Január 23.

Fancy store

Így hívják azt a boltot, ahol parfümöt, tusfürdõt, szappant, vécépapírt, szalvétát, zsebkendõt lehet kapni, ezek luxustermékek, egy 200 darabos zsebkendõ 50 rúpia is lehet. Eddig a kedvencem a „Jesus Fancy Store”, azért ez el van kapva.

Fika

Leszívják és a földre köpik. (Bocsi, én nem csak olvasom, látom és hallom is naponta.)

Safety

A buszban a legbiztonságosabb hely a sofõr mögötti ülés, középen (erre mondjuk biztos más is rájött már).

Chennai revisited

Újra voltam Chennaiban. Ezúttal a fõ célom az volt, hogy pénzt vegyek ki a bankautomatából, és átfoglaltassam a Britsih Airwaysnál a jegyemet.
Kezdem egyre árnyaltabban látni az indiai társadalmat. Annyira örülök annak, hogy a falu felõl ismerhettem meg, ha az elsõ élményem az lett volna, amit ma kaptam, kicsit más lenne a benyomásom. Chennai lakosságának jelentõs része már sokkal „felvilágosultabb”, mint a falusiak, a nõk egy részén már modernebb, nadrágból és felsõbõl álló indiai ruha van, de olyat is láttam, aki farmerban volt, itt aztán vannak igazán gazdagok, az egyik boltban szemtanúja voltam egy többezer rúpiás ékszer megvásárlásának, és a kasztrendszer sem annyira van jelen, mint falun, sõt helyenként az az úr, aki hangosabban tud anyázni és nagyobbat tud gesztikulálni.
Anyázás

Ezt ma kétszer is volt alkalmam megélni odafelé menet. Elõször a buszon, minden indiai buszsofõr között a legkamikazébbhez kerültem, aki mellet a kalauz kisistennek érezte magát, és egyfolytában az utasokat rendezte (a kalauzok nagy része csendben van, esetleg néha sípol egyet, de ez a cimbora úgy érezte, róla szól az út). Kb. ötször böködte meg a hátamat és utasított, hogy menjek arrébb, aztán kicsit meguntam és magyarul elküldtem a kurva anyjába, elég hangosan, ezek után többet nem jött. (Rákaptam arra, hogy magyarul beszélgessek azokkal, akik nem tudnak angolul, mert úgyis mindegy. Egy tatával egészen jól elbeszélgettünk így a buszmegállóban.) Másodszor az autóriksában, a pályaudvar és a belváros között, amikor a végén 100 rúpiát adtam, és a csávó nem akart visszaadni, pedig megállapodtunk elõre 75 rúpiában. Egyfolytában azt magyarázta, hogy ha órával megyünk, a duplája lenne (nem lenne, kiszámoltam, azonkívül Chennaiban senki sem megy órával). Elég határozott voltam és vagy öt percig küzdöttem vele, amíg megkaptam a pénzemet. Kicsit utána lelkifurdim is volt, mert nekem ez az egész inkább csak sport volt, afféle kinek nagyobb a pucája játék, neki pedig biztosan sokat jelent az a 25 rúpia.

Autóriksák

Csak lehet ezt sokkal elegánsabban és visszafogottabban is, pl. aki visszafelé hozott, annál önként hagytam ott még öt rúpiát. Mint ahogyan Budapesten már egészen biztosan felismerem a taxisok közt a hiénákat, úgy itt is kezd egyfajta érzékem kialakulni, már amennyi négy út után lehet, eddig kétszer volt dolgom hiénával és kétszer becsületes iparossal. Rájöttem, hogy szeretek alkudozni. (Persze ez genyóság, mert nekem ez is csak sport, szemben velük, akiknek a bõrére megy a játék, csak sajnos én is tudom amit õk, hogy õk sokan vannak és mind rám vadásznak, én meg kevesen, tehát bármennyiért el fognak vinni, ami éppen megéri nekik.) A hiéna próbálja nem tartani magát a megállapodáshoz, amíg a becsületes iparos igen. Ja, kitaláltam egy új sportot: „beating Lonely”, a lényege, hogy a Lonely Planet által közölt reasonable taxis ár alá kell menni minél inkább, pl. amikor azt írja hogy A-ból B-be 60 rúpia, akkor 50-ért menni már nem rossz, 35-ért pedig high score.

