Január 24.

Under the skin

A mai napon kezdem igazán megérezni, hogy mennyire durva lesz ez három hónapon át, nagyon de nagyon más, hogy egy helyben vagyok, és nem mozgok, olyan dolgokat kell megszoknom és megtapasztalnom, ami egy turistát elkerül. A családban a nõk már néha nyíltan besértõdnek a thanks-re (a lábtörlõ megsértõdik, amiért megköszönöd, hogy beletörölhetted a lábadat), figyelek nagyon de néha még ösztönösen kijön belõlem, a vízbõl nem tölthetek én, hanem a nõnek kell töltenie, a nõ nem odahoz az asztalhoz egy kupac csapatit, hanem egyenként hordja, miután megetted az elõzõt, a nõ tölt a szószból, a nõ bejön takarítani a szobámba, a nõ mossa ki a gatyámat, és nem szabad megköszönni, mert ez a dolga, ezért tartják, meg azért, hogy gyereket szüljön. Borzasztóan durva ez, de vagy megszokom, vagy nem tudom mi lesz, egy falusi családot nem tudok és nem is akarok megváltoztatni.
Logtól megtudtam még egyet s mást a családról, helyi viszonylatban tényleg gazdagok, a nagypapa, aki meghalt, nyert a lottón, és abból vettek házat, tévét, hûtõt. Aztán most már nehezen tudják fenntartani ezt a szintet, ezért is élnek ennyien együtt, de csak a férfiak dolgoznak valami alkalmi munkát, a nõk mind otthon vannak, a gyerekek meg tanulnak, vagyis ebben a három hónapban kvázi belõlem élnek. Ja, és tizenkettes és tizenegyes valójában férj és feleség, tizenkettes a nagymama öccse, tizenegyes pedig a két férfi húga, igen, igen, közeli vérrokonok, és a ház szolgái. Én nem is érintkezhetem velük, nem, rosszul mondtam, õk nem érintkezhetnek velem.
Ja, és ma döbbentem rá arra is, hogy mindenki akkor kap csak enni, amikor én már ettem, a gyerekeket velem együtt etetik (az anyák vagy a szolgák tömik õket a tenyerükbõl), ma az egyik kisfiúval játszottam az asztalnál, ezzel a nõk nem nagyon tudtak mit kezdeni, különösen azzal nem amikor el akarták zavarni a gyereket és lebeszéltem õket errõl. A gyerekek után esznek a felnõttek az asztalnál, a legvégén a szolgák és a nagymama, a földön.
Ha én lennék az Õrnagy, ezek már három napja úgy dobozolnának, mint a kisangyal.
Szolgalelkû nép, néhány agresszív angol bármit megtehetett veled.

Blog

Sok emilt meg smst meg bejegyzést kaptam, hogy folytassam, örülök neki, tíz oldal már kész is van, csak nem tudom hogyan átvinni a laptopomról. Ha valamikor sikerül, akkor lenne egy kérésem, aki ezeket a sorokat most olvassa, az egy commentben hagyja itt a lábnyomát, olyan jól esik hogy vagytok otthon és gondoltok rám. Arról nem is beszélve, hogy végtelenül fontos is, hogy meg tudjam õrizni az integritásomat és a kívülállóságomat, máskülönben hazamegyek és el fogom várni a Lilitõl, hogy bekapcsolja a gépemet, hozzon teát és keverje is meg helyettem, a Takácstól pedig, hogy tárcsázza a számot amit mondok, és tartsa a kagylót, amíg beszélek. Thanks.