul és szinte senki sem vesz, valószínûleg naponta nagyon kevés üzlet köttetik, amibõl bejövõ pénzt elköltik biztosan hasonló fontos dolgokra.
Másrészt: a legkülönbözõbb helyeken látni embereket, amint alszanak vagy pihennek.
Taxiban, riksában, templomban, buszmegállóban, bolt bejáratánál, ebbõl is kéne csinálni egy sorozatot.

Community

Asszem kezdek ráérezni az ízére. Többezer éven át nagyon egészségesen mûködött ez az egész. Aztán idehozták nekik a civilizációt, õk pedig szépen megköszönték, de maradtak a régen bevált életmódnál, csak néhány elemet beépítettek a technikából, ami nem vált elõnyükre.
Így jött létre ez a hibrid valami, ami még mindig a hatalmas õsközösség jegyeit viseli magán, de a nyugati szeméttel együtt.
Így lehet itt ilyen a közlekedés (amíg csak emberek voltak meg tehenek, esetleg szekerek, teljesen mûködik, hogy a nagyobb megy elõre, nálunk is ez volt), így lehet ilyen az elektromosság (amíg csak egy-két évre kellett valami kunyhót eszkábálni, rendben volt az önjelölt ezermesterség), így lehet ennyire szemetes az ország (mert elkezdték mûanyagba csomagolni, amit eddig lapulevélbe).

Life risk

Hát, ma elõször be tudtam ülni elõre a sofõr mellé, lehet hogy többször nem csinálok ilyet. Kicsit olyan itt a közlekedés minden résztvevõ számára, mint valami videójáték, csak élesben. Kb. még két géppuskával kellett volna ezt a buszsofõrt felszerelni, hogy lelövöldözze az útról azokat a biciklistákat, motorosokat és gyalogosokat, akik nem elég gyorsan takarodnak el. A tehenet lelõni viszont mínusz ezer pont, a tehén akkor és ott megy át az úton amikor és ahol akar, és csak akkor kap dudát, ha gyerekkel vagy paraszttal van, arra már lehet dudálni.
Az egyik kis faluban az út szélén kiscsávó bikából megküld egy követ, a két ablak közötti fémen pattan le, jó krikettjátékos lesz majd belõle. (Az összes gyerek krikettet játszik, és krikettjátékos akar lenni. Hülye angolok, angol hülyék.)

Költözés

Átköltöztem a családhoz. Hát, kemény.
A „minden csoda három napig tart” elv alapján valószínûleg néhány nap múlva azért nem fog mind a 11 ember körülöttem ugrálni, nézelõdni, kérdezõsködni egyfolytában. Ez egyébként jól esik csak néha egy picit zavaró, különösen amikor az ember egy kis privacyt szeretne, mondjuk nehéz úgy vacsorázni, hogy közben tizenegyen figyelnek és lesik minden mozdulatodat.
Az már egy kicsit nehezebb lesz, hogy megszokjam a csak vödör rendszert, mert itt nincs alternatíva, amíg a hotelben volt.
A legnehezebb problémának jelenleg az tûnik, hogy vagy csukva tartom az ablakokat és öt percen belül elfogy a levegõm, vagy kinyitom õket és elárasztanak a szúnyogok. Amiket ugyan megöl a szúnyogriasztó izé, de így elég hamar tele lesz a szobám döglött szúnyogokkal. Arról nem is beszélve, hogy ha megy a ventilátor, az szanaszét fúj a szobában mindent, ami papír és nejlonzacskó.
(Szegény kisgyermek panaszai.)