Mélypont

A délelõtti shopping és ügyintézés után kimegyek Georgetown-ba, ezt a Lonely a kevésbé érdekes dolgok közt ajánlja kis keretesben, engem mégis inkább ez érdekel a legjobban, ez egy sikátorsor, ahol minden sikátor tematikusan más-más termékre épül rá: vannak papírboltok, mûanyagkereskedések, tüzijátékboltok, cipõboltok, táskások.
Amialatt megközelítem a helyet, már érzem, hogy „most jön az ereszkedés”, ahogy a Bizoccság mondaná, pedig új dolgot nem látok sehol, csak mégis mindaz amit már eddig is láttam, most besûrítve sikátorokba, kicsi és szûk helyre, ahol a levegõ és a bûz füllesztõ, a zaj többszörös, a tömeg összenyom.
Már az odavezetõ út is elég durva: képzeljünk el egy négysávos városi fõutat, aminek a szélére, a járdára nádból és sárból viskók épültek, egy egész falu, emberek itt élnek, az utcán fõznek, fürdenek, a gyerekek az útra pisilnek, mindez rendben is lenne, ha nem lenne alattuk beton, körülöttük szemét, mellettük egy kibaszott nagy fõút, amin kamionok, buszok, autók ezrével húznak el, olyan zaj van hogy üvölteni kell, olyan szmog van hogy bedugul az orrom, minden szürke a kosztól, hogy lehet itt élni, szürreális az egész, aztán
jön a sikátorsor, bokáig áll a szemét, ugyanúgy eldobálják a banánleveleket, csak elfelejtettek szólni nekik, hogy ez a betonon nem bomlik le, a komposzt rohad az út közepén, kóbor állatok legelnek belõle, gyerekek és öregek az út szélén, itt élnek, sikátor, megáll a füllesztõ bûz, akkora tömeg mint Chennaiban mindenhol máshol, de benyomva huszadakkora helyre, ebben próbálnak még közlekedni biciklik, triciklik, motorok, a lábamra majdnem rámennek kétszer, fehér ember ritkán jár erre mert megnéznek, és senki sem tukmál semmit, pedig csupa bolt mindenhol,
hát eddig mindennel tudtam mit kezdeni, tudtam mit kezdeni a faluval, tudtam mit kezdeni a várossal, de ezzel itt most nem tudok, csak annyi fakad ki belõlem, mint a Mátrix 3-ban a fõparancsnokból, hogy ennek nincsen semmi értelme, vagy vegyük ki alóluk a várost és rakjuk õket ki a szabadba, vagy tanítsuk meg õket arra hogy ha cement van alattad és mûanyag üvegbõl iszol bazdmeg, akkor mások a szabályok, mint amit megszoktál az elmúlt tízezer évben, de ez így, ahogy van, teljesen értelmetlen, ostoba, és fáj, fáj nekik és fáj a természetnek és fáj a városnak és fáj nekem,
éreztem én, hogy a fizikai szétesés és a lelki szétesés össze van kötve, hazafelé fáj a torkom és kicsit rosszul vagyok, de tartom még magamat, egyben tartom magamat, ez az egyetlen ami segít, emlékezni hogy honnan jöttem és ki vagyok -

Lonely

Ezek az emberek életükben soha nem voltak egyedül egy percnél tovább. A gyerekek a szülõkkel egy szobában alszanak, aztán miután felnõnek, a szülõk által megszervezett házasságban egy idegen nõvel vagy férfival élnek tovább. (Megkérdezték, hogy szerelem-e ami köztem és Zs között van, vagy a szülõk rendezték-e így. Na mit szólsz, anyám? Õket a szülõk rendezték így, látszik rajtuk, fõként a nõn, aki a négyes.) Annyira fura, nekünk meg a kultúránk egyik sarokköve, hogy néha lehessünk egyedül is.
Engem most ezek a magányos percek töltenek fel, meg amikor magyarul beszélhetek.