jan 17

„És lőn este és lőn reggel, második nap”

Második napja vagyok itt. Láttam már nagyvárost, kisvárost és falut, utaztam buszon, autóriksán és motoron, ettem thalit, dosát és idlit, és hiába vagyok borzasztóan fáradt, most újabb öt oldalt tele fogok írni, mert egyszerűen nem megy ez másképp. Az első napoknak meg a kultúrsokknak tudom be ezt a grafomániát, később biztos elmúlik. Meg érdekes lesz majd visszaolvasni az első két nap alapján tett megállapításaimat is J

Chennai

Régi nevén Madras, India negyedik legnagyobb városa, Dél-India szíve, 6,4 millió lakos, folyamatosan terjeszkedő város, második Bollywood, második technikai központ, az autóriksák hazája.
Annyira arcon csapott, hogy fotózni is elfelejtettem. Next time, gadget.



Buszd meg

Anyukám, ezt inkább ne olvasd el (vagy méginkább: ezt se J)
Vegyünk egy két méter magas, négy méter széles és körülbelül húsz méter hosszú ólomkockát, az oldalain vágjunk négyzet alakú réseket ablak és szellőzés gyanánt, valamint egy nagyobb rést ajtó gyanánt. Lássuk el négy kerékkel, egy kezdetleges motorral és sebességváltóval, meg egy fényszóróval. (Indexszel teljesen felesleges, ld. indiai közlekedés.) Helyezzünk el a kockában pontosan annyi embert, amennyi elfér benne, a kétszemélyes ülésekre ültessük le őket ötösével, ezen felül fürtökben lógjanak még az ajtóból is. Gyorsítsuk fel az ólomkockát kb. hatvan kilométer / órás sebességre, mozgassuk egy tömött, sávok nélküli, kb. tíz méter széles úton randomszerűen jobbra-balra, valamint lássuk el a lehető legfontosabb tartozékkal: hangos, hosszan tartó dudával.
(Appendix egy korábbi bejegyzéshez: busz esetében a duda jelentése: „húzzál már a faszba, vagy különben beledöngöllek a betonba, tíz, kilenc, nyolc…”.) Expressz járat esetén a kockát lassítsuk le bizonyos pontokon néhány másodpercre, ennyi ideje van a mezei halandónak hogy le és felszálljon, próbálkozhat még a menetközben történő le és felugrással is. Üvöltessünk a sofőr környékén valami hangos, Sokol rádió minőségű, felismerhetetlen nyivákoló zenét, hogy teljes legyen az élvezet.
OK, Chennaiból hazafelé jövet már le is tudtam ülni, mert elég kevesen jöttünk, csak az ülőhelyek teltek meg, és meg is állt a sofőrbácsi rendesen, igaz, hogy így két és fél órát tartott az út, szemben az expressz járat két órájával. Viszont visszafelé egészen közelről volt alkalmam megszemlélni a műszerfalat: a kormányon, pedálokon, böszme sebességváltón és persze a dudán kívül láttam még öt villanykapcsolót is, amit a bácsi elfelejtett használni. Ja, meg volt három mutató is a falon, attól tartok nem csak én nem tudom, mit mutattak.

Traffuck

Az én kis autópályámról már tegnap éreztem, hogy rend és fegyelem lengi be. Chennai óriási külterületén a felfestés nélküli utakon az evolúció szabályai uralkodnak. Az erősebb és nagyobb erővel próbál utat törni magának, a kisebb és gyorsabb viszont könnyen surran el közöttük (képzeljünk el egy buszt és egy kamiont, amint hatvannal egymás mellett haladnak és két centis rés van közöttük, nos amint ez a két centi tizenkettőre növekszik, rögtön elhúz benne tizenöt motoros). Ennek következtében előznek jobbról, balról, az amúgy kétsávosnak szánt úton helyenként négy-öt jármű verseng egymással, és hihetetlen tömeg van. Táblák nincsenek, felfestések sem, lámpák vannak de nem jöttem rá, mi a funkciójuk, haladási irány van, de egy kerülő levágásáért simán átmegy bárki a szembejövő sávba. Néhányan felfestik a kocsi hátuljára, hogy STOP, ezzel is jobb belátásra bírva a mögöttük haladót. Mások azt írják ki, hogy Sound Horn, dudálj inkább, de ne gyere belém.
A gyalogosok ebben a káoszban Froggert játszanak, az az a C64-es játék, amikor a béka megy át az úttesten, csak a békának volt három élete.

Pláza

Van itt is, hatalmas, mindent lehet kapni, iPodot is, és nincs benne túl sok ember. Talán azért, mert fegyveres őrök őrzik a bejáratokat és a nagyobb üzleteket?

Value

Vettem ki pénzt, egy rúpia nem egészen öt forint. Akkor most az árak.
Egy nagy tál étel (thaly) Madrasban bankövezetben: 28 rúpia (140 Ft)
2l ásványvíz, luxustermék: 20 rúpia (100 Ft)
Tea hotelben: 9 rúpia (45 Ft)
Angol wc-s, ventillátoros, jobban felszerelt hotelszoba egy éjszakára: 315 rúpia (1575 Ft)
Prepaid telefonkártya: 199 rúpia (995 Ft)
5db személyigazolvány kép: 60 rúpia (400 Ft)
Internet egy órára: 25 rúpia (125 Ft)
Autóriksa kilométerdíja: 3,5 rúpia (17,5 Ft)
Gazdag ember vagyok. Az ingem alatt az övtáskámban jónéhány ember éves keresetével mászkálok. 37 ezer valamennyit vontak le érte a bankkártyámról.

Mobil

Fényképes igazolvány, valamint egy igazolványkép kell ahhoz, hogy telefont vegyünk Indiában, az állam nyilván nyílván akarja tartani a gazdagokat. 199 rúpia belépési díj, ebből 100 rúpia lebeszélhető, 20 napig érvényes (!!). Szóval most van egy indiai mobilszámom, ez ni: +91-99-411-46-265, hívjatok meg küldjetek smst J Bálint, a kártyát meg a csomagolást majd megkapod.

Ételek – part 2

Thaly (azaz tál, rokon nyelv J): ma kipróbáltam dél-India nemzeti ételét, a Lonely Planet szerint az indiai „all you can eat”, kihoznak egy nagy bödön rizst, két dosát, meg legalább tízféle tunkolnivalót, azt hajrá. Nem lettünk jó barátok, ahhoz, hogy kézzel fel tudj szedni annyi rizst ami legalább egy falat, annyira össze kell keverni a szósszal, hogy tiszta dzsuva lesz az ember keze. Szokom.
Ghee roast (mi az a ghee?): piramis alakba összehajtogatott palacsintatészta tunkolnivalóval.
Asszem ráéreztem a dél-indiai konyha alapjaira, rizst főzünk, vagy valamilyen lepényt sütünk belőle, és mindenféle tunkolnivalót teszünk mellé.

Inter nyet

Chennai bevásárlóközpontjában az internet café rendszere majdnem összeomlott, amikor az USB portba bedugtam a pendrive-omat. Nem tudom, hogyan fogom nektek ezt most elküldeni.

Riksa, hiéna, alkudozás

Túl vagyok indiai életem első alkudozásán. A kb. fél órás utat a plázától a buszmegállóig 75 rúpiában sikerült fixálni. „Mint az közismert” Chennai-ban semelyik autóriksa nem használja a kilométerórát, a tarifa egyébként 7 rúpia kiállás + 3,5 rúpia / km lenne. A gyanútlan turista beül, mondja a címet, aztán a végén hall egy olyan összeget, ami – nos, ami neki nem sok, mondjuk 200 rúpia, az egy amcsinak még mindig csak öt dollár.
Ügyesek nagyon a fogóemberek, az első kérdésük az, hogy mennyit ér meg neked az út, aztán onnan mennek felfelé. 60 rúpiát mondtam a vendéglátóim tanácsára, először el akartak hajtani, de sajnos már túl sokat tudok ahhoz hogy ilyenkor tényleg el kell indulni, és azonnal utánad kapnak. 2-3 kör után lett 75, volt egy olyan fordulat is hogy menjek be a barátja boltjába körülnézni (köszönöm nem), és mint kiderült, nem az vezette a riksát, akivel alkudtam, hanem egy alacsony, szikár képű bácsi, vagyis egy hiénát tettem gazdagabbá néhány rúpiával. (Ha óra szerint megyünk, kb. 20 kilométert fizettem, nem tudtak nagyon átverni, de biztosan így is jól jártak.) Megállunk tankolni, és a bácsinál nincs annyi készpénz, hogy ki tudja fizetni, előre elkér 10 rúpiát. Hetvenöt mínusz benzin mínusz hiéna, a bácsi keresett fél óra alatt néhány rúpiát. Picit többet adok neki, kiderül hogy kicsit beszél angolul, lelkére kötöm, hogy a többit tegye el ő, ne adja a hiénának. (Na kíváncsi vagyok, néhány nap múlva mennyire lesz vajszívem.)
Autóriksával utazni Chennaiban, ez egy olyan fantasztikus élmény, hogy nem nagyon lehet leírni, mindenki próbálja ki egyszer J

Szemét

Ebben a faluban jelenleg én gyártom a legtöbb szemetet azzal, hogy palackozott vizet iszom. Olyan, hogy szemetes vagy kuka nem létezik, sem itt sem Chennaiban, szeméttelep sem, központi helyekről kihordják kevésbé központi helyekre, ott meg időnként összegereblyézik és elégetik.
Kicsit kiábrándító, hogy a külvárosban az út széle egy nagy szeméttelep és wc.

Filmsztár

A filmsztárokat, a miniszterelnökökhöz hasonlatosan istenként tisztelik, a miniszterelnököknek szobraik vannak szerteszét, amit feldíszítenek ünnepkor, a filmsztárokat pedig falakra festik fel nagyban, vagy matricaként hordják a kocsi szélvédőjén. Szegények annyira csúnyák mind.

Cheat

És az első átverésen is túlvagyok. Visszafelé a buszon kérdeztem, mennyi a jegy, 33,5 mondta a kalauz, aztán adott egy jegyet, amire rá volt írva, hogy 23,5. Nem volt kedvem balhézni.

Nightlife

Chennaiból hazafelé a busz minden állomáson és megállóhelyen megáll, közben beesteledik, így számtalan kis falvat van lehetőségem éjszaka megnézni, olyan mint Olaszország, hihetetlen éjszakai nyüzsi van mindenhol, talán még nagyobb mint nappal. És minden faluban rengeteg kis bolt, kocsma, étterem, egymás hegyén hátán az út mellett, honnan van erre pénzük. Mintha egymásnál költenék el a pénzt, forog körbe, a csapos vesz valamit a szatócstól, a szatócs telefonál, a telefonbódé tulajdonosa meg elissza, a kör bezárult.

IST

Rengeteg helyen látom kiírva a 3x3 betűt: IST, STD, PCO, helyenként még azt is, FAX. Egyszer aztán sikerül bepillantanom egy ilyen boltba, van benn egy pulpituson egy darab telefon. Helyi, helyközi és távolsági hívás, a bolt tulajdonosa abból él hogy üzemeltet egy telefonfülkét, ez a szolgáltatás lényege.

Legal alien

Vicces dolog nagyon külföldinek lenni, megnéznek mindenhol (mint ahogyan mi is megnéznénk egy fekete félmeztelen tatát a metrón egy szál herekötőben), mosolyognak azon, hogyan eszem (pedig ők sem lennétek jobbak a késsel-villával), a gyerekek bámulnak,
és mégis, nem tudom miért de a várt harrassment eddig egészen jól elkerült, leszámítva néhány autóriksást, bolti eladót és egyetlen koldust, de ők sem voltak agresszívek. Vagy nem jártam még az igazi dzsumbujban, vagy tényleg északinak nézek ki